Ti-ti-ti

Az őszi madárvonulás egyes fajok esetében nagyon korán elkezdődik. Jó néhány olyan parti madár van, amelyek skandináviai költőhelyeikről már június elején dél felé repülnek, és nem sokkal később már Közép-Európában, hazánkban járnak. Július első napjaiban Apaj-pusztán már hallottam a füstös cankó jellegzetes "csuit" kiáltását, pedig ez a madár Európában csak Skandinávia északi tájain fészkel. A nagy szárazság miatt kevés a víz a Kiskunság legelőin, a halastavakon sem kezdődött meg a lehalászás, nincsenek iszappadok, ahol a parti madarak megszállhatnának. Csak hosszas bolyongás után találtunk egy olyan, mélyebben fekvő részt, ahol víz csillogott a fűszálak között. Volt is madár bőven. Mint mozdulatlan őrszemek, úgy álltak a tocsogók mentén a hófehér nagy kócsagok, valahonnan bíbicek érkeztek, odébb godák szondázták hosszú csőrükkel az iszapot. Váratlanul vagy száz réti cankó kelt fel hangos és sűrűn ismételt "ti-ti-ti" kiáltásokkal. Ez a leggyakoribb átvonuló cankófaj Magyarországon, és ugyancsak korán kellett útnak indulniuk, hiszen hozzánk legközelebb Lengyelország északi tájain fészkelnek. Felrepülés után szétszóródtak, de néhány perc múlva egyenként vagy kis csoportokban vissza is tértek. Körben mindenütt száraz, kiégett a legelő, ez a gát tövében fekvő, nagy kiterjedésű tocsogós rész viszont paradicsomi táplálkozóhelyet kínált számukra. Fürgén futkostak, közben időnként felcsíptek valamit. Könnyen riadó, félénk madár a réti cankó, és ahogy a gáton haladva megint közelebb kerültünk hozzájuk, újból felrepültek. De ezúttal nem volt olyan hangos a "ti-ti-ti", és hamar újra le is ereszkedtek. Nyomban futkosni, táplálkozni kezdtek, de hogy mit ettek, azt legfeljebb csak találgathattam. Néha a fűszálakról csíptek le valamit, talán egy szúnyogot vagy apró bogarat, máskor az iszapon keresgéltek, egyikük hosszasan üldözött egy alacsonyan repülő rovart. Először csak szaladt, később már repült utána, és végül szerencsésen el is kapta. A réti cankók állati eredetű táplálékot, szúnyoglárvákat, apró rákokat, bogarakat, szitakötőlárvákat fogyasztanak, és ehhez keresve sem találhattak volna jobb helyet ennél az Apaj-pusztai tocsogós legelőnél.

Közben néhány gólyatöcs emelkedett a levegőbe. Eddig észre sem vettük őket, de most féltő hangokat hallatva egész közel repültek a gát mentén. Mulatságosan hoszszú, piros lábukat maguk mögé nyújtották, közben aggodalmas pillantásokat vetettek felénk. Fiókáik bujkálhattak a zsombékok között, azokat féltették. Úgy szerettem volna odakiáltani nekik, ne féljenek, tőlünk nem kell tartaniuk, de sajnos nem tudunk beszélni az állatokkal. Valahonnan pólingok nyújtott hívogatóját sodorta a szellő, piroslábú cankó kiáltott szép, dallamos hangján, egy vízzel körülvett, messziről zöldellő kis szigeten vagy háromszáz sirály pihent. A távolban lassan mozgó fehér folt látszott, ami a távcsőbe nézve nyomban testet öltött többtucatnyi kanalasgém képében. Lassan lépegetve szürcsölték a vizet hosszú, a hegyi részén kanálszerű csőrükkel.

A gát másik oldalán szétszóródva legelt a szürke gulya, lábaik körül ezernyi seregély szaladgált. A marhák felverte sáskákat kapkodták öszsze. Közeledtünkre felrepültek, felhőnyi tömegbe rendeződtek, majd távolabb újra leereszkedtek. Néztem őket, és elgondolkoztam. A nagy seregélycsapatok zömét ilyenkor már az idén kelt fiatalok alkotják. Csak nemrég hagyták el a fészekodút, tehenet még soha nem láttak, mégis habozás nélkül szállnak a hozzájuk képest óriási állatok mellé. Éppen csak arra ügyelnek, hogy azok rájuk ne tapossanak. Embert sem láttak korábban, de ha feléjük indulunk, mégis nyomban menekülnek. Biztosan tanulnak az öreg madaraktól is, de sajnos azt hiszem, már a génjeikben őrzik, hogy tőlünk félniük kell. Szomorú, ha ez így van.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu