A kétarcú ország

Magyar katolikusként a Fülöp-szigeteken

"Tudni kell kezdeményezni, új dolgokat elindítani. És az elvégzett munka után tudni kell továbblépni, új lehetőségek után nézni. Tudni kell lemondani a már befektetett munka gyümölcseiről és vállalni új helyzetek új kihívásait!" Ma is erősen él bennem, amit Kurt Piskaty, osztrák verbita tartományfőnök mondott az első missziológiaórán, amikor arról kérdeztük, hogy mit kell tudnia egy verbita hithirdetőnek. Akkor elhatároztam, hogy sohasem fogok "a babérjaimon ülni", és ha látom, hogy nélkülözhető vagyok, akkor megkeresem azt a helyet, ahol még nagyobb szükség van rám. Így kerültem hatévnyi magyarországi munka után két és fél hónapja ismét új helyre: a Fülöp-szigetekre.

A Szent Őrangyalok-székesegyház

Budapest VII. kerületéből származom, ami ugyan nem különösebben katolikus környék, a mi utcánk mégis két verbita misszionáriust is adott az egyháznak. (Az Indonéziában dolgozó Krump Tamás is innen származik...) A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végeztem, és két évet dolgoztam az építész szakmában, amikor beléptem a verbitákhoz Ausztriában. Örökfogadalom után, 1994 februárjában az akkoriban újnak számító "posztszovjet" misszióba kerültem, Fehéroroszországba. Ott a négy katolikus egyházmegye építési igazgatója lettem. Érkezésemkor egyházi épületek romjai, múzeumokká és raktárakká átalakított templomok fogadtak. A minszki katolikus székesegyházban például sportpalota működött.

Az egyetemi hittancsapat

Ugyanakkor mindenki érezte a vallási ébredés erejét. Sikerült visszaszerezni a templomok nagy részét, de sok újat is építettünk. Emellett a verbiták Hitoktatóképző Intézetében tanítottam filozófiát, majd az intézet igazgatója lettem. Óriási lelkesedéssel építettük újjá a hetvenöt évnyi egyházüldözés alatt szétrombolt katolikus közösségeket: a kövekből emelt templomokat és a lelkekből építkező plébániákat, egyházi mozgalmakat. A vértanúk véréből táplálkozó vallási ébredés gyümölcseit mi arathattuk le...

Ekkor jött a hívás, hogy jöjjek Magyarországra, mert van érdeklődés a verbiták iránt, de hiányzik a "középgeneráció". Nagyon nehéz volt elhagyni a helyet, ahol annyi megtérésnek voltam tanúja.

Magyarországon a rendi ifjúsággal és missziós öntudatképzéssel foglalkoztam. Jó közösség alakult ki: sok missziós tábort, lelkigyakorlatot, ünnepet szerveztünk. Amikor láttam, hogy a magyar rendtartományban egyre több a munkaképes korban lévő, lelkes testvér és atya, elgondolkodtam, s újra hallani véltem Piskaty atya szavait: tovább kell lépni! A római általános rendfőnök javaslata volt, hogy jöjjek a Fülöp-szigetekre. Rövid megfontolás és ima után jeleztem, hogy nagyon szívesen.

Június 3-án érkeztem meg Cebu City-be, ami a Fülöp-szigetek második legnagyobb városa. Már a repülőtéren megcsapott a forró, párás levegő. Amikor kimentem az utcára, szinte csak fiatalokat láttam, hiszen a lakosság fele huszonöt év alatti.

Két nap múlva már meg is kaptam a megbízásomat: a University of San Carlos verbita egyetemen tanítok az Építészeti Karon. Itt a tanév június 15-én kezdődik, ezért igen gyorsan kellett összekészíteni a rám bízott szaktárgyak tananyagát. Ezenkívül heti három hittanórát is tartok közgazdászhallgatóknak.

Az egyetem igazi "nagyüzem": a szomszéd szigeten lévő másik intézményünkkel együtt harminckétezer hallgató van a verbitákra bízva.

A környék egyik legjobb - és legdrágább - egyetemének számít a University of San Carlos, így a hallgatók főleg jómódú családokból származnak. Ugyanakkor a verbita atyák igyekeznek különböző ösztöndíjakkal, munkahelyek teremtésével lehetőséget adni a kevésbé tehetőseknek is.

Az előadások, gyakorlatok után mi, missziós szerzetesek meglátogatjuk a legszegényebbeket, akik sokszor Magyarországon elképzelhetetlen nyomorban élnek. Ilyenek a szeméttelepen lakók, akiket P. Heinz Kuluke tartományfőnök látogat rendszeresen. Ők azt eszik, amit a szemétből ki tudnak szedni. Nyomorúságos kunyhóikat abból építik fel, amit mások kidobtak. Német orvosok járnak ki hozzájuk, mert a helybeli orvosok úgymond "nem engedhetik meg maguknak", hogy olyanokat gyógyítsanak, akik nem fizetnek... Próbáljuk bevonni őket egy szociális lakásépítési programba, amelyben én is részt fogok venni.

Paul Bongcaras testvér a hajléktalanok, főképp az otthontalan anyák pártfogója. Egy alkalommal egy tizenöt gyermekes családhoz vitt el, akik az utcán élnek, nincs semmilyen hajlékuk. Egy ilyen családban a legkisebb gyermeknek is dolgoznia kell: ásványvizet árulnak az utcán, vagy a buszsofőröknek segítenek. Az édesanya arcán mégis olyan büszkeséget lehetett látni, mintha ő lenne a leggazdagabb a világon. Igaza is van: tizenöt gyermek nagy kincs!

Paul testvér emellett rendszeresen jár a Jó Pásztor nővérek anyaotthonába is. Itt kizárólag egykori gyermekprostituáltak laknak, akik nagyon fiatalon estek teherbe, és nem is tudják, ki az apa.

Ez a Fülöp-szigeteki realitás. A lakosság többségében katolikus, s nagyon buzgók a népi vallásosságban. Egy átlagos hétköznapon például a szomszédos, hatalmas plébániatemplomban tizennégy szentmisét tartanak, amelyek mindegyikére szép számmal jönnek. Nemcsak a templomba járók, hanem a papi, szerzetesi hivatások száma is nagyon magas. Viszont virágzik a prostitúció, különösen a gyermekprostitúció, illetve a szexturizmus. Egy verbita atya mondta el, hogy az éjszakai klubok érdekvédelmi szervezetének elnök asszonya egy úgymond "jó katolikus", gyakran jár szentmisére, saját bevallása szerint naponta mond rózsafüzért. Ám amikor szemére hányták, hogy a gyermekprostitúciót támogatja, csak ennyit mondott: "A szegény kislányok falun úgyis éhen halnának. Csak jót teszünk!" Néha vannak leleplezések, de sajnos valójában minden megy a maga útján...

Mindenütt kérdezik, honnan jöttem, és én örömmel és büszkén mondom, hogy Magyarországról. Köszönöm a magyar katolikusok anyagi és lelki támogatását. Így lehetőségem nyílik a magyar egyház nevében letenni valamit a katolikus világegyház nagy asztalára.

Ajánlom a missziót azoknak a magyar fiataloknak, akik sokféleképpen szeretnének szolgálni az egyházban. A misszióban a különböző feladatkörök "átjárhatóbbak" - a pap, szerzetes többféle dologgal foglalkozik, mint Európában. Gyakran a társadalmi fejlődés alapvető feltételeinek megteremtése is az ő feladata, amivel öreg kontinensünkön már speciális szervezetek foglalkoznak. Azoknak pedig, akik szeretik a kalandokat, a kockázatot, és álmaikat a katolikus egyház szolgálatában szeretnék megélni, szintén nagyszerű teret nyújt a miszszió. Az idegen kultúrákkal való megismerkedés, a sokoldalú munka különleges kihívás, amelynek gyümölcsei valamennyiünk javát szolgálják.

Lányi Béla SVD

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu