Féltelek

Egyik városunkban néhány éve meghalt egy kéthónapos csecsemő. Elkékült a szája, levegő után kapkodott és megfulladt. Methemoglobinémia. Teájához, tápszeréhez a kerti kút nitrátos vizét használták. - De hiszen mi is azon nőttünk fel a testvéreimmel! - kesergett az édesanyja. Csakhogy azóta az ország vízadó rétegeinek nagy része ihatatlanná szenynyeződött.

A példákat magad is százával tudnád sorolni. Csernobil rémes emléke, az erdőirtás miatti árvizek vagy a tiszai halpusztulás kézzelfoghatóvá teszi számodra is, miről akarok dadogni. Tönkrement a levegőnk, a vizünk, az erdőnk. Nehéz megjósolni, mi vár ránk, rád, hiszen - beszélünk róla vagy sem, dramatizáljuk vagy egyszerűen tudomásul vesszük - mára nyilvánvaló: az élet a földön vesztésre áll. (És ha a mosógépet betonkeverőnek használtuk, hiába folyamodunk garanciáért...)

S ez "csupán" a szennyezett környezet. Még nem szóltam a szűkebb, de hasonlóképp szennyezett emberi térről: terrorról, háborúról, vegyi fegyverről, járványról, a világ háromnegyedét kitevő "harmadik világ" keservéről. Sem a mindennapjaidban jelenlévő hazugságokról, a "tényszerűen félrevezető" tájékoztatásról, a szirénekről, a bóvli felmagasztalásáról.

Féltelek.

Egyszer egy fiatal azt mondta nekem: "Nem taktikus, hanem kegyetlen őszinteséget várunk tőletek." Magam is, ma is úgy hiszem, ez visz előre. Ezért becsapnálak, ha nem írnám le ezt a szót. Igenis, féltelek, mert a tartalom, ami ebben a szóban rejlik, realitás.

Ami - ha nem is legyőzi, de legalább - túlnövi bennem a félelmet, az a bizalom. Ezt a szót nagybetűvel írd a szívedbe. Tudd, egyedül a bizalom a túlélés feltétele.

Obbágy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu