Renoválják a templomot...

Negyedévnyi betegség volt a hátam mögött, testi bajok, lelki gondok, múlt és jövő lidércei. Végül az újrakezdés gyötrelmei. Száznapos kényszerpihenő után először indultam a munkahelyemre.

Az út felénél, a templom előtt megálltam. Renoválták a templomot... Bizony ráfért, még rajta éktelenkedtek a gránát tépte háborús sebek, az építése óta eltelt másfél évszázad sem múlt el fölötte nyomtalanul. Kívülről már megújulóban, belül most folyik a munka dandárja.

Meghökkentem, amint beléptem. A mennyezetig, a kupoláig - állványzat, a freskók alatt nejlonfólia, zöld védőháló. Az állványokon festők, ácsok, kőművesek, aranyozók, tetőfedők. A szó fölerősödött a boltozat légterében. Körülöttem, a földön egy-egy deszkahalom, mészcseppek, overallos munkás jött szembe, kezében két vödörrel.

Az oltár Üres, a szentségtartó helyén téglafülke, a szobrokat vászonba burkolták, és kötéllel átkötötték, a díszeket eltávolították. Egy pillanatig döbbenten álltam, akár egy épülő stadionban vagy víztározóban is lehetnék. Talán bizony - gondoltam -, ha a templomot renoválják, Isten is elhúzódik belőle? Aztán elszégyelltem magamat, előrementem a hunyt szemű oltárhoz, a finoman mészporos térdeplőre. Isten mindig itt van, hiszen bennem lakik.

Elmondtam az imát, amelyet az ő nevével szoktunk illetni, aztán a magam fogalmazta fohászba kezdtem. Így szoktam "beszélgetni" az Úrral, így szoktam meg ezt már egy jó félszázad óta.

"Testünk a te templomod, Uram, így mondják. Köszönöm, hogy ezt a kissé rozzant templomot, aki én vagyok, így rendbe tetted, szavaiddal és jó tanácsaiddal. És a bizalommal, amelyet belém öntöttél. Hogy bízzam magamban és az orvosaimban - de leginkább benned. Bizonyosan jó volt a tanács, helyénvaló a bizalom, hiszen megyek vissza a félbehagyott munkáim után. Köszönöm, Uram, megsegítettél most is, mint mindig.

És még valami, Uram! - folytattam a magam fohászát. - Itt térdelek most, már majdnem gyógyultan, a te majdnem kész templomodban. Szép lesz, Uram, nagy öröm látni, hogy annyi nehéz évtized után megújul. Nem az arany miatt, és nem a márvány miatt, pedig azok is pompásan ragyognak és csillognak, hanem a reménység miatt, amely árad belőlük. Hogy ismét erős és szép lesz a templom. A te templomod, amelyet mi is a magunkénak érzünk.

És a munkások...! Nézd, Uram ezt a festőt, azt az ácsot, nyaktörő dolog, amit művelnek. De ők élvezik, szeretik a munkájukat. Neked dolgoznak! Hogy fütyörésznek közben, meglehet! Hogy nem illik templomban fütyörészni, meglehet! Nem szabályos dolog, ahogy az én magam fogalmazta fohászom sem az! De most a templomot renoválják, a kicsit is és a nagyot is, az enyémet is és a miénket is! Hallgasd meg, hát, Uram, a téged illető imát, és mellette a mi fohászainkat, füttyszavainkat is!"

Kifelé indultam, kerülgettem a mészfoltokat, a deszkarakást és az overallost. És tudtam, hogy templomban vagyok, ahol lenéz ránk az Úr, vigyázza lépteinket, akár a palló tetején egyensúlyozunk a kupolában, akár idelenn, a térdeplőn renováljuk a lelkünk templomát.

Lukáts János

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu