Bárány Tamás

A koldus és a vándor

Élt valaha Bagdad városában egy koldusoknál is koldusabb koldus. Álló nap ott ült foszlott gönceiben a piactér sarkán, szemben a bazárral, és várta a könyörületes szívű igazhívőket, szánnák meg némi alamizsnával nyomorúságát a próféta nevében, békét és áldást adjon reá Allah.

Azt mesélik, hogy egy nap, amikor a forró dél kihalt órái után újból benépesült a bazár, a kereskedők céhének feje ott sietett el a koldus vacka mellett, hogy üzletei után lásson. A koldus kinyújtotta feléje kezét, és így szólt:

- Ó kalmárok könyörületes szívű fejedelme, nézd szörnyű ínségemet, és enyhíts nyomorúságomon!

A sáh-bender egy pillanatra megállt, s nyúlt volna erszényéhez, de eszébe jutott, odabent várják üzlettársainak szenzáljai. Megrázta hát fejét, s indult tovább, de még visszakiáltott:

- Mit gondolsz, drága időmet arra tékozlom, hogy a más bajával törődjem? Ha így tennék, előbb-utóbb magam is ott ülnék melletted a porban! - És sietett tovább a bazár iránt, ahol már várták a moszuli és bászrai szenzálok.

Nem sok idő múlt, és elment a koldus mellett a nagymecset egyik imámja. A koldus feléje tartotta tenyerét.

- Fényesábrázatú uléma, nézd híveid legnyomorultabbjának szenvedését, és könyörülj meg rajta!

Az imám felsóhajtott, és jobbját a koldus fölé emelte.

- Allah áldását kérem reád, testvérem. Éppen a mecsetbe igyekszem, ahol buzgó fohásszal fordulok az áldást és békét nyújtó Allahhoz, találja meg benned tetszését, növessze nagyra szakálladat, s könnyítsen életed terhein, megvilágosítván előtted az Igazak útját. Dicsőség Allahnak, a világok urának, a megbocsátónak, az irgalom atyjának! Lá iláha illá´illáhu! - szólott, és ment tovább a mecset felé; a minaret erkélyén épp akkor jelent meg a müezzin, hogy ő is hirdesse az örök igazságot az igazhívőknek:

- Lá iláha illá´lláhu! Nincs más Isten, egyedül Allah!

A koldus nézte, nézte az egyházfit, és feljajdult, mert korgó gyomrába belémart az éhség.

A nap már lenyugodott, a sötétség fátylai lassan beterítették Bagdad utcáit. A homályból egy férfi bukkant fel ekkor, és elment a koldus mellett.

- Ó igazhitű testvérem, segíts rajtam, ne nézd tétlen egy moszlim kínlódását! - sóhajtotta a koldus.

A férfi megállott.

- Nyomorogsz, testvérem? - Megrázta öklét. - Ne félj, már nem sokáig! Éppen titkos dívánba igyekszem, hogy elszánt férfiakkal megvitassuk, mit tehetünk irtózatos nyomorod ellen, amely, jól látom én, égre kiált már! Segítünk rajtad, ne félj, megdöntjük az emírek gyalázatos uralmát, és igazságot osztunk a hozzád hasonló koldusoknak! Nincs már messze a te örömed napja, csak légy még kissé türelemmel! - Lehajolt, két orcáján megcsókolta a koldust, s indult tovább.

Az est már egészen leszállott, elcsendesült a város. A koldus cihelődött, hogy indulna otthonába, amikor léptek koppanását hallotta. Kezét maga elé tartotta, s így sóhajtott:

- A könyörületes Allah nevében kérlek, adj némi alamizsnát.

Az ifjú ember, aki a sötét úton közelgett, most megállt.

- Hallom és engedelmeskedem. - Elővette erszényét, kivett belőle egy fél dirhemet; több pénz nem volt benne. - Fogadd jó szívvel - mondta, és az ezüstöt átnyújtotta.

A koldus mohón kapott utána; gyomra már fájt az éhségtől.

- Allah fizesse vissza százszor is jóságodat! - motyogta, s könnye csordult. - Ki vagy te, ó, szaid, ki elcsigázott testemnek ételt, s reménytelen lelkemnek a vigasz italát adtad inni?

- Marúf vagyok - mondta az ifjú ember. - Abd´ul-Marúf.

- Bagdadi vagy? Nem ismertelek eddig.

- Kairóban születtem, Mekkában és Damaszkuszban tanultam, és most itt élek, köztetek.

- Molláh vagy, szaid, ki Istent szolgálod?

Marúf fejét rázta.

- Katona tán, dicső kalifánk kardja?

- Az sem.

- Tehát kalmár, dús karavánok gazdája...

- Mindenem az volt, mit most néked adtam.

A koldus földig hajtotta homlokát.

- Kit tiszteljek hát benned, irgalmas szívű testvérem?

- Vándor vagyok.

A koldus meglepetten nézte.

- Miért segítesz másokon, mikor te is szükséget szenvedsz?

- Ez a dolgom - felelte csendesen a másik.

A koldus eltűnődött, majd halvány mosollyal így szólt:

- Tehát koldus és király vagy egy személyben...

- Jól mondád - bólintott Marúf. - Koldusként élek, és ha meghalok, királyokénál gazdagabb örökséget hagyok. A szultánok kincsét elprédálhatják a méltatlan utódok, de az én hagyatékom örök: el nem fogy az idők végezetéig! És mindenkire hagyom: szegény és gazdag egyaránt kérhet s kaphat belőle.

A koldus leborult, s háromszor érintette homlokát a porba.

- Tehát próféta vagy, uram?

Marúf fejét ingatta.

- Költő - felelte csendesen.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu