Mindannyiunk csodája

Valahol, valamikor élt egyszer egy bohókás kis bohóc, aki sem írni, sem olvasni nem tudott. De még imádkozni sem, mert nem volt, aki minderre megtanítsa. Apátlan-anyátlan árva volt, aki nem tudta, bölcsője hol ringott, és hogy ringott-e egyáltalán. Ő csak úgy volt. Dülöngélt és téblábolt, ugrabugrált és viháncolt. Ha hintát látott, jót hintázott, ha labdát talált, labdázott, s mindeközben kiflicsücsköt majszolt. De ha kedve úgy hozta, setesuta bukfenceket vetett. Mert kis testéből csak kicsi mutatványok teltek. Ide-oda vándorolva, grimaszolva, bohóckodva élte vidám kis életét. Faluról falura bóklászva aratta a bámészkodók tapsait, és széles mosollyal, hajlongva köszöngette a csörgősipkájába dobált fényes aprópénzeket.

Egy napon egy kis városka főterére ért, amelynek közepén hófehér Mária-szobor magasodott az ég felé. A talapzatán meg csak úgy sorakoztak a mécsesek, gyertyák és megannyi színpompás virág. Eddig ilyet nem látott. Szívét forróság járta át, de neki nem volt sem gyertyája, sem egy szál virágja, s még a kiflije is elfogyott. Csak állt ott legörbülő szájjal, fényesedő szemmel, s nem tudta, mitévő legyen, mígnem vére száguldani kezdett, izmai megfeszültek, fülében dobok peregtek, s eszébe jutott: "Magamat adom!" Egy addig soha nem próbált hatalmas bukfenccel a Mária-szobor alatt termett.

Hosszú percekig így maradt, Mária felé tárva karjait. S a rajongott, fohászokhoz szokott kő Mária arca egy pillanatra mosolyra derült. A kis bohóc ámultában nem is sejtette, hogy éppen most mondta el első imáját, életében először végezvén igazán jó munkát. Mert hite és akarata által szárnyakat kapva legyőzte testi-lelki korlátait, levetette a kétségek béklyóit.

*

Vajon milyen felismerésre késztetheti korunk emberét 2003 tavaszán a kis bohóc esete?

Talán e kis mese is újabb bizonyságául szolgál a keresztény tanítások igazságának, hogy nemes cél érdekében érdemes tudásunk, erőnk legjavát adni, hinni önmagunk képességében.

Ha az ember azt teszi, amit vall, akkor élete példamutató lesz, amit majd sokan követnek. A kisebb-nagyobb, de mindig szívvel-lélekkel vetett "bukfencek" sokasága egyszer csak csodát tesz egy néppel. Mert az egyes cselekedetek mozaikdarabkái összenőnek, s a nemzet szaggathatatlan szövetét szövik meg.

Ez a közös erő pedig képes lesz népünket a szenvedések és tévelygések stációi után a feltámadás csodájának kapujába vinni.

Így legyen.

Tilly Gabriella

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu