Húsvéti kincseink

A nyúl, a bárány és a tojás

Minden ünnepnek megvannak a közkedvelt képei. Legtöbbjükkel kapcsolatban már fel sem tesszük a kérdést: hát ez hogy került ide? Egyszerűen tudomásul vesszük, mert örökül kaptuk őket elődeinktől, időről időre azonban mégis érdemes a nyomukba szegődnünk. Most, húsvétkor minden bizonnyal nem meglepő, ha a nyulat, a bárányt és a tojást fogtuk vallatóra.

A nyúl már igencsak régen ott lapul az emberiség szimbólumainak mezején. Ősi koroknak a természettel hozzánk képest lényegesen közelebbi kapcsolatban élt emberei igencsak gazdag kincsestárból válogathattak annak idején, ha érzéseik, reményeik, félelmeik, élményeik vagy vágyaik megjelenítésére szimbólumokat kerestek: elegendő volt szétnézniük erdőn-mezőn, égen-földön, és jobbnál jobb és gazdagon szép képekre lelhettek. Kár lenne tagadni: a legtalálóbb szimbólumokat már eleink levadászták - köztük természetesen a nyulat is. A szapora kis tapsifülest jól megfigyelték, az meg adta magát, és mindannak szimbóluma lett, aminek köze van a termékenységhez, a bőséghez, a pazarláshoz, a mértéktelenséghez vagy épp a bujasághoz. Már az ókori egyiptomiak és kínaiak kapcsolatba hozták őt az újjászületéssel, a megújulással. Aztán a görögök egészen az alvilágig zavarták szegény állatot, az Ószövetség népe számára pedig egyenesen tisztátalannak számított. A VIII. században Zakariás pápa a "sátán pecsenyéjének" nevezte, és "betiltotta". Pedig a kereszténységben Szent Ambrus már korábban fordított egyet a képen: a nyulat - prémjének váltogatása miatt - a feltámadás szimbólumaként értelmezte. Nekünk sincs okunk arra, hogy a termékenységnek, a születésnek, az életnek ezt az Isten adta szimbólumát kitessékeljük a halálon győzedelmes Élet ünnepéről. Igaz, ami igaz, ennek finoman szólva nem az a legsikerültebb formája, ha egy szentképen a mezőn hímes tojások között ballagó Jézus-alakot "nyuszikák" ugrálják körbe. Merthogy ilyen kép - és meganynyi másik társa - sajnos valóban létezik.

A bárány szerencsésebbnek bizonyult a nyúlnál: sosem kellett szégyenkeznie. Az áldozati bárány ószövetségi képét a kereszténység kezdeteitől azonosították a megváltó Krisztussal, példa erre a Keresztelő hitvallása is az evanéliumban. Később ez az ábrázolásban is éreztette hatását. Például Bálint Sándor ír arról, hogy a megváltásról szóló katolikus tanításban a középkor derekáig, egészen a keresztesháborúk Szentföld-élményéig és a koldulórendek elterjedéséig a triumfális mozzanat, a megváltott emberlét húsvéti öröme uralkodik: Isten fia alászállt a poklokra, majd harmadnap feltámadott, és ezzel diadalmaskodott a halálon, sátánon. Az archaikus középkor reprezentáns jelképe még nem a feszület, hanem az égi dicsőségben trónoló Krisztus király, a Sion-hegyén álló apokaliptikus Bárány. Napjaink liturgikus reformja a megváltott emberlét ünneplésében szintén ezt a mozzanatot hangsúlyozza. Az említett középkori ábrázolás megtalálható több hazai Árpád-kori emlékünkön is (például Csempeszkopácson, Jákon, Szegeden, Pécsett, Nagysitkén). Úgyhogy jó is volna húsvét táján mind szélesebb körben terjeszteni a Bárány képét, amely az utóbbi századokban háttérbe szorult, és a húsvéti képeken is ritkábban jelenik meg a kiscsibe vagy a nyúl mellett.

Az élet, a születés titkának nagyon ősi szimbóluma a tojás is. Olyasféle - önmagán túlmutató - kép, amelynek megjelenése nem köthető egy adott időponthoz, jelentése egyszerűen csak otthonos az embert a földi és égi valókkal összekötő láthatatlan világban.

A tojást jelképként használták már a Krisztus előtti korok emberei, és kedves központi szimbóluma lett a kereszténységnek is: ahogyan feltöri a tojás héját és kikel a kiscsibe, hasonlóan nyitotta meg sírját és támadt fel halottaiból Krisztus. Egyébként a feltámadás hitének jeleként találtak tojást eltemetett halottak mellett, például egy honfoglalás kora előtti avar női sírban is, ahogyan erről egyik művében a neves magyar régész, László Gyula beszámol.

A piros tojás színe a véré, amely jelképezi az életet, de Krisztus vérehullajtását is. A körmendiek úgy tudják - írja az egyik legendás népi magyarázatról a már idézett Bálint Sándor -, hogy mikor Jézust keresztre feszítették, odament egy asszony, aki kosarában tojást vitt. Letette, és elkezdett imádkozni. Egyszer csak egy csöpp vér csöppent az egyik tojásra, és megpirosodott tőle. Ezért festik pirosra a tojást húsvétkor.

Szimbólumaink nagyon sok színt, életet, tudást és érzelmet ötvöznek magukba. Nevük eredeti, görög alapszavának jelentése is erre utal: összegyűjteni. E gazdagság lehet az oka a művészetek, illetve a lélektan által megmutatott és igazolt gyógyító erejüknek, amely megmozgatja az ember belső világát. (Mindennek ellentéte az, aki "szétdobál", összezavar: a diabolosz, azaz a Gonosz.)

Az emberiség képi világa megszámlálhatatlan nemzedéken keresztül csiszolódott, gyarapodott. Az is igaz: felesleges röstellnünk, hogy vallásos ünnepeink egy-egy szimbóluma nem keresztény korok "találmánya", és nem kell feltétlenül zavarba jönnünk akkor sem, ha valaki ezt szóba hozza ("Ez már a kereszténység előtt is megvolt, úgyhogy ti csak ne nagyon beszéljetek!"). Sem a múltból, sem a jelenben nem ismerünk olyan emberi közösséget, amely élete folyamán valamiképp ne kereste volna az Istent, és megsejtéseinek természetes szövetségesei kezdettől fogva a szimbólumok voltak. E képekkel gazdag világba születve aztán Isten Fia is a legtöbbször képekben szólt az emberekhez. S nem csak példabeszédeiben. Mert hiszen az sem véletlen, és nem is csak az ősi mítoszok motívumainak ismétlődése, hogy Krisztus a természet tavaszi újjászületésekor támadt fel halottaiból. Sokkal inkább az "isteni dramaturgia" időzítése ez. Az Úr alkotta természet halála és feltámadása kezdettől fogva megihlette a mindenben saját sorsát fürkésző embert, és az idők teljességén az Isten valóra váltotta sok szív vágyakozását. Ahogyan a neves - "egyébként" hívő katolikus - angol író, J. R. R. Tolkien fogalmazott: lejátszódott az egyetlen "tündérmese", amely - beleértve a boldog befejezés beteljesülését is - valóban megtörtént.

Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu