Az év madara

Kis nyárfaerdő sarkánál ültem egy fatuskón, és onnan figyeltem a fiókáikat etető sárgarigókat. Néha alig néhány perc telt el két etetés között, máskor hosszabb ideig várniuk kellett a kicsinyeknek, amíg valamelyik öreg madár eleséggel a csőrében megérkezett a magas ágak között lévő fészekhez. Egy ilyen alkalommal egerészölyvet vettem észre, amint békésen körözve és mit sem sejtve a nyárfaliget felé közeledett. Az aranyló tollú hím éppen hernyókat gyömöszölt a soros fióka torkába, amikor meglátta a ragadozót. Rámeredt, aztán elrúgta magát a fészektől, és habozás nélkül a nála sokszorta nagyobb madár felé repült. Mint valami sárgára festett kis rakéta vágott az ölyv felé, és recsegő "sréék" hangon valami nagyon csúnyát mondott neki. A ragadozó oldalt tért, de üldözője nyomban követte, és folyamatos vészhangokat hallatva igyekezett elűzni a fészek környékéről. Az ölyv, bár láthatóan fogalma sem volt arról, hogy mit vétett a harcias madárnak, végül engedett, és lassú szárnycsapásokkal egyre távolabb került a számára veszélyessé váló környékről. A sárgarigó egy ideig követte, aztán nagy ívben fordult, visszaszállt a nyárfacsoporthoz, és egy szélső ágra ült. Még egyszer a már csak apró pontnak látszó nagy madár után pillantott, aztán flótázó hangon elkiáltotta magát:

- "Huncut a bíró!"

A sárgarigó nem rigó! Rendszertanilag semmi köze például a feketerigóhoz, egy egészen más madárcsalád egyetlen hazai képviselője. Korábbi neve, aranymálinkó, szebb és találóbb volt. Csak április végén, május elején érkezik vissza Afrikából, és röviddel rá felhangzik a hímek jól ismert flótája. Nem véletlenül marad ilyen későig, ugyanis az erdők lombkoronája csak ekkorra válik teljessé, és jelennek meg ott a sárgarigó fő táplálékát képező hernyók is. Jó étvággyal fogyasztja el azokat a nagy, szőrös fajokat is, amelyektől a cinegék elfordulnak. Cserebogár rajzás idején tucatszám szedi le a bogarakat a levelekről, tizedeli a lombszöcskéket és pókokat, de kedveli a gyümölcsöt is. Torkoskodik az eper- és cseresznyefákon, a nyár végén a fekete bodza bogyóit csipegeti.

Mindig lombos fákon, hazánkban főként akácon, nyárfákon és gyümölcsfákon fészkel. Fészke egyedülálló a hazai madárvilágban. A pár egy villás ágra alulról szövi rá úgy, hogy az kosárszerűen csüng alá. Növényi szálakból, háncsokból és rostokból áll, a szőlőhegyeken gyakran rafiát is belekevernek. Kihasználják az adódó lehetőségeket. A második világháború vége felé a repülőgépekről tömegesen leszórt sztaniolcsíkokból készült, ezüstösen csillogó fészkét vitték be a Madártani Intézetbe. A párok évente egyszer és rendszerint négy fiókát nevelnek. A fiatalok első tollruhája a tojóéhez hasonlít, felül sárgászöld, alul piszkosfehér alapon hosszanti sávokkal mintázott. A hímek aranysárga, végleges tollruhájukat csak több év után kapják meg.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a sárgarigót választotta a 2002. év madarává. Idén ez a gyönyörű madár fürdik a reflektorfényben, rá irányul a figyelem, neki igyekszünk a szokottnál is többet segíteni. Aki ismeri, látta és hallotta már, biztosan velem együtt mondja: megérdemli.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu