Szeretet és hozzáértés

Nyár elején zajlott le Rómában a Nemzetközi Karitász, a Caritas Internationalis nagygyűlése. A világ 162 országából négyszáz küldött képviselte a nemzeti karitászszervezeteket az egyhetes találkozón. Minden ilyen alkalmat gondos előkészítés előz meg. A küldöttek közösen gondolkoznak néhány fontos, a szeretetszolgálat életéhez kapcsolódó kérdésről, majd gyakorlati tennivalókat tartalmazó munkatervet határoznak el. Olyan iránymutatásokat tartalmaznak ezek, amelyek bármelyik földrészen megvalósíthatók. Amikor segíteni igyekszünk az elesetteken, elengedhetetlen, hogy azt átgondolt módon tegyük. A konkrét programok kidolgozásánál a magyar Katolikus Karitász is a nemzetközi karitászhálózatban együttműködők közösen kidolgozott szempontrendszerére támaszkodik.

Bármi, amit a karitász tesz, annak érdekében történik, hogy minden szempontból emberibbé tegye az életet. Ez a munka egy folyamat, amelyet a karitász családban integrált fejlesztésnek neveznek. Hosszú távú dinamikus folyamat, melynek alapja az emberi méltóság és a megfelelő kapcsolatok: Istennel, önmagunkkal, az egész teremtett világgal. Az ember, a társadalom számtalan gonddal, problémával szembesül. Amikor a karitászszervezet elhatározza, hogyan fog segíteni, milyen konkrét lépéseket tesz, munkatársai végiggondolják az emberi jólét dimenzióit.

A gazdasági dimenzió elemzésénél megvizsgálják az adott település, terület ipari fejlettségét, a jövedelmi viszonyokat, a javak elosztását; a szociális dimenzió vizsgálata során az életminőség, az oktatás, a munkavállalás lehetőségeit elemezik; a politikai dimenzió esetében az emberi, civil, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogok tiszteletben tartásának állapotát tárják fel a tervezett program területén; meg kell ismerni a kulturális dimenziót, a helyi közösségek, népcsoportok identitását, a kultúrák közti dialógus állapotát; gondolkozni kell az ökológiai dimenzió helyzetéről is: a teremtmények irányi tisztelet, a jövő nemzedékek életminőségének biztosítása anélkül, hogy a jelen generációjának jogait figyelmen kívül hagynánk.

Végül, de nem utolsósorban a lelki dimenziót, amely az összes többit egyesíti.

Az elmúlt esztendőben két programot is elkezdett a Katolikus Karitász a cigányok támogatására. Mindkettőnél a legfontosabb cél az általános műveltség, az iskolázottság szintjének emelése. Alaposan átgondolták a programok kidolgozásánál a fentiekben ismertetett szempontokat.

A fővárostól nem túl távol eső Tápiószecsőn kis közösség jött létre azért, hogy azoknak a cigányoknak segítsen befejezni tanulmányaikat, akik kimaradtak az általános iskolából. A kimaradásnak számtalan oka van, felzárkózni azonban csak egyféleképpen lehet: a manapság gyakran alkalmazott esélyegyenlőség szót tartalommal kell megtölteni. A tartalom pedig pontosan ellentétes: egyenlőtlenül kell segíteni, jóval több támaszra, szeretetre van szükségük azoknak, akik ilyen helyzetben vannak. Jól tudja ezt Szemes Zsuzsanna író, aki az utóbbi években minden idejét a cigányok megsegítésének szenteli. A cigány kultúra, a szokások, a környékbeli települések történetének ismeretében készítette el képzési programját, a megvalósításhoz a jezsuita Hofher József atyával együtt fogtak hozzá. Végiglátogatták a cigány családokat, és találtak egy osztálynyi érdeklődőt, akik vállalták, hogy naponta a délutánokat tanulással töltik. A karitász segített a szervezésben, a feltételek biztosításában. Volt tanterem, könyvek, szemléltetőeszközök, és akadtak tanárok is, akik vállalták azt a munkát, melynek eredményében kezdetben sokan kételkedtek. Nehéz feladat volt az indulás, hiszen abba az iskolába kellett járni, ahonnan a legtöbb cigány kimaradt, és részben azok a tanárok vállalták a tanítást, akik annak idején elküldték őket. A helyszínhez valamennyi résztvevőt negatív élmény kötötte. Már az első alkalommal kiderült, most valami egészen más kezdődött el. A bejáratnál egy nagy papírdobozba tette mindenki sérelmeit, bánatát, és az ajtót úgy lépte át, hogy egy szeretetközösségbe lépett be. Tanárok, tanulók körbeálltak, énekeltek, és mindenki azt érezte, fontos ez a közösség, ahol mindenkit mindenki egyformán szeret. Kis, két-három fős csoportokat szerveztek, hiszen voltak analfabéták és olyanok, akik az ötödik, hetedik osztályt készültek befejezni. Három-négy tanár foglalkozott egyszerre a terem különböző sarkaiban a kis csoportokkal, és így sikerült a tanév végére elérni, hogy minden résztvevő egy osztállyal előbbre jutott. Természetesen a hivatalos állami vizsga is sikeresen zajlott le a szomszédos település iskolájában a vizsgabizottság előtt.

Judit és Sára együtt jártak az iskolába. Anya és lánya. Gyógynövénygyűjtésből éltünk - meséli Judit. Vándoroltunk, majd először Nagykanizsa környékén éltem, onnan kerültem ide. Vigyáznom kellett három kisebb testvéremre, nem is tudom, hogyan úszta meg apám, hogy sohase járatott iskolába. Tizennégy éves voltam, amikor elkerültem otthonról. Jöttek a gyerekek. Próbáltam én iskolába járni, egyszer két hétig sikerült is esti tagozatra. Régebben még volt munka, feljártam Pestre takarítani. Most virágot árulok, ebből próbálok megélni. Van még két gyerek otthon. Meg unoka is, szóval nehéz megélni. Akárhol próbálkoztam, mindenhol kérték a nyolc osztályt. Na meg persze jó lenne tudni írni, olvasni is. A Józsi atya meg a Zsuzsa néni jöttek, mondogatták, lenne ez az iskola, hát mondtam a lyánynak, próbáljuk ki. Igaz, már negyvenhárom éves vagyok, de hátha.

A lány huszonegy éves. Történelemtanár akarok lenni! - jelenti ki. Engem beírattak az iskolába, de jött a kisfiam hetedikben, abba kellett hagyni. A gyereket egyedül nevelem. Pesten is jártam iskolába, volt egy magyartanárom, aki nagyon szépen szavalt. A nyelvtan szörnyű volt, szabályokat kellett tanulni, azt nem szerettem. A karitászhoz is jönnék önkényeskedni!

Önkénteskedni - javítja ki szelíden Zsuzsa néni, miközben a vállára teszi a kezét. Mi egy kis család lettünk - meséli. Szeretnénk folytatni. Nem csak tanulással. Van itt a településen egy terület, ahol össze lehetne szedni a szemetet, játszóteret építhetnénk a gyerekeknek. Azok, akik ide járnak, nemcsak a tananyagot sajátítják el. Megtanulnak sok mindent, ami a mindennapi életben hasznos. Például hogyan keressünk munkát, miként kell önéletrajzot írni.

Meglepődtem, mennyire más tárgyalni ezekkel az emberekkel, amióta van ez az iskola - mondja Incze Sándor polgármester. Másként viselkednek a hivatalban, ahová gyakran bejárnak. Aki elvégezte az iskolát, annak igénye lesz arra, hogy a saját gyereke is iskolába járjon, legyen szakmája, és így a megélhetése is könnyebb lehet.

Csak egyetlen tanév, és mennyi változás! Igazolása annak, jól átgondolt elméletre épült a gyakorlat. Mindezt átöleli a szeretet. Szeretet és hozzáértés - a karitász lényege.

Adányi László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu