Az egyház a diktatúra éveiben (3.)

A magyarországi vallásüldözés története

1956 októberében néhány napra fellélegzett az ország

Az egyházat támadva a hazai médiában újra meg újra előkerül, hogy egyes egyházi személyek a kommunista titkosrendőrség ügynökei voltak. Sokszor hivatkoznak az SzDSz-es Mécs Imre kijelentésére, mely szerint "sajnos az egyház elzárkózik e kérdés felvetése (megvizsgálása) elől... Pedig a múlt rendszerrel együttműködő egyházi vezetők az állásukban maradhattak. Amikor - folytatja Mécs - Antall József megkapta az ominózus listát (a kommunista rendszerrel együttműködő úgynevezett "ügynökökről") rosszul lett, annyi érintett volt az egyházakban." (Magyar Hírlap, 2002. szept. 30.; Népszabadság 2002. szept. 3., szept. 28., 2002. nov. 3. stb. vö. Népszava 2003. márc. 17., Magyar Hírlap 2003. márc. 11.) Ezek a médiumok ugyanakkor elhallgatják a korszak embertelenségét, egyházüldözését.

Az ügynökkérdésre - az állammal való együttműködés szempontjaira - visszatérünk. Nem kétséges, hogy ezzel kapcsolatban vannak fájó tények, amelyek az egyházat - egyes tagjainak magatartása miatt - bocsánatkérésre ösztönözhetnék. De az, ahogyan a média a témát ma tárgyalja, teljességgel hamis. Azért is, mert e kor egyháza üldözött volt.

Koncepciós perek

A koncepciós kirakatperek az egyház elleni támadásoknak fontos eszközei voltak kezdettől fogva, az egész kommunista táborban.

1948-ban koholt vádak alapján halálra ítélték Asztalos János pócspetri plébánost és a falu katolikus jegyzőjét. A falut napokra elzárta a rendőrség, több családapát összevertek, majd hosszabb börtönbüntetésre ítéltek. Asztalos atya ítéletét életfogytiglanra változtatták.

Vadász Ferenc pálos szerzetes egy másik "szovjetellenes" összeesküvés fő vádlottja. A szerzetes 1944-ben nőket védelmezett az orosz katonákkal szemben. Birokra kelt az egyik katonával, akit saját fegyvere halálra sebzett. A vád az volt, hogy fegyveres csoportot szervezett a szovjetek ellen. A "csoport" nyolc tagját halálra ítélték, hatot ki is végeztek Vadász atyával együtt.

A hatvani ferencesek deportálásakor a hívek tiltakozást szerveztek a védelmükben. A kivonuló ávós osztagok szétverték a kolostor körül állókat, harmincnyolc családot kitelepítettek, százakat a recski munkatáborba hurcoltak.

Mindszenty bíboros letartóztatását követően az esztergomi káptalan nem az állam által kijelölt békepapot választotta az egyházmegye vezetőjévé, hanem a jog szerint is elsődlegesen esélyes Meszlényi Zoltán segédpüspököt. Az ávó napokon belül ítélet nélkül elhurcolta, börtönbe zárta. Két és fél évig magánzárkában tartották, ahol megbetegedett, majd a rabkórházban meg is halt. Jeltelen sírba temették.

1951. május 18-án letartóztatták Grősz József kalocsai érseket, aki Mindszentyt követte a püspöki kar élén. Egy hónap múlva elítélték: a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával. Az ítélet: 15 évi börtön. Perének 21 mellékpere volt, melyek során 15 halálos ítéletet hoztak.

A Sándor István újpesti szalézi szerzetes által vezetett katolikus ifjúsági csoport több 20-22 éves tagját 1953-ban halálra ítélték, közülük négyet felakasztottak, egyet a börtönben vertek agyon. A csoportból tizenegy másik fiatalt (köztük egy tizenhat éves lányt) 8-15 éves börtönnel sújtottak.

A korabeli sajtó mindezt úgy tálalta, hogy "ismét fény derült a klerikális reakció államellenes magatartására", sikerült leleplezni egy újabb összeesküvésüket. Az abszurd vádakon alapuló perek célja: a katolikus egyház lejáratása, a papok és a hívek teljes megfélemlítése volt.

Az állami elnyomás szerve - az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH)

1951. május 19-én - egy nappal Grősz érsek letartóztatása után! - a párt és a kormány létrehozza az Állami Egyházügyi Hivatalt (ÁEH). Ezt az intézményt az 1990-es fordulat után egyesek úgy igyekeztek beállítani, mintha ennek feladata az egyház és az állam együttműködésének koordinálása lett volna. Valójában - a megmaradt okiratok és sokak személyes tapasztalatai szerint is - valójában az egyházak megtörése, az állami céloknak megfelelő manipulálása volt a feladata.

Grősz érsek perének második napján az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) házi őrizetbe vette Shvoy Lajos székesfehérvári, Pétery József váci és Hamvas Endre csanádi püspököt. Arra kényszerítették őket, hogy helynökükké és irodaigazgatójukká békepapokat nevezzenek ki. (A békepapi mozgalomról a későbbiekben lesz még szó.) 1951 júliusától törvényerejű rendelet mondta ki, hogy minden jelentősebb egyházi hivatal betöltéséhez az állam előzetes hozzájárulása szükséges.

1956 májusában a püspöki kar kérésére felfüggesztették Grősz József kalocsai érsek 15 évi börtönbüntetését, majd miután letette az esküt az alkotmányra, újra átvehette egyházmegyéje kormányzását. (Vajon miféle kínzásokon és "kezeléseken" esett át az érsek? Mi tette lehetővé, hogy ő lett a püspöki kar elnöke? Hogyan lehetséges, hogy a későbbiekben ő és a püspöki kar nem állt ki a börtönbe zárt papok és keresztények mellett, sőt, egyes esetekben a rendszer kifejezéseit használva bélyegezte meg, ítélte el őket? Vajon milyen nyomás alatt tették meg ezt? S milyen lelki-testi állapotban váltak az egyházi vezetők más alkalmakkor is az állam eszközeivé? A kérdések kutatandók; de mindezekről csak az események minden összefüggésének ismeretében jogos beszélni.)

1956-1964

1956 októberében néhány napra fellélegzett az ország. Mindszenty bíboros kiszabadult, elhelyezte a békepapokat a legnagyobb plébániákról (ahová az állam helyezte őket). 1957 tavaszán Kádár és rendszere felújította az elnyomás módszereit. Kirakatperek, halálos ítéletek következtek újra. A békepapokat az állam visszahelyezte a legfontosabb egyházi beosztásokba.

1959-ben a Központi Szeminárium nyolcvan kispapját eltávolították a szemináriumból, mert nem voltak hajlandók részt venni békegyűlésen (amelynek előadói ebben az időben rendszeresen a pápa, a Vatikán ellen lázítottak). Nem kis részüket a püspökök aztán titokban felszentelték.

1960-ban több letartóztatási hullám következett, néhány ezer - az ifjúsággal vagy közösségekkel foglalkozó - világi és pap lefogatása, sokak bebörtönzése.

Részleges megállapodás a Vatikánnal - a helyzet változatlan

1964-ben részleges megállapodás jött létre a Vatikán és a magyar állam között. Erre elsősorban az államnak volt szüksége, hogy a Nyugat előtt igazolja a hazai vallásszabadságot. Döntő változás az államnak az egyház iránti magatartásában nem történt, de a módszerek finomodtak. A megállapodásnak mindöszsze két lényeges pontja volt: 1948 után újra lehetővé vált Magyarországon új püspökök kinevezése. (Az állam csak olyan személyek kinevezéséhez járult hozzá, akik a rendszer számára is elfogadhatóak.) Ettől kezdve néhány magyar pap tanulhatott a római egyházi egyetemeken.

A megállapodást 1964. szeptember 15-én írták alá. Sok hazai polgár és keresztény is reménykedve nézett a jövő felé. De három hónap sem telt el, s decemberben újabb letartóztatások következtek. A koncepciós perek vádlottjai szerzetesek, ifjúsági lelkipásztorok, közösségvezetők voltak. Ezekről az eseményekről a társadalom széles körei csak apró, elrejtett híradásokból értesültek. A rendszer irányítói a szabadság látszatát keltették, de az egyház megfélemlítése tovább tartott.

(Folytatjuk.)

Tomka Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu