Karácsonyi tanulság

Itt a karácsony, amikor Jézusnak, Isten fiának születését ünnepeljük. Azt a napot, amikor mennyei fény árasztotta el a világot, mert megszületett Megváltónk, aki elhozta az emberiség számára a legnagyobb ajándékot: megváltotta a világot.

Ezen a napon elárasztja szívünket a szeretet fénye, melyet szeretteink, felebarátaink lelkébe szeretnénk plántálni. Ez a legmeghittebb, legmagasztosabb és legszebb napja az évnek.

A szeretet fényének szikrája már az adventi időszakban parázsként melegíti át lelkünket. Áhítattal készülünk Jézus születésének ünnepére, és a szeretteink iránti belső, magasztos érzés kinyilvánítására. Ahhoz, hogy éreztessük szeretetünket, ajándékkal kedveskedünk nekik.

Mindenki várja e szent ünnepnapot. Gyerekkoromban én is vártam a kis Jézust, számoltam a napokat. Láttam szüleim készülődését. Kora reggel elmentek az adventi hajnali misére, a rorátéra. Adventi koszorút készítettek és meggyújtották az első gyertyát. Nagy volt a készülődés, takarítás, sütés, főzés, ajándékok készítése. Édesanyám így faggatott: mit szeretnél a kis Jézustól kapni? Minek örülnél?

Szégyenlős kislány voltam, nem mertem elárulni szívem nagy vágyát, mégis izgalommal vártam a kis Jézust, amikor majd a csillogó karácsonyfa alatt megtalálom az Ő ajándékát

Amikor iskolába kerültem, kaptam egy gyönyörű, bőrből készült tolltartót, amelyet édesanyám áhítattal nyújtott felém: nézd kislányom, ez az én tolltartóm volt, ilyen szépet ma nem is lehet kapni, ugye örülsz neki? - Csillogó szemmel adta át nekem, még meg is simogatta. Valóban nagyon szép, még a monarchia idejéből való, sötétbarna tolltartó volt, rozsdabarna és sárga díszítéssel. Örültem is neki, boldog voltam.

De amikor elmentem az iskolába és megláttam osztálytársaim fából készült, felnyitható, dobozszerű tolltartóját, én is olyanra vágytam.

Titkos vágyamról azonban nem mertem otthon beszélni, — talán haragudna rám édesanyám, hiszen megkaptam tőle a becsben tartott tolltartóját. „Nem baj – vigasztaltam magam —, írok levelet a kis Jézusnak”. Meg is írtam a levelet. Összehajtottam és mivel ragasztóm nem volt, fehér cérnával ákom-bákom öltésekkel körülférceltem, majd másnap, iskolába menet bedobtam „kis Jézusnak Mennyország” címmel a levelet a postaládába.

Eljött a szenteste. Csillogó fény árasztotta el a karácsonyfát. Színes papírba csomagolt szaloncukrok függtek az ágakon, melyeken ezüstszálak és füzérek ékeskedtek, még tündöklőbbé téve a kis gyertyák által fénylő fát. Imádkoztunk és énekeltük a „Mennyből az angyal”-t. Kutató szemmel és nagy izgalommal vártam a pillanatot, hogy megnézhessem ajándékomat. Lassan teltek a percek. Szüleim „boldog karácsonyt!” kívántak egymásnak, testvéremnek és nekem, megcsókoltuk egymást, majd fürkészve lehajoltam a fa alá, ahonnan egy szőke, fürtös porcelánfejű baba mosolygott rám. Mellette egy szép képekkel ellátott könyv feküdt a szőnyegen. A baba gyönyörű volt és örültem a szép mesekönyvnek is. De örömömet egy csepp aggodalom váltotta fel. „Bizonyára rossz voltam és nem érdemlem meg a tolltartót” – törtem a fejem vacsora után az ágyamban, miközben magamhoz ölelve szép babámat, aludni tértem. Gondolataimban tépelődve, könnycsepp csillant meg szemem sarkán. Édesanyám észrevette, leült ágyamhoz és azt kérdezte: „mi bánt téged, kicsi lányom?” Legörbült szájjal sírva fakadtam és kiöntöttem a szívemet. Elárultam vágyamat és a titokban történt levélírást. Édesanyám próbált vigasztalni, hogy talán még nem kapta meg a kis Jézus a levelet, vagy elkallódott a postán a levél…igyekezett megnyugtatni.

Édesapám karosszékben ülve végighallgatta síró panaszkodásomat és édesanyám vigasztaló szavait, majd magához szólított. Babámmal a karomban apám elé léptem. Már nem sírtam, mert édesapám nagyon komolyan nézett rám. „Ide figyelj kislányom” – mondta határozott hangon – „ha Isten végtelen jóságába bízva, áhítattal és rendíthetetlen hittel imádkozol, soha nem hagy el téged és meghallgatja imádat.” Homlokon csókolt. „Most pedig menj aludni, és ne rontsd el sírásoddal e szép ünnep bensőséges hangulatát!”

Nálunk szokás volt, hogy Szilveszterkor vacsora után ismételten meggyújtottuk a karácsonyfán lévő gyertyácskákat, és imádkoztunk. Megköszöntük Mennyei Atyánknak, hogy velünk volt az elmúlt év minden napján.

Ima után gyönyörködve nézegettük a karácsonyfát. Én is megcsodáltam a szépen díszített fát, majd megakadt a szemem a fa alatt fekvő tolltartón. Szinte félve emeltem magamhoz, szívem hevesen dobogott. Kinyitottam. Volt benne egy arannyal szegélyezett szentkép. A kép Jézust ábrázolta, ahogy rámutat szívére. Megfordítottam a képet, melyen a következő írást olvastam:

„Zörgessetek és megnyittatik, kérjetek és adatik.”

„Kislányom” – szólt hozzám édesapám – „e sorokat most még nem érted, majd ha nagyobb leszel, megmagyarázom”. Boldogan tértem nyugovóra. Magamban mondogattam a Szentírás e sorait, elgondolkodtam rajta és meg is értettem.

E két sor jelentőségét és az est élményét a mai napig sem felejtettem el, s ha bánat ér, mondogatom: „Zörgessetek és megnyittatik, kérjetek és adatik.”

Krajcsikné Pazeller Mária

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu