A bérmálás szentségéről

A püspök számára boldogság

A bérmálás az a szentség, amelyben a megkeresztelt ember a Szentlélek vétele által megerősödik, hogy a hitet állhatatosan megvallja, vagyis, hogy a hite szerint éljen. Az ősegyházban eleinte nem hangsúlyozták a bérmálás külön szentségi jellegét, ugyanis közvetlenül a keresztség után, azzal együtt szolgáltatták ki. A keleti egyházban és a görög katolikusoknál ma is ezt a gyakorlatot követik. Krisztus után 200 körül azonban már különvált a két szentség kiszolgáltatásának szertartása.

Pünkösdkor és az ünnep közeli napokon az ország székesegyházaiban, több plébániatemplomában a püspök atyák kiszolgáltatják a bérmálás szentségét. Képünkön Veres András egri segédpüspök bérmál, a karmeliták Huba utcai templomában. (Fotó: Bugnyár Zoltán)

A megerősítő, más megközelítéssel küldő szentség magyar elnevezése a szláv birmatovaty szóból származik. A nyugati egyház a latin confirmare igéből alakult névvel illeti. Mind a szláv, mind a latin ige megerősít jelentésű. A keleti egyházak egy hasonlat illetve egy szentségi jel alapján szfragisz - pecsét,vagy müron - kenet szóval jelölik.

Már az ószövetségi próféták szólnak arról, hogy az Úr Lelke lesz a várt Messiáson. S valóban, a Szentlélek szállt Jézusra, amikor megkeresztelkedett Jánosnál. Ez volt a jel, ezzel vált jellé ő maga, ezért tudjuk, hogy Ő az, akit várt a világ. A Lélekben való teljesség nemcsak a Messiás sajátja. Krisztus, szeretete által, a Szentháromság egységébe vonja az embert. A Krisztus által ígért Vigasztalót az első pünkösdkor ismerték meg azok, akik hittek az apostolok igehirdetésében. Ettől az időtől fogva az apostolok az újonnan megkeresztelkedettekkel kézrátétel által közölték a Lélek ajándékát. A kézrátételt a katolikus tanítás a bérmálás szentségének eredeteként tartja számon. A bérmálás szentségét minden megkeresztelt és meg nem bérmált ember fölveheti és kell is, hogy fölvegye, mégpedig "időben" - szól a katolikus kánon tanítása.

A pünkösdi idő, a "keresztény nagykorúság" szentsége felvételének rendes ideje előtti napokban Veres András püspök atyával, a püspöki konferencia titkárával beszélgettünk. Hogyan, miért lett önálló szentség a bérmálás, hiszen az ősegyház még nagyon szorosan összekötötte a keresztséggel? András atya elmondja, hogy az újszövetségi Szentírásban (ApCsel 8,14- 17) megvan az alapja a két szentség különválásának. Miután Fülöp eredményesen hirdette Jézus evangéliumát Szamáriában, meghívta apostoltársait, hogy találkozzanak a krisztusi hitre tért emberekkel. Akkor Péter rájuk tette a kezét, és lehívta rájuk a Szentlelket. Lelkipásztori szempontot is említ András atya e két bevezető szentség különválása mellett. Amikor ugyanis csecsemőt keresztelünk - ez az egyház gyakorlata a III. század óta -, nem a saját, hanem a szülők, keresztszülők hitére, ígéretére alapozva szolgáltatjuk ki a szentséget. Amikor viszont az ember a személyes érlelődés úján eljut az egyéni felelősség szintjére, akkor az egyház kéri őt, hogy vállaljon küldetést is az evangelizáció munkájában. Ezért mondhatjuk, hogy míg a keresztség a krisztusi közösségbe befogadó, a bérmálás küldő, missziós szentség. Aki ebben részesül, a Lélek erejében részt vállal az egyház küldetésében, és Krisztus evangéliumának hirdetője, személyes életével is ennek tanúságtevője lesz.

A küldetés vállalása a személy érettségét feltételezi, korábban mégis egészen fiatalok, szinte gyermekek is részesülhettek a bérmálás szentségében. András atya többek között abban látja ennek az okát, hogy régebben, amikor az utazás korántsem volt olyan egyszerű, mint ma, a püspökök csak öt-hat évenként vállalkozhatottak több héten át tartó, faluról-falura járó bérmáló körútra. Így "biztonságosabb" volt akkor megbérmálni a fiatalokat, amikor erre lehetőség kínálkozott, mint éveket várni. András atya emlékeztet a II. vatikáni zsinat tanítására, amely arra figyelmeztet, hogy a fiatalok a felnőttkor küszöbén bérmálkozzanak. Magyarország legtöbb egyházmegyéjében hetedikes, nyolcadikos korban részesítik a felkészült fiatalokat a bérmálás szentségében, előtte semmiképpen sem. De tudunk olyan törekvésről is, amely a tizennyolcadik életév környékére teszi a bérmálás felvételének legalkalmasabb idejét.

Legalább annyira szomorúan, mint tréfásan szokták megállapítani, hogy sok fiatal "kibérmálkozik" az egyházból. Vagyis a bérmálási előkészület és a szentség felvétele után már nem jár rendszeresen templomba, nem tekinti fontosnak, hogy az egyház közösségéhez tartozzon. Sajnálatos módon nemegyszer csak a szülők hatására kérik tizenhárom, tizennégy éves gyermekek a bérmálás szentségét - véli András atya. Ez pedig nem feltétlenül hozza meg azt a lelki nagykorúságot, amit a szentség önmagában tudna adni az ember számára. Ezért arra kell törekednie mind a lelkipásztornak, mind a szülőnek - mondja a püspök -, hogy a fiatalok az emberi és hitbeli érlelődés olyan fokán kérjék a bérmálást, amely képessé teszi őket arra, hogy a saját döntésük alapján vállalhassák a keresztény küldetést.

András atya mindazonáltal bízik abban, hogy miként a felnőttek világában ma már nem puszta formaság a templomba járás, hanem személyes döntés eredménye, a bérmálkozásra jelentkezők többsége ugyancsak személyes döntés alapján teszi ezt. Akkor is, ha ezt a döntést a szülőkkel közösen hozzák meg. Ma már semmiképpen sincs olyan társadalmi elvárás ennek a szentségnek a felvételére, mint korábban, amikor szégyenkezhetett a falubeliek előtt az a fiatal, aki nem bérmálkozott együtt a kortársaival.

Végül arról az élményről beszélgettünk András atyával, amit a "kézrátétel", a Szentlélek erősítő, küldő szentségének kiszolgáltatása jelent a püspök számára. "Sok helyen bérmáltam már, természetesen legtöbbször a saját egyházmegyémben, az egriben" - mondja András atya. "Nagyon érezhető, hogy melyik csoport számára puszta formalitás, s kik azok, akik lelkileg is komolyan várják a Lélek adományait. Nagyon szép élményeim vannak olyan bérmálásokról, ahol érződött, hogy nemcsak az egyház mint közösség akar valamit, hanem azok is vágyakozással készültek életüknek e fordulópontjára, akik a bérmálás szentségében részesülni akartak. A püspök számára ez mindenképpen boldogság."

Szikora József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu