Vanyó László professzor

Krisztus testéről és a Szentlélek templomáról

Amikor az egyházat Krisztus testeként említjük, a test és a fő egységére kerül a hangsúly. A történelemben - napjainkat is beleértve - a fővel való egység még nem világos: ez majd a föltámadásban és az ítéletben válik nyilvánvalóvá. A "zarándok korszakát" élő egyházban zajló folyamatok azonban már utalnak e végső perspektívára.

Mindkét kifejezésnek van valami rejtett vonatkozása. Az egyiknek, hogy a Krisztus testeként meghatározott egyházban maga Krisztus a fő. A Szentlélek temploma kifejezés azt jelenti, hogy az egyház olyan templom, amelyben a Szentlélek lakik, a láthatatlan isteni személy, aki a legközvetlenebb, és aki leginkább igényli a közvetítőt ahhoz, hogy meg tudjuk tapasztalni.

Szemléltetésként utalnék Szűz Máriára, aki a lélek temploma lett. Az angyali üdvözlet során Gábriel azt mondja neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával (Lk 1,35).

Az idézett szavak előképe a jeruzsálemi templom fölszentelése volt. Salamon elvégzi a szentelést, és az egész teret betölti a füst, a sekina, vagyis Isten jelenléte. E jelenlét értelmezése elég széles határok között mozgott a rabbik magyarázataiban. Vajon az isteni jelenlét korlátozódott-e a választott nép tagjaira? Gondoljunk például arra, hogy az Egyiptomból történő kivonuláskor Isten füst- és tűzoszlop kettősségébe kísérte választott népét - nappal beburkolva őket, éjszaka pedig világítva nekik.

Az Apostolok Cselekedeteinek leírása szerint Mária együtt van az apostolokkal. Ahogy az evangélium elején - mondjuk úgy, az egyháztörténet legelső mozzanatában - a megtestesülésnél megvan a szerepe, úgy a Szentlélek eljövetelénél is, amikor Mária mint Krisztus tanítványa jelenik meg. Ez is egy úgynevezett Mária-egyházkép, amelyet több teológus is képvisel.

Az Apostolok cselekedeteiben érdekes a lángnyelvek megjelenésének leírása. A lángnyelvek nem pusztán leereszkednek, hanem szemléletesebb, pontosabb kifejezéssel élve "leülnek" a jelenlevőkre. Az apostolok tulajdonképpen a Lélek trónjai, a Lélek katedrái lesznek. Bár a lángocskák szétoszolva jelennek meg, de a Lélek egysége minden esetben megőrződik, tehát nem idéz elő megosztást. Éppen a bábeli nyelvzavar ellentétét eredményezi, hiszen mindenki a saját nyelvén hallja, ahogy hirdetik Isten csodálatos nagy tetteit. A nagy isteni tett ebben az esetben Krisztus szenvedése és feltámadása, ami Péter beszédében bontakozik ki a hallgatóság előtt. Jellemző az, hogy a Lélek hatásában mindig "visszatekint" Krisztus alakjára, mindig Krisztusról beszél. Az apostolok által tanúja a szenvedő és feltámadott Krisztusnak, miközben a Szentlélek azért olyan isteni személy, aki a hívők lelkével a legközvetlenebb kapcsolatba lép. Ez azonban nem képzelhető el úgy, mint ahogy Jézus Krisztusban megjelenik a két természet egysége. Minden lélekkel egyesül, de ez nem olyan, mint az unio hypostatica, mert a Szentlélek személyi sajátságát, azt, hogy ő "származott", nem adja föl. Működése során mindig a Fiúról beszél, Krisztusra irányítja a figyelmet, és elvezeti a hívőket az igazságra.

Tehát a Lélek személyi valósága fogható meg a legnehezebben, miután térbelileg nem lehet behatárolni.

A megtestesülést könnyebben megközelíthetjük, mert az isteni Ige emberi arcot-alakot ölt, ami körvonalazhatóvá teszi, és a történelem egy bizonyos időszakára összpontosítja tevékenységét és működését. A Szentlélek pedig ezt a történelmileg, időben és térben lehatárolt működést, ezt az isteni akciót bontja ki és visszhangozza az idők végéig az egyházban és a hívek lelkében.

Amikor Szent Pál azt mondja, hogy testetek a Szentlélek temploma, bennetek lakik a Szentlélek, akkor a Lélek tevékenységét összekötötte az ismerős biblikus képpel, ahogy a jeruzsálemi templomban elgondolták az isteni jelenlétet. Az egyházban - mint az idők végéig folyamatosan épülő és gyarapodó templomépületben - jelen van és működik a Szentlélek, aki Krisztust tanúsítja, és megdicsőíti őt.

A Lélek mindmáig a tanúságtételre irányítja a figyelmet, és vezeti az egyházat, hogy hűséges legyen a feltámadott Krisztus parancsaihoz. Mi, hívők, nem feledhetjük a szenvedés és a feltámadás egymástól elszakíthatatlan jelentőségét és Krisztus megvallásának kötelezettségét sem.

Lejegyezte: Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu