"Az opera az életem!"

Találkozás Plácido Domingóval

"Mintha csak tegnap lett volna, amikor 1967-ben, huszonhat évesen Don Carlosként e szerepben és egyáltalán a bécsi Staatsoperben debütáltam. Szeretem a kerek számokat, a súlyos statisztikai adatokat. Mennyi erőpróba, művészi kihívás, lelki élmény fűződik a huszonkilenc szerephez, a száznyolcvankilenc fellépéshez és harminckét karmesteri szerepléshez, amit negyven év alatt Bécsben megéltem. E kerek szám egyesek szerint mágikus, mások szerint inkább bibliai, én is így gondolom. Ne higgye senki, hogy a karriert könnyen adják. A művésznek mindennap nehezen meg kell dolgoznia érte, és mindennap valamit építenie kell hozzá, különben elillan, mint a füst." Ezekkel a szavakkal köszönt egy különlegesen karizmatikus személyiség, Plácido Domingo, a bécsi Staatsoper ünnepelt magánénekese egy szűk körű sajtóbeszélgetésen. Az égiektől kapott kivételes ajándék, tehetség és hang birtokában már 2010-re is be van osztva Parsifalként a Staatsoper műsortervébe. "Ha nem fog menni, legfeljebb majd vezénylem Johan Bothát!"

A jó kedély legalább úgy hozzátartozik a Maestróhoz, mint a kedvesség és kiegyensúlyozottság, hiszen egyetlen operaházban eltölteni negyven kerek esztendőt, ő is érzi, mennyire a sors kivételezett kegye. A közönség pedig mindig is igazi drukkere volt, nélküle elképzelhetetlen a Staatsoper története.

- Bécs a legzeneértőbb főváros, itt a leglelkesebb a közönség, a bécsieknek szinte második otthona az operaház, és itt a legjobbak az anyagi feltételek is. Állami forrásból gazdálkodik. Könnyű egy ilyen házat vezetni!

És a budapesti publikum?

- Ez szívügyem. Viszavárnak, de hogy mehetek-e, még nem tudom.

Nem játszik, hanem él a színpadon, kitárulkozik, magával ragad. Egyénien játszik hangja gazdag árnyalatainak érzékeny húrjain és titkos regiszterein, aszerint, milyen szerepe lelke, a megtestesítendő figura karaktere. Énekesi pályáját baritonként kezdte.

- Amikor annak idején előénekeltem a mexikói Nemzeti Operában, a bizottság közölte velem, hogy minden rendben, csak éppen a hangom nem bariton, hanem tenor. Leblattoltam hát előttük Giordano Fedorájából Loris Ipanoff tenoráriáját. Azonnal alkalmaztak mint tenort!

A bécsi operaguru, Marcel Prawy kérésére három nap alatt megtanulta Mercadante Il giuramentóját (Esküjét), bár egy nappal korábban még nem is hallott a műről. Franco Zeffirelli telefonon egyeztette Carmen-rendezesét Domingóval, akinek csupán percek álltak rendelkezésére a helyszínen átgondolni az alakítást. A "legrátermettebb" viszont Manrico szerepében volt Karajan idején. A Staatsoper igazgatójának kérdésére rávágta, hogy egyetlen zongorapróba után beugrik a szerepbe, holott azt megelőzően még nem is énekelte A trubadúrt.

- Talán hallotta a történetet, hogy a siker miatti örömömben - és persze fogadásból - felmásztam egy üveg pezsgővel a Ringen álló Goethe-szoborra. A baj csak az volt, hogy mindvégig azt hittem, Maestro Schillerrel koccintok!

Ha új szerepre készül, a kottából vagy inkább a karakterből indul ki?

- Van eset, amikor a karakter, illetve a hanganyag a döntő, de soha nem választható el a szövegtől. A mai közönség megköveteli, hogy a művész interpretálja a zenét. Az opera bonyolult műfaj: több mint zene, valójában a szöveg, a zene és a színpadi játék kombinációja.

Meglepetés volt bemutatkozása Wagner-énekesként, majd sajátságos, belcantoszerű előadásmódja Lohengrin, Parsifal és Siegmund szerepében kellemes "megszokássá" lett...

- A legnagyszerűbb és számomra felejthetetlen Lohengrin Kónya Sándor volt, aki szintén a belcanto szellemében énekelte a szerepet. Kétségtelen, hogy a Lohengrin és A bolygó hollandi a "legolaszosabb" Wagner-operák.

Zarzuela-énekes szülők gyermekeként színházi légkörben nevelkedett, és musicaleket is énekelt kezdőként. Majd egyik nagy szerep követte a másikat, állandó tagság Mexikóvárosban, Tel Avivban, Bécsben... Volt pillanat az életében, amikor kétségbe vonta döntései helyességét, karrierje egyenesvonalúságát? Milyen szellemi, lelki és technikai felkészültséggel érte el a sikeres negyven esztendőt a színpadon?

- A hivatás iránti rajongásom egy pillanatra sem szenvedett csorbát, lelkesedésem nem csökkent. Wagner vagy az orosz operairodalom darabjai sem lohasztották a kedélyem. A negyven év csupán egy hosszabb pillantás volt. Könnyen tanulok, talán némi érzékem is van a pályához. Az összes többi szerencse dolga, és az égiek segítő keze!

Emlékezetes Don Carlosa óta, melyben Cesare Siepi, Gwyneth Jones és Hans Hotter oldalán mutatkozott be, számos szerepet énekelt Bécsben. Melyek voltak a kedvencei, lelki-szellemi fejlődése szempontjából meghatározóak?

- Zeffirelli Carmenje Carlos Kleiberrel, a Ponnelle-féle Bajazzók és Otto Schenk Chénierje, Hans Neuenfels Prófétája; Agnes Baltsával a Sámson, Edita Gruberovával a Puritánok, Waltraud Meierrel a Wagner-operák. Talán éppen a nagyszerű rendezők és partnerek miatt, hiszen az ő koncepcióikból is sokat tanultam...Vagy lehet, hogy mindig azt szeretem a legjobban, amiben éppen benne vagyok?!

Eddig több mint háromszázötven alkalommal állt a színpad innenső oldalán, azt is tudja hát, mit nem szabad a karmesternek...

- Zavarni a zenekart és az énekest! Karajan a zenekar előtt állt, és ujjaiban érezte a zenét. Félig lehunyt szemmel és bal keze finom mozdulataival mennyei hangokat csalogatott elő. Néha azt sem lehetett tudni, két vagy négy taktust jelöl-e, egyénien dirigált. Ő csak élvezte a zenét, és érzéseit öntötte kézmozdulatokba. A belépéseket nem kell okvetlenül beinteni, sokkal fontosabb, hogy a zenész érezze, a karmester tudja, mikor kin van a sor.

Mit vezényelne még szívesen?

- Újra Strauss Denevérjét. Talán éppen azért, mert eleinte azt hittem, ez semmiség. Sokszor vezényeltem, Bécsben is. Ma már tudom, sokkal jobban is tudnám. Valójában nem csak énekes vagyok, hanem zenész. Ebbe a fogalomba a vezénylés éppúgy belefér, mint az éneklés, és én egyre többet szeretnék a karmesteri pulpitusnál állni.

Milyen szempontok szerint állította össze a gálaprogramot?

- A legtöbbet énekelt szerepekből, melyek egyben talán gyakoriságuk vagy rendezésük következtében a legmarkánsabbak is, mint A walkür vagy az Otello egy-egy felvonása Fischer Ádám és Daniele Gatti vezényletével.

A negyven esztendőből mire emlékszik vissza a legszívesebben?

- Két operára két helyszínen egyetlen este! A ünneplés már-már a személyi kultusz határát súrolta, de végtelenül boldoggá tett, hogy a publikum oly jól "vette a lapot". Puccini A köpeny című operájában énekeltem a Volksoperben, majd egy oldtimer-villamossal jöttünk át a Staatsoperbe, hogy az estét a Bajazzókkal folytassuk. Ezen az estén valóban színház volt az egész világ. A bécsiek szaladtak a villamos mellett, a lelkesedés határtalan volt.

Nemcsak kiadás előtt álló könyvében népszerűsíti az opera műfajt, de támogatja, felkarolja a tehetséges fiatal művészeket. Van az operának jövője a fiatalok körében?

- Az operalátogatók számát növelik az operairodalom új generációs nagy személyiségei: Elina Garanca, Anna Netrebko, Rolando Villazón és mások. A fiatal nézők látják a minőséget és eszményképet választanak maguknak a művészek között is. A művész számára pedig legfontosabb tényező a néző, a publikum, ez élteti. Mind Washingtonban, mind Los Angelesben külön operaelőadásokat szervezünk, melyekre meghívjuk a gyerekeket, fiatalokat, és megpróbáljuk megértetni velük a műfaj fontosságát, azt, hogy a zene a legtartalmasabb pihenés, a legszebb élvezet. Nekem legalábbis az opera az életem!

Az Osztrák Köztársaság elnöke a májusi ünnepi gálán nagy ezüst érdeméremmel tüntette ki Plácido Domingót, a Staatsoper magánénekesét negyvenévi bécsi munkásságáért. Az együttműködés nem ért véget, hiszen a művészre további feladatok várnak Bécsben.

Reviczky Katalin

Fotó: www.placidodomingo.com

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu