Tengernek csillaga

Zarándok-sorok az Adria mellől

Itt nem volt Krakatau-robbanás: tűzhányó nem tűnt el a tengerben, amelynek gőzei kénsárgára festették az alkonyt; itt aranyragyogás van napszentületkor, az Adrián, a kék vízre "kifutó" templom és campanile (harangtorony) körül, ahol Avera csendül a harang.

Caorle - zarándoktemplom a toronnyal

A templom titulusa Madonna dell´ Angelo - Angyalos Madonna. Il Santuario - zarándokhely, mondja az imádságoskönyvét lapozgató olasz.

A hely neve: Caorle, ősi kisváros, Velencétől mintegy ötven kilométerre, a lagúnák hazájában. Búcsújáró hely. Útikönyv nem említi, de Claudio Magris sem, a Microcosmi (Kisvilágok) mai írója, aki átutazta-pásztázta a környék szigeteit, s benső látással vette észre Barbana lakóinak búcsús vonulását júliusban, a fellobogózott hajókat; ír a kegyszoborról, a gyermeket a karján tartó Máriáról, aki aggodalmasan néz a távolba. Több száz éves a szobor, de az első tán messzi tengerekről érkezett, és bizánci hajó orrát díszítette.

Caorle kegyszobrának arcán is fölfedezhető az aggodalom, a félig lezárt szem mögött mintha letörölhetetlen könny nyomát látnám a gyermek miatt, aki az ölében ül királyi öltözékben. Ez a ruha már a hívő kegyeleté, az eredeti, a legendásan megverselt kicsi köntös: a fájdalomé, amely vele nő harminchárom éves koráig. Akaratlanul elhagyja számat a könyörgés: Caorlei Szent Szűz, gondolj ránk is, akik a történelemben veled járunk és szebbet remélünk. Különös a templom térrendezése: a kegyszobor fölött, falmélyedésben a földgolyót tartó Atya márványszobra látható, ujjai tartásával a Szentháromságot jelképezi, fölötte, s a lábánál angyalok. Az oltár magaslatán Szent Mihály főangyal, a földön a legyőzött démon, amely elejti a háromágú szigonyt, a pokoli fegyvert. A plébános: négy antifónáról beszél, köztük a Mennynek Királyné Asszonyáról és az Egészen szép vagy, ó Máriáról. Csupa köszöntés mind és esdeklés; - felajánlása a nemzet (minden nemzet) szívének, ahogyan a mi Szent Istvánunk tette.

Caorle Loretóval kapcsol össze. Ezúttal "szép emlékezések" közt Magyarország és Itália zarándok lelkületével, hiszen az egyik legismertebb szakrális történet Loreto és hazánk múltja. Marche tartomány názáreti kis háza a dómban a loretói Boldogaszszony legendás-költői emlékezése, misztérium és mindennapi igény az imádság által, de ugyanakkor történelem, hiszen a hozzá fűződő litánia nálunk is hányszor elhangzik, benne a törököt megverő lepantói győztesek fohászával: Mária, keresztények segítsége. Még hátrább kell mennünk a XVI. századnál: a XIII. századi szentföldi pusztításokig, amikor a törökök elől angyalok emelték Mária názáreti szülőházát a Szent István-i magyar hon tartományába, Dalmáciába, mégpedig Tarsatóba. Frangepán gróf és a helyi püspök örömmel fogadták az ereklyét, ám a legenda úgy folytatódik, hogy a magyarok elbizakodva mutogattak önmagukra: - Mi érdemeltük meg, csak mi - ezt a kitüntető ajándékot. Angyali szomorúság ült az égiek arcára, s a ház tovább került: Loretóba. Már oda zarándokolt Korvin János, Bakócz Tamás, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós és a fejedelem Rákóczi Ferenc, sőt, a protestáns "zsoltáros" Szenczi Molnár Albert. Hogy itthon milyen kultusza lett (és van) Loretónak, elegendő Sopron megye elszakított részére, Loretomra utalni vagy Máriabesnyőre, ahol a Szerecsen Máriát - a loretói szobormásolatot ki nem ismeri.

Ezekről gondolkodom a caorlei tengerfényben. A zarándokszentélyt inspiráló "titokzatos látomás" - miként a plébános mondja - a VII. századból jegyezhető, és XIX. századi freskón látható, a templomban: Mária jelenik meg a tengeren, karján a gyermekkel - halászoknak. Az ég felhőktől és angyaloktól ékes. Ki ne imádkozná - ha látja e képet: Tengerjárók Csillaga, könyörögj érettünk.

A hagyomány azzal folytatható, hogy a Madonna alakját fába faragták, és Caorle, a római eredetű város Szent Mihály-templomában helyezték el. Századok során a részletek csak gazdagodtak. Rendkívüli eseményt is feljegyeztek: a már márványba faragott Szent Szűz szobrát nem tudták a templomba vinni, a súlya miatt: gyermekek emelték fel könnyűszerrel. A korábbi szentegyház megrongálódott, s a XVIII. század közepén újat emeltek.

A tenger persze pusztította a falakat, megint építeni kellett, újraépíteni mindent. A második világháború sem volt kíméletes. A torony stratégiai hellyé vált, a szobrot 1944-ben a város régi templomába vitték. 1947-48-ban a hívő közösség fogadalma nyomán kapott újított arculatot a kegyhely.

Hűséges látogatója volt a városnakXXIII. János pápa, még mint velencei pátriárka, korábban pedig - az első világháború idején mint önkéntes katona élt Caorléban Hemingway. Nagyon szerette ezt a helyet, egyik regényét is itt írta: Búcsú a fegyverektől.

Háborúk, szenvedések, a jelen világ árvasága e szent helyhez akként köti a lelket, mint a gyermeket anyjához.

A város dómja - Szent Mihályról s a Madonnáról elnevezve - az ahhoz tartozó torony (költői ritmusával a részletekben) a XI. század román stílusú értéke ezen a tájon európai rangú műemlék, amely a múlt időt a jelennel, az európai Mária-tiszteletben köti össze.

Magyar ajakról az alkonyóra tenger-csendjében, az Esthajnalcsillag ragyogásában nemzetek testvériségében felhangozhat Caorléban is az ének, amint fiatal honi család mutatott erre példát, ott járván: Most is úgy van, mint volt régen: / Ez az ország a Tied! / Az időknek tengerében / Hajónk veszni nem siet. / Te vagy messze világító / Reménységünk Mária! / Te hitünk, a bátorító: / Kell e honnak állnia!

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu