Megszőtt hitvallás

Vendégségben Máder Indira kárpitművésznél

Hetven-nyolcvan közé tehető a mai magyar falikárpit-készítő művészek száma. Kevesen vannak, holott európai viszonylatban még ez is soknak számít. Hazánkban az utóbbi években ismételten megélénkült az érdeklődés a faliszőnyegek iránt. 1996-ban megalapították a Kárpitművészek Egyesületét (Dobrányi Ildikó elnökletével), mely mindent elkövet azért, hogy megalapozza a műfaj társadalmi ismertségét, és kellőképpen képviselje azt.

A jeles kárpitkészítő művésznő, Máder Indira mesél pályájáról és az anyagba álmodott gondolatokról...

"A Mindent Mozgatónak glóriája..."

Mit kell tudnia a külső szemlélőnek a kárpitról és a textiltervező iparművészeti ágról?

- Ez egy speciális műfaj, a képző- és iparművészet határmezsgyéjén. Virágkorában - a gótika és a reneszánsz évszázadaiban - művészi rangját tekintve még a festészetet is megelőzte. A kárpitok templomok, várkastélyok falaira készülő nagyméretű, akár tíz négyzetméteres, murális munkák voltak. Csak a leggazdagabbak tudták megvásárolni. Ezek általában bibliai témákat vagy uralkodók életéből vett jeleneteket feldolgozó, figurális kárpitok voltak. A kárpitművészet később veszített jelentőségéből és "szuverenitásából", mert egyre inkább kiszolgáló, dekorációs műfajjá vált. Híres festőket kezdtek felkérni a mintául szolgáló kartonok megfestésére.

A szecesszió, az iparművészet megszületése hozta a műfaj újabb virágkorát. Magyarországon Ferenczy Noémi tett sokat azért, hogy a hazai kárpitművészet a maga öszszetett módján támadjon fel. A híres gödöllői művésztelepen kialakult egy igen színvonalas műhely. A hatvanas-hetvenes években fordulatot hozott a zsennyei művésztelephez és a szombathelyi textilbiennáléhoz kapcsolódó neoavantgárd textilmozgalom. A művészi keresgélés modern irányzata a nyolcvanas évek új generációjával aztán egyre inkább visszatért a tradíció újraértelmezéséhez, és ez magával hozta a képiség újbóli fontosságát is.

Mindig is textiltervező iparművész akart lenni?

- Művészeti tanulmányaimat a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdtem. Már ekkor el kellett döntenem, milyen szakra menjek. A festő, ötvös, grafikus, fotós, keramikus, üveges, bőrös és textiles szakok közül az utóbbit választottam. A rajz mellett ez az anyagszerű kifejezés is közel állt hozzám. Valami olyasmit kerestem, ami a gondolatok kifejezését teszi lehetővé, ekkor döntöttem, hogy igazi utam a falikárpitok készítése lesz.

Az Iparművészeti Főiskolán, a textil-falikép- és szőnyegtervező szakon tanultam tovább, ahol magasabb szinten sok mindent kipróbálhattam. 1990-ben másoddiplomát szereztem a főiskola mesterképző intézetében. Ekkor már teljesen a kárpitkészítés felé fordultam.

Szüleim a főiskola ideje alatt vettek nekem egy szövőszéket. A kárpitkészítés rendkívül munka- és időigényes tevékenység, amelyhez a saját műhely elengedhetetlen.

Milyen témájú kárpitokat sző?

- Nem kifejezetten az egyházi témák, de mindenképpen a keresztény gondolatiság jellemzi munkáimat. Korábban nagyon érdekelt a keleti szőnyegek érdekes motívumrendszere, és ezeket az elemeket felhasználva terveztem faliszőnyegeket. Később, ahogy emberként és művészként haladtam az utamon, egyre inkább a hit lett gondolataim vezérelve. E tekintetben is határozott elképzelésem van a minket körülvevő világról. A transzcendencia körül járnak a gondolataim, és ezt szeretném megalkotni újabb és újabb formában, de mivel a világ sokrétű és sokszínű, munkáim sohasem lesznek egyformák. Már a főiskolai diplomamunkámon megjelenik a kapu motívum, amely a mai napig nagyon foglalkoztat. Sokrétű, jelképes dolog: a küszöb átlépése, eljutni valahonnan valahová, nehézség és küzdelem, innen és túl... E témát sokféleképpen meg lehet ragadni, így készítettem egy hosszú, legalább tíz munkából álló tervsorozatot. Ebből kettőt szőttem meg idáig.

Korábbi munkáim közül a Bábel tornya Bosch festményének gondolatiságával hozható párhuzamba, de azt átvittem forrongó, sokrétű, küzdelmes világunkra. Nagyon foglalkoztat a két pólus: a jó és rossz küzdelme, kívülről nézve, illetve ahogyan a lélekben zajlik. A kilencvenes évek elején készített két kárpitom egyike, A vajákos figurális, mégis absztrakt ábrázolás, ami korunk világiasságát fricskázza. A másik - a Jókai-regény címét viselő - Mire megvénülünk, már a "kapuk szellemiségét" előlegzi. Különösen szeretem, két utóbbi munkámat, a Mindent Mozgatónak glóriája... címet viselőt és a Porta-Laus Deo címűt, melyeket közelmúltbéli önálló kiállításomon láthatott a közönség a pannonhalmi főapátság Tanulmányi Házában.

Egyik legutóbbi munkáját felkérésre készítette...

- A farkasréti Mindenszentek templomában tavaly novemberben szentelték fel azt az oltárkárpitot, amelyet Szederkényi Károly plébános úr megrendelésére csináltam meg. Az ennyire konkrét, figurális téma, amilyen ez a Madonna-ábrázolás, eddig nem volt jellemző a munkáimra. A feladat gyönyörű volt és óriási kihívás is.

Megfogalmazott már magának valamiféle művészi hitvallást?

Porta - Laus Deo

- A művészi alkotás folyamata tudatosságot igényel. Nem vagyok híve a véletlenszerű kísérletezgetésnek. Két négyzetméter kárpit elkészítése nekem nagyjából egy évig tart, tehát nagyon ki kell gondolni a tervet, hogy az érdemes legyen a megvalósításra. Utólag nem lehet javítani, ezt csak a tervezés alatti érlelés folyamatában lehet megtenni.

Ahhoz, hogy az ember művész lehessen, az adottságot, a talentumot Istentől kapja. Amit kaptam, azt arra szeretném fordítani, hogy Istenről, a hitről és arról a küzdelemről szóljak, amely ahhoz szükséges, hogy a hitet megőrizzük, megerősítsük magunkban. A művészet nem vezethet meghasonlottsághoz, nem beszélhetek másról, mint ami szerint élni szeretnék.

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu