Tűnődés a hétről

A meglepett főpolgármester

A főpolgármester úr meglátogatta a pesti csarnok alatt folyó metróépítés színhelyét, és döbbenten tapasztalhatta, hogy három(!) munkás keményen dolgozik. Az építkezés késésben van, végkifejlete ködbe vész, a várható hitelek bizonytalanok.

Ha jól olvastam, a döbbeneten kívül Demszky Gábornak egyéb lehetősége sincs. Mondhatja: ejnye-bejnye, gyorsabban kellene tevékenykedni, szankcionálásra azonban nincs lehetősége, állítólag rossz szerződéseket kötöttek a kivitelezőkkel, nem szerepel benne a közember által annyira ismert fordulat: "amennyiben... annyiban".

A csúszásnak az a következménye, hogy a rakpartot tovább tartják lezárva a tervezettnél, minek következtében a fővárosnak a Fővám tér felé eső része továbbra is járhatatlan.

Amióta az eszemet tudom, a fővárosban élek. Nem dicsőség: adottság. Ha kiszabadulok innen, mindig boldogság tölt el. Aztán arra gondolok, valami hiányzik. Az íróasztalom, a könyvtáram, a lemezeim. Szerelem ez is, holott Budapest újabban csúful megcsalja az embert. Mert közlekedni, hát azt nem lehet. Egyik pillanatról a másikra tiltó és elterelő táblák jelennek meg: két-három szorgos munkás bontani kezdi az aszfaltot, por, piszok, szidalom, átkok. Már most sejtem, mi lesz, ha a Nyugati mellett építeni kezdik a kormányzati negyedet, amelyre az ország jelenlegi nyomorúságában felmérhetetlenül nagy szükség van.

"Zöld házba költözik a kormány" - olvasom az egyik napilap címoldalán. Rendkívül illetlen az asszociáció, de a kormány jó néhány intézkedéséről nekem inkább egy piros lámpás ház jut eszembe, s néhány kormánytagot inkább egy zöld villamos előterében foglalkoztatnék.

Budapesti kötődésem talán megérteti, miért szemlélem aggódva a főpolgármester úr ténykedését. Attól tartok ugyanis, hogy alaposan eladósította a fővárost. Annyira, hogy dédunokáim is ezt nyögik majd. Éppen ezért, mint adófizető, kinek forintjait Budapest "javára" is fordítják, úgy vélem, jogom van megtudni, mennyi adósságot halmozott föl Demszky Gábor. Forintra, pontosan. Maszatolás nélkül. Semmi mást nem kérek, csak egy számot.

És még valamit, ugyancsak maszatolás nélkül: szeretném tudni, meddig lesz szeretett városom akadálypálya.

Egyébként maszatolásban a világ élvonalában vagyunk (ahogy államadósságban is). Mindenki emlékszik, mekkora volt a felzúdulás, amikor Kármán Irént összeverve találták. Se szeri, se száma a felháborodott, tisztázást követelő nyilatkozatoknak. Aztán közlemények: nem is úgy volt, nem is ott volt, az újságírónő nem a valóságos eseményeket állítja, meg kell szüntetni a nyomozást.

Magamfajta ostoba, hozzá nem értő közember oldalát azonban fúrja valami. Mert ott és akkor a hölgyet mintha összefüggésbe hozták volna az olajügyekkel, s minden illetékes harsogva kiáltotta, ezt a sötét történést, az egyik legnagyobb szabású rendszerváltás utáni csalást-lopást végre tisztázni fogják.

Ám a képeken továbbra is Kármán Irént látjuk, a kommentárokban ügyét értelmezik, de az olajmaffia cselekményeiről sehol egyetlen szó sem. De miért nem? Hol a tisztázásra alapított parlamenti bizottság? Hiszen hovatovább a WC-k használatáról is bizottságok vitáznak, az olaj "elfolyásáról" azonban csend honol. Sikerült ezt is elmaszatolni, vagy a titkok homályába száműzni. Megjegyzem, a köznép számára az sem világos, miért nem csak azokat az ügyeket titkosítják, amelyek az ország érdekét érintik, miért kell ködösíteni nyilvánvaló disznóságokat is.

Megismétlem kérésemet: ha még nem titkosították, árulják már el, mennyi a főváros adóssága, mekkora a felvett kölcsönök után fizetendő kamatok összege, s van-e írásos garanciája a 4-es metró befejezéséhez szükséges összeg megérkezésének?

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu