35 éves a Katolikus Karizmatikus Megújulás

Pünkösd ünnepén érdemes felidézni azt a XX. századi keresztény vallási mozgalmat, amely 1967 óta a Katolikus Karizmatikus Megújulás néven vált ismertté az egész világon, s amelynek első közösségei a 70-es években jelentek meg Magyarországon. Még a XIX. század végén történt, hogy Elena Guerra nővér a pápához intézett levelei hatására XIII. Leó a Szentlélekhez való ünnepélyes tized imádkozására hívott fel a hívekhez intézett körlevelében (Provida Matris Caritate), majd kiadta a Szentlélekről szóló enciklikáját (Divinum Illud Munus) és 1901 január 1-jén ünnepélyesen elimádkozta a "Jöjj Szentlélek Úristen" himnuszt. Ugyanezen a napon az egyesült államokbeli Topekában egy protestáns istentiszteleten a lelkész kézrátétellel végzett imája alkalmával egy asszony addig ismeretlen nyelven kezdett imádkozni, megkapva ezzel a nyelvek adományát, amelyet több hívőnek a Szentlélek-keresztségben való részesülése követett. 1906-ban Los Angelesből indult el hasonló pünkösdi ébredési hullám az istenélmény újszerű kísérőjelenségeivel (megtérések, gyógyulások) elterjedve az Egyesült Államok protestáns felekezeteiben.

Az új vallási jelenséggel szemben kialakuló ellenállás miatt a felekezetekből kivált hívőkből alakultak meg az első pünkösdi gyülekezetek. A század közepén megindult második nagy ébredési hullám idején azonban egyre többen igyekeztek megmaradni saját egyházaikban, s ott megosztani tapasztalataikat. A Katolikus Karizmatikus Megújulás előzményének részben XXIII. János pápának a zsinat idején mondott imáját tekintik: "Újítsd meg csodáidat napjainkban, mint egy új pünkösdöt!"

Az Egyesült Államokban már a zsinati reformhangulat miatt is aktivizálódott egyes katolikus közösségek tagjai egyre nagyobb érdeklődést tanúsítottak a Lélek újszerű kiáradása iránt. 1967-ben Pittsburghban következett be (Pennsylvania, USA) a "katolikus áttörés", mikor is a katolikus duquesne-i egyetem néhány tanára és diákja lelkigyakorlatra vonult el, hogy intenzív imában kérjék a Szentlélek segítségét hitéletük megújításában. A lelkigyakorlat három napja alapvetően változtatta meg legtöbbjük életét. A kápolnában történő imádság közben leszállt rájuk a Lélek. Egyesek hatalmas békét, mások az isteni szeretetet érezték meg, voltak, akik sírtak örömükben, s voltak, akikből addig általuk nem ismert nyelven tört fel a hála és a spontán dicsőítés, egyesek fizikálisan tapasztalták meg Isten erejét. Az új mozgalom futótűzként terjedt szét Amerikában, majd megjelent az európai katolikusok között is, többek között Magyarországon.

Világviszonylatban a karizmatikusok száma ma már 100 millió fölé emelkedett (katolikusok 10%-a) A katolikus karizmatikus közösségek nemzetközi koordináló irodája és bizottsága Rómában működik (ICCRO).

VI. Pál pápa a zsinat egyik vezetőjét, a belga Suenens bíborost bízta meg a karizmatikus közösségek koordinálásával. Suenens szerint "a karizmatikus megújulás nem is annyira mozgalom, mint inkább magának a Szentléleknek a mozgása, amely minden keresztényt megérinthet, legyen az világi vagy a klérus tagja." II. János Pál pápa szerint "a mozgalomból sugárzó életerő és a jó gyümölcsök arról tanúskodnak, hogy valóban jelen van és működik a Szentlélek az egyházban."

A karizmatikus közösségekben nagy súlyt helyeznek a Lélek adományaira, azok használatára. A nyelveken való ima a kívülálló számára a legszembetűnőbb jelenség. Ebben az imaformában az Isten iránti hála és dicsőítés jut különleges módon kifejezésre. Hasonlóan gyakori a prófétálás is, amire Pál apostol is buzdít. A prófécia Isten gondolatainak kimondása - R. Grandis jezsuita teológus szerint -, mellyel Isten közli szeretetét az egyház és az emberek épülésére. Az Istenbe vetett bizalom egyik kifejezése a közösségekben a betegségek konkrét gyógyulásáért való közbenjáró ima. E sorok írója tanúja volt Linzben E. Tardif domonkos atya gyógyító istentiszteletein a többtucatnyi gyógyulásnak, ami ott rögtön, imádság hatására történt. Az Istennel való találkozások eseményeiről evangelizációs alkalmakkor beszámolók hangzanak el, ami nagy lehetőség az érdeklődők számára, akiknek eddig semmilyen kapcsolatuk nem volt az Istennel és egyházzal. A közösségek az evangelizációra és tanúságtételre való nyitottsággal a belterjessé válást is elkerülhetik.

A megújulás imacsoportjai a világ minden táján a legkülönbözőbb közösségi és szolgálati formákban újították meg az egyház belső életét - miközben a karizmatikusoknak is sokat kellett tanulniuk. Magyarországon a hetvenes években alakultak meg az első közösségek. A legjelentősebbek közül az Emmanuel és Emmausz közösségek lelkigyakorlatokat, szemináriumokat szerveznek, kórházlátogatást, börtönszolgálatot végeznek. A Hét Láng Szövetség az elmélyültebb imát hangsúlyozza, míg az ökumenizmusra is nyitott Új Jeruzsálem Közösség nyilvános evangelizációkat rendez. A Nyolc Boldogság szerzetesközösség lelkigyakorlatos házaiban fogadja az érdeklődőket (Botfa, Homokkomárom). A közös imádság, liturgia és ünnepség szép példája az országos karizmatikus találkozó, amelyet minden évben megrendeznek. A megújulás eseményeiről, életéről a Marana Tha című lapjukból értesülhetünk.

A karizmatikus összejövetelek, újszerű imastílusa (ének, taps), az érzelmek katolikus körökben idegennek tűnő megnyilvánulásai - érthető módon - sokakat óvatosságra, kritikára ösztönzött, vagy zavart. Miután amerikai protestáns, szabadkeresztény felekezetekben terjedtek el először tömegesen a pünkösdi jelenségek, a katolikus egyházi vezetésben a mozgalom katolicitásának kérdése is felmerült. Egyesek az érzelmek túltengésétől tartottak, másokat éppen a mozgalom gyermekbetegségei ábrándítottak ki. Az elismerő szavak mellett a főpásztorok az egyházzal való egységre is figyelmeztettek. Ugyanakkor kétségtelenül a mozgalom erőssége a közvetlenség, élményszerűség, a készség a bizonyságtételre, a hit és imádság sajátos megragadása, amely nagyon sok embert vezetett már vissza Istenhez, egyházához.

Lipthay Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu