Megszólítani a városlakókat, bátorítani az egyház közösségét

A misszió európai helyszíneiről és az eddigi tapasztalatokról

Mit takar a mostanság sokat emlegetett szó: városmiszszió? Bár egyre többet hallunk róla, talán még mindig maradtak kérdések, hogyan történik mindez a gyakorlatban, és valójában milyen célokat szolgál a rendezvény?

Öt nagyváros bíborosai a 2004-es párizsi városmisszión (középen a nemrég elhunyt Jean-Marie Lustiger)

A városmissziók kezdeteiről sokféle történetváltozatot lehet hallani. Az egyik szerint 2000-ben, az egyházi millennium évében II. János Pálpápa volt az, aki missziós lelkesedéssel kívánta megünnepelni az egyház nagy jubileumát, és munkatársait elárasztotta megvalósítandó ötletekkel, amelyek az emberek megszólítását szolgálták. Mozgósíttatta a szemináriumokat, és a kispapokat Róma utcáira küldte, hogy beszélgessenek az emberekkel, sőt házról házra járva keressék fel őket otthonaikban.

Talán ez a modell is mintául szolgálhatott a nagyvárosi misszióhoz, amely négy bíboros vágyából született, akik arra az elhatározásra jutottak, hogy városaikban nemzetközi kongresszust szerveznek az evangelizációról. "Mindegyik nagyvárosnak megvan a maga története, a maga arca. Mégis ami a papi hivatást illeti, meglepő hasonlóságokat ismertünk fel a nagyvárosok helyzetében. Ezért határoztuk el mi, a nagyvárosok bíborosai, hogy a nagyvárosok evangelizációját megpróbáljuk egymás tapasztalatait felhasználva, közös erővel, együtt végezni" - áll a bíborosok misszióra való felhívásában. "Célunk az, hogy a nagyvárosok újraevangelizációját előmozdítsuk, és megújítsuk a városi plébániákat missziónk által." A négy nagyvároshoz - Bécs, Párizs, Lisszabon, Brüsszel - Budapest csatlakozott ötödikként.

Az új evangelizációról szóló kongresszus kapcsán nemcsak reflektálunk missziós küldetésünkre - arra, hogy hogyan tudunk mind jobban az öröm és a reménység tanújává válni a társadalomban -, hanem meghívunk mindenkit, aki elfogadja ezt a meghívást, hogy együtt ünnepeljünk, imádkozzunk, az élő Jézussal találkozzunk. Az egyházközségek, mozgalmak, közösségek egész héten át különböző programokat kínálnak a budapestieknek: hangversenyek, színpadi előadások, viták, utcai programok, ünnepi találkozások... Egy szokatlan, szimpatikus, színes kavalkád, amely Krisztust hirdeti a mai embernek.

A feladat nagyon összetett, hiszen tanúságot tenni olyasmiről lehet, amit magunk mélyen megtapasztaltunk. A misszió egyszerre történik az egyházon belül, és azok felé, akik nem ismerik Istent, mégpedig olyan módon, azon a nyelven, amelyet ők megértenek. A városmissziót szervező európai nagyvárosokban rendkívül sok példát láthattunk erre.

Mindenekelőtt fontos tapasztalat, és ezt már Budapesten is érzékelhetjük, hogy az előkészületek alkalmat adtak a plébániák, közösségek tagjainak testvérként felfedezni egymást, akik arról tesznek tanúságot, hogy az egész tevékenység a közösségben és az imádságban gyökerezik, valamint felfedezni mindazt, ami talentum, adomány, tehetség a közösségekben, és egyes tagjaikban.

A misszió menete mind a négy nagyvárosban ugyanaz volt. A városok templomai kitárták a kapuikat, és a legkülönbözőbb rendezvényekkel vártak hívőket és nem hívőket. Az utcán minden korosztályból és nemzetiségből való misszionáriusok szólították meg az embereket: meghívták őket vitaalkalmakra, kulturális programokra; esetleg alkalmi kávésátrakba azokat, akiket mélyen megérintett vagy fölkavart egy-egy ilyen találkozás, ott nyugodtabban folytathatták a beszélgetést kávé, sütemény kíséretében. Amennyiben elfogadták a meghívást az imádságra is, egy-egy közeli templomba tértek be velük misszionárius-kísérőik, ahol ki volt téve az Oltáriszentség. Bármilyen merész vagy meglepő ötletnek tűnik is elsőre, az emberek szívesen elfogadták ezt az invitálást, holott, sok esetben, életükben először léptek be templomba. Ez alatt a tíz nap alatt maguk a misszionáriusok is valami olyasmit éltek át, amit azelőtt sohasem, hiszen korábban ők sem beszélgettek az utcán a járókelőkkel, nem tettek tanúságot a hitükről ilyen módon. Megtapasztalhatták a Lélek erejének csodáját, amely megérinti az embereket.

Sokakat elsőre megrémít a merész újdonság, tolakodónak érzik ezt a fajta kommunikációt, de amint megteszik az első, akár bátortalanabb lépéseket, és beszélnek Jézusról, "akár alkalmas, akár alkalmatlan", nagy örömmel számolnak be a gyümölcseiről.

Utcai színpadokon a legkülönbözőbb híres személyiségek léptek fel, divatmodellek, ismert színészek, zenészek, akik tanúságot tettek Krisztussal való találkozásukról. A különböző televíziós csatornákon talk-show-k, vitaműsorok és pozitív beszámolók hangzottak el a városban zajló eseményekről.

Ezzel a színes kavalkáddal párhuzamosan zajlott a konferencia az új evangelizációról, amely nem csupán a hagyományos értelemben vett tudományos program volt, hanem az előadók személyes tanúságtétele is, biztatás, öröm és reménység megosztása. Az elhangzó konferenciabeszéd igazi képzési idő volt, itt a részvevők meghívást kaptak arra, hogy választ keressenek mindarra a kérdésre, amellyel az evangelizáció során találkoznak napjaink Európájában, mindenki a saját országában. A konferenciabeszédek célja nem az volt, hogy az evangelizáció módszerein vitatkozzanak, hanem hogy felvázolják az apostoli munka alapjait, és megvilágítsák a katolikusok számára az evangelizáció fogalmát.

Szintén szervesen kapcsolódnak a városmisszióhoz a délutáni workshopok, azok a szeminárium jellegű műhelyek, amelyek még inkább lehetőséget adtak a hallottak személyes megvitatására, tapasztalatcserére, ismerkedésre. A legkülönbözőbb témákat kínálták megvitatásra: korunk égető társadalmi problémáiról, szociológiai, pedagógiai megközelítésből; alternatív tapasztalatokról, szolgálatokról nem hívők körében. Alapvetően az evangelizálás módjáról számoltak be a hallgatóságnak. Előadások hangzottak el vállalati etikáról, hit és pénz viszonyáról, a keresztény elveken működő üzleti életről; szexualitásról, devianciákról, tapasztalatokról az AIDS világából.

Nincs annál nagyobb öröm, és persze ijedtség talán, amikor az ember egy nagy kihívás előtt áll. Mekkora szerencsénk van, hogy néhány nagyváros már előttünk végigjárta a próbát! Így tehát látjuk, hogy mindez lehetséges, sőt gyakran számolnak be a résztvevők arról, hogy plébániáikon, közösségeikben megerősödött a hit, a közösség, voltak, akik újonnan csatlakoztak az egyházhoz. Ezek szép tapasztalatok, de hogyan induljunk neki mi az előttünk álló feladatnak? Hadd álljon itt a tanúságtételekből és a szervezésben részt vevők beszámolóiból leszűrődő afféle útravaló!

Fontos, hogy ne megtéríteni akarjuk az embereket! Első talán a meghallgatás lehetne, az egyes személyeket és a várost is a szívünkkel figyelve, olyan módon, ahogyan ezt eddig nem tettük, érzékenyen ráhangolódva ennek az élettérnek a rezdüléseire. A nagy vállalkozás másik alappillére, hogy tudjunk együtt dolgozni. Ahogyan az első keresztények tanúságtétele is az volt a világ felé, hogy szerették egymást, éljük ezt megújult elköteleződéssel.

Babarczy Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu