A nagy haditerv

Zsuzsi ezen a délelőttön elhatározta, hogy önkényesen elhagyja az óvodát. Nem egyedül. A barátnőjével jutottak arra a felismerésre, hogy másutt kellene a boldogulás útjára találniuk. Nem mintha különben bármiféle ellenérzést táplálna az intézménnyel szemben, szereti az óvó néniket, nagyokat játszik, ám mindez nem gátolta abban, hogy a tettek mezejére lépjen. "Jöjj, te szent szabadság!" - gondolta, és tűnődni kezdett, miképp küzdhetné át magát a kerítésen. A kapu szóba sem jöhetett, hiszen zárva van. Mégsem célszerű, hogy az óvodások kényük-kedvük szerint ki-be sétáljanak.

Kettecskén hát a kerítéshez lopakodtak és ásni kezdtek. A terv egyszerűnek látszott: embernyi lyukat mélyíteni a kerítés alatt, s az akadályt megkerülve kijutni az utcára.

Zsuzsi még sosem látott olyan filmet, amelynek agyafúrt főszereplői barlangokon és csatornákon jutnak be a bankok pincéibe. Csak azt tudom elképzelni, hogy benne erősebb az a mindnyájunkban élő vágy, hogy a tényszerű fegyelem köréből valamiképp kitörhessünk. Egy meséből nyerte az ötletet? Netán valamelyik mesehős csodálatos menekülésének példájából okult? Hiába kérdeztem, csak vonogatta a vállát, és szokása szerint sejtelmesen mosolygott.

A lényeg: ástak-ástak, s közben arról beszélgettek, ha kiérnek, első dolguk lesz, hogy felkeresik Erzsi nénit, Zsuzsi nagy-nagy kedvencét, aki az egész család számára a vitathatatlan tekintély, a "bezzeg". Zsuzsinak ugyan halvány sejtelme sincs arról, hogyan juthat el az óvodától Erzsi néni otthonához, de ez a probléma fel sem vetődött benne.

A nagy tevékenység közepette nem kis érdeklődéssel szemléli őket. Kata volt, a példás Kata, aki minden helyzetben megleli a számára kedvező lehetőséget.

- Mit csináltok? - valljuk meg, a kérdés jogos volt.

- Alagutat - válaszolta Zsuzsi lihegve. - Kimászunk és elmegyünk Erzsi nénihez.

Kata elszörnyedt, és azonnal az óvó nénihez nyargalt, hogy bejelentse a szokatlan eseményt. Az óvó néni sietve érkezett a helyszínre, és alighanem megnyugvással vette tudomásul, hogy a barlang kiásása a kezdet kezdeténél tart.

- Na, és mit mondott az óvó néni? - kérdeztem utóbb Zsuzsit, kinek folyvást feltámadó iszonyú éhségét mindig csillapítja egy csokiszelet.

- Ő is azt kérdezte, mit csinálunk?

- És?

- Azt mondtam, fát ültetünk.

Tudom, tudom, ki kellett volna fejtenem, a hazugság bűn, el kellett volna magyaráznom, hogy az óvó néni tisztában volt a gödröcske céljával, hiszen Kata kimerítően tájékoztatta. De csak hallgattam. Azon merengtem, a tudományban ismeretes-e az alagút-tünetcsoport. Azt a Bibliából ismerjük, hogy a bűnös ember igyekszik elenyészni, kikerülni Isten látószögéből. És mi van akkor, amikor a bűntelenek szeretnének láthatatlanná válni? Mi vezérelheti őket?

- Megszidott az óvó néni?

- Nem. Megsimogatta a fejünket. Jó meleg a keze.

Zsuzsi elképzelése dugába dőlt. De van benne valami jelképes. A szabadság vágya. Az, hogy akár egy barlang kiásásával olyan helyre juthassunk, ahol kötetlennek érezzük magunkat. Lehet, hogy kint döbbenünk rá, nem ismerjük pontosan az utat. De tudjuk, van út, és az út végén rátalálhatunk arra, aki szívünknek kedves, és aki örül, ha szeretetünket megtapasztalja.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu