A Szentlélek egyesítő ereje

Pünkösd ünnepe

"A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal." A szentmisék elején gyakran hangzik el ez a köszöntés, amely ősegyházi eredetű, s valószínűleg már a kezdeti időkben is liturgikus összejöveteleken volt használatos. A korintusiakhoz írt 2. levél végén (13,13) Pál apostol ezzel az ismert áldásformulával búcsúzik el híveitől. A köszöntésben nemcsak a szentháromságos szemlélet figyelemre méltó, hanem az is, hogy mindegyik isteni személyhez egy-egy fontos ajándék kapcsolódik. A Szentlélek az "egyesítő erő" vagy - pontosabb fordításban - a "közösség" adományának a forrása. Ezzel Pál bizonyára arra utal, hogy a Szentlélek hozza létre a közösséget a hívők és Isten, illetve az egyes keresztények között. A Lélek által járulhatunk az Atyához és a Fiúhoz, s általa alkotunk egy közös családot az egyházban.

Pünkösd ünnepének szentírási olvasmányai is a Szentlélek közösségteremtő művét hangsúlyozzák. Az Apostolok Cselekedeteiből vett olvasmány a Szentlélek pünkösdi kiáradásáról szól. A húsvét utáni ötvenedik napon - amely a zsidó hagyományban a szövetségkötés ünnepe volt - az apostolokat és a velük együtt levő testvéreket eltöltötte a Szentlélek, ami abban mutatkozott meg, hogy "különféle nyelveken" kezdték el magasztalni és dicsőíteni az Istent. Ezt a dicsőítést a Római Birodalom különböző részeiből érkező zsidó zarándokok mindegyike mint saját anyanyelvén elhangzó beszédet fogta fel. A Szentlélek tehát "közös nyelvet" hozott létre az apostolok és hallgatóik között.

A pünkösdi Lélek-kiáradás ezen teológiai célzatú elbeszélésének igen mély értelme van: a Szentlélek hatására megnyílik a kommunikáció lehetősége a különböző nyelvű (nemzetiségű, kultúrájú) emberek között. A pünkösdi elbeszélés ennélfogva a bábeli toronyról szóló történet (Ter 11,1-9) ellentéte. A gőgös, öntelt és Istennel szemben lázadó emberi törekvés (égig érő torony építésének szándéka) következtében megbomlott az emberiség egysége, s olyan akadályok keletkeztek, amelyek az igazi kapcsolatot és párbeszédet akadályozzák vagy lehetetlenné teszik. A nyelvi különbség ennek a kommunikációs zavarnak csupán egyik jele (s nem is a legjelentősebb). A Krisztusba vetett hit és a Szentlélekben való részesedés által ismét lehetővé válik az egység. Ez persze nem jelent a szó szoros értelmében vett egynyelvűséget vagy kulturális azonosságot. Az egység sokkal inkább abban mutatkozik meg, hogy a különböző színű, fajú és nemzetiségű keresztények között - saját nemzeti identitásuk, kultúrájuk és szokásaik megtartása mellett - kialakul az összetartozás és a testvériség tudata.

Erről a korlátokat háttérbe szorító egységről szól Szent Pál is a szentleckében: "Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztség által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek itatott át" (1Kor 12,13). Ám az apostol azt is hangsúlyozza, hogy a híveket közösséggé formáló Lélek egyben különböző kegyelmi adományok (karizmák) forrása, melyeket teljesen szabadon, saját tetszése szerint oszt szét az egyházban (1Kor 12,4.7). A sokszínűség éppen ezért nem vezethet sem zűrzavarhoz, sem megosztottsághoz - bár emberi visszaélés miatt sajnos időnként ilyesmi is előfordul. A Lélek adományait azonban mindenki azért kapja, hogy önzetlenül mások szolgálatára használja. Így mindenki a maga helyén, sajátos körülményei között, természetes és természetfeletti adottságait felhasználva járulhat hozzá az egyháznak mint Krisztus testének a növekedéséhez.

Az evangéliumi szakasz a Lélek közösségteremtő működésének újabb fontos vonását tárja fel. Itt a feltámadt Krisztus, miután békét kívánt tanítványainak, közvetlenül adja át a Szentlelket. A "béke" nem pusztán köszöntési formulaként szerepel, hanem Krisztus üdvözítő adományát jelenti, amelynek folytonosságát éppen a Szentlélek biztosítja. A tanítványok a Szentlélek által belsőleg tapasztalhatják meg Isten szeretetét, sőt, az Atya és a Fiú életközösségének részesei lehetnek. A Lélek által válik egyre személyesebb meggyőződéssé: "Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk" (1Jn 3,1; vö. Róm 8,16).

Jézusnak Szentlelket átadó lehelését megbízatás követi, éspedig a bűnök megbocsátására vonatkozó megbízatás. A kiengesztelődés teljhatalmú munkálása a bűnbocsánat szentsége által az apostolok és utódaik kiváltsága. Ám ez nem annyit jelent, hogy a kiengesztelődés művében a többi kereszténynek ne lenne szerepe. Az Isten szeretetét szívünkbe oltó Szentlélek mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy az isteni irgalom tanúiként egész életünkkel hirdessük: a sokak által hőn óhajtott béke - mind személyes, mind közösségi vonatkozásban - csakis Istennel egységben, Isten megbocsátó és újjáteremtő erejének megtapasztalásával lehetséges.

Kocsis Imre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu