 |
 |
 |
 |
2007.08.19
|
Megjelent
az Adoremus szeptemberi száma! |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|
Szentírás-magyarázat Ég a kunyhó! Ég a ház is! Évközi 20. vasárnap - Lk 12,49-53 A huszadik évközi vasárnap evangéliumában szokatlan szavakkal fordul hozzánk Jézus: felkapjuk a fejünket, amikor meghalljuk őket. "Azért jöttem, hogy tüzet vessek a földre. Mi mást akarnék, mint hogy már lángra kapjon." Ez a tűz nem Prométheusz tüze, amely kályhánkat, kohóinkat melegíti. Minket magunkat gyújt meg, hogy a kishitűség, az óvatoskodás rabságából kiszabadítson. Ady verse jut róla eszünkbe: "Vagy láng csap az ódon, vad vármegyeházba, / Vagy itt ül a lelkünk tovább, leigázva." Ez a vers egy remélt forradalom tüzéről szólt, így ígért a lelkeknek szabadulást. Jézus a Szentlélek pünkösdi tüzét hozta közénk.
"Keresztséggel kell megkereszteltetnem, milyen feszülten várom, hogy ez beteljesedjék!" Ez a keresztség: alámerítkezés a szenvedésbe és a halálba. Az első helyekért versengő apostoloktól kérdezi majd Jézus: "Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?" (Mk 10,38). A Getszemáni-kertben maga is meghőköl a beteljesedés küszöbén: "Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár..." (Mt 26,39). Most meg úgy beszél erről a rá váró eseményről, mint amelyben beteljesedik majd az egész küldetése. "Nem azért jöttem, hogy békét hozzak a földre..." De hiszen az angyalok azt énekelték a betlehemi éjszakában: "Békesség a földön a jóakaratú embereknek" (Lk 2,14). János evangéliuma pedig az utolsó vacsorához kapcsolja, a húsvéti öröm első szavaként szólaltatja meg a béke üzenetét: "Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek..." - halljuk az utolsó vacsorán (14,27). A Feltámadott szájából pedig kétszer is elhangzik a jókedvű köszöntés: "Békesség nektek!" (20,19-26). Ez a tüzet kiáltó Jézus szembekerül a saját küldetésével? Valahogy úgy áll előttünk, mint amikor kötélbél ostort font, hogy Atyja házából kikergesse az árusokat. Most visszalöki azt a legszentebb szót, amellyel máskor küldetésének tartalmát jellemezte. Elvesztette a türelmét, amelyet addig magára erőltetett? Talán akkor gondolkodunk helyesen róla, ha elhisszük, hogy nem önmagával, nem küldetésével hasonlott meg, hanem a szavakkal elégedetlen, amelyek ebben a mi emberi világunkban újra meg újra hűtlenek lesznek hozzánk. Békét hozott, de nem langyosságot, nem a kompromisszumok álnok toleranciáját. Széthúzást, meghasonlást hozott: de nem az önzés, nem a gyűlölet, nem is az igazság nevében. Felkapjuk a fejünket, amikor meghalljuk a hangját; "lángol a szívünk", amikor mellénk lép. Jelenits István
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
