|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Fohászkodni forrón, dadogva Jékely Zoltán (1913-1982) Lírai alapérzésében, műveinek java részében és emberi mivoltában élete végéig örök fiatal maradt Jékely Zoltán, a Nyugat harmadik nemzedékének egyik legeredetibb képviselője. A kilencven éve (1913. április 24-én) született író szinte érett költőként indul pályáján: édesapja, Áprily Lajos ekkor már az erdélyi magyar irodalom egyik reprezentánsa. Őt is, fiát is a keresztény szellemiség és az izzó magyarságtudat jellemzi. A külföldi (olasz és francia) utazások még inkább kiszélesítik látókörét, műveltségét; mindehhez egy rendkívül érzékeny lírai alkat párosul. A múlt keresése és tisztelete nem öncélú nosztalgikus ábrándozás ennél a sajátos ízű lírikusnál, sokkal inkább egyfajta letisztult, belső értékrend megteremtésének és továbbvitelének szándéka. A második világháború szörnyű infernója után egyre világosabban látja és vallja, hogy a világ romlatlan és humán erőtereit kell az emberiség számára feltárnia, változatos műveiben kifejeznie. "Fohászkodni forrón, dadogva" - hirdeti a lét szebb vonásainak dicséretét, mindig az ember és a természet igaz kapcsolatát, nemesebb összefüggéseit szem előtt tartva. Jékely Zoltán költői világához szervesen hozzátartozik egy bizonyos archaikus jelleg is, a kövekben, hajdani épületekben - elsősorban a templomokban - megőrzött anyagi és eszmei értékek szeretete és tisztelete. A XX. század második felének minden bizonnyal egyik legkiemelkedőbb alkotása a Zsámbék romjai című versciklusa, amely a romtemplom kapcsán tartalmi és hangulati szempontból egyaránt a keresztény világ primer értékeinek vállalása és propagálása. A nemzeti értékek megbecsülése mellett az elkötelezett keresztény poéta férfias szólamát érezzük az utolsó versek soraiból is fölcsendülni. Élményszerű és hiteles mindaz, ami a záró korszakot jellemzi, méltó betetőzése az életet nyitott szemmel és becsületes szívvel végigküzdő lírikus értékes életútjának. Szeghalmi Elemér
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|