Lisieux-i Szent Teréz élete és lelkisége (VII.)

Kicsi és szegény

Teréz vágya teljesül: tizenöt éves korában a Kármelbe léphet! Micsoda fantasztikus kegyelem! - mondhatnánk. Valóban, Teréz nagyon boldog lehet - látjuk lelki szemeinkkel ezt a fiatal lányt, aki megtapasztalhatta, hogy Isten nem azért támaszt kielégíthetetlennek tűnő vágyakat bennünk, hogy azokat soha ne teljesítse. De a keresztény örömébe - legalábbis földi élete során - mindig jut egy "kicsi" a fájdalomból is: hogy örömünk valóban "teljes" legyen, azaz semmi se hiányozzék belőle!

"Ó, micsoda pillanat! Csak ha átéltük, tudhatjuk meg, hogy mit jelent..." (Önéletrajz, 176. oldal) - Teréz eme szavai sokat sejtetően hangzanak, árulkodnak az örömről, de mély fájdalomról is. "Jézus megértette velem, hogy a kereszt által akar lelkeket adni nekem" (178. oldal).

Teréz önéletrajzából nem derül ki, hogy amikor átlépi a Kármel küszöbét, az őt mindvégig elutasító atya a következő szavakkal üdvözli a nővérek előtt: "Íme, tisztelendő Anyák, elénekelhetik a Te Deumot! Mint a püspök úr megbízottja, bemutatom önöknek ezt a tizenöt éves gyermeket, akinek belépését óhajtották. Kívánom, hogy ne csalódjanak benne, de figyelmeztetem is önöket, hogy ez esetben egyedül az önöké a felelősség!"

Persze, nemcsak Teréznek kell átéreznie az áldozat fájdalmát, hanem az őt szeretőknek is. A Papa így ír barátainak legkisebb lánya belépése után: "Az én kis Királynőm tegnap belépett a Kármelbe. Csak Isten kívánhat ekkora áldozatot. De ő annyira mellettem van, hogy, ha könynyeim folynak is, a szívem túlárad az örömtől." Íme, a keresztény áldozat jellemző vonása: az öröm mindig jelen van a szenvedésben!

A Kármelről is tudnunk kell valamit, ahová Teréz belép: "kicsi és szegény" - így jellemzi Mária nővére egyik levelében. Közel fél évszázaddal Teréz belépése előtt alapították, s az alapító tagok közül még él az akkor már négy éve súlyosan beteg Genevieve nővér, egy "szent" - ahogy Teréz jellemzi. Huszonhat szerzetesnő tagja a közösségnek. Akkori főnöknőjük - Gonzága anya - ötvennégy éves; oly sokat köszönhet neki Teréz a belépésért folytatott küzdelemben! A novíciamesternő az akkor negyvenhárom éves Angyalokról nevezett Mária nővér. Három novícia fogadja a fiatal jelöltet: egy negyvennyolc éves "nagyon szent", Teréz Mária nővére és egy huszonhárom éves "szegény értelem nélküli teremtés" - Ágnes anya jellemzése szerint.

Néhány nővért kivéve egyáltalán nem általános az elmélyültebb iskolázottság a közösségben: Teréz fiatal kora ellenére is tanulmányaival és világlátottságával a legműveltebbek egyike.

A napirendben napi kétszeri étkezés (délelőtt 10-kor és este 6-kor), az étkezések után egy-egy óra közösen beszélgetéssel eltöltött idő, hat óra kórusima, öt óra kézimunka kap helyet. Húst soha nem esznek a nővérek, s télen egyetlen fűtött helyiség van az egész kolostorban. Nem könnyű életforma egy ilyen fiatal lánykának, mint Teréz! Ami azonban számára az igazi nehézséget jelenti a kezdetekkor, az egy nagyon is furcsa tény: Teréz otthon még egy varrótűt sem vett a kezébe, s itt bőven kijut neki a folytonos javítgatásokból. Tapasztalatlansága mellett lassúnak is bizonyul. A kórusima sem jelenthet neki túl nagy vigasztalást: hisz latinul végzik a nővérek! Mindamellett Teréz boldogsága nem illan el: boldogságom "nem volt tiszavirág életű, nem kellett elröppennie az első napok illúzióival. Illúzióim - a Jóisten megadta ezt a kegyelmet - egyáltalán nem voltak, mikor a Kármelbe léptem... semmiféle áldozaton nem csodálkoztam" (177. old.).

Teréz nagy nehézségei közé tartozik szerzetesi élete elején, hogy - nem lévén hozzászokva - nem tud beszélni belső életéről. "Igen nehezemre esett a lelkemet kitárnom" az életgyónását meghallgató Pichon atya előtt, "azonban mégis életgyónást végeztem" (178. oldal). A rendkívüli erőfeszítés azonban meghozza gyümölcsét: a legvigasztalóbb szavakat hallja majd viszonzásul, melyek megszüntetik eddigi kétségeit a fölött, hogy nem bántotta-e meg Istent halálos bűnökkel élete során (amelyek valósággal megbéklyózhatták lelkét a kor szigorú, egyedül Isten igazságosságát középpontba állító lelkiismeret-nevelés módszereivel). Az atya másik fontos kijelentése pedig felfedezteti Terézzel eddigi lelkivezetőjét: "Gyermekem, a mi Urunk legyen mindig az ön főnöke és újoncmestere" (179. oldal). Micsoda felszabadulás ez! Felfedezni, hogy Isten eddig is körülölelt szeretetével minden érdemem nélkül, s megérteti annak lehetetlenségét, hogy valami akadályozhatná őt abban, hogy továbbra is szerethessen engem, amikor most már tudatosan fogadom el az ő szeretetét!

Isten valóban komoly áldozatok, lemondások elé állíthat bennünket. De már e földi élet során a százszoros jutalom örömét tapasztalhatja meg azzal, aki nagylelkűen válaszol Isten hívó szavára (Mk 10,28-31).

Bakos Rafael OCD

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu