Czigány György

Tíz mondat a harangszóról

Az Úr angyala – hát nem igazi angelus a harangszó? – kérdi Prohászka püspök száz éve írt naplójában. „Oly légi, oly égi, oly harmonikus, oly lelki” – s benne a csend a harangszónál is szebb. Szólhatnak a harangok Rómában, Budapesten, hegyi kápolnában, vagy hallgathatjuk szavukat akár rádión át is. Fiatal papként Nagy Miklós írt erről régen költeményt:

Fülembe zúg a pesti nagy harang a rádiónak hullámain át.

A Sajó-part egy kicsi falujában mondom vele a szent Úrangyalát…

A lélek, a csend harangjai szólnak néhány kedves zenedarabomban. A hangszínek, dallamok, harmóniák ihletten harang-zenék, pedig akusztikus értelemben nem emlékeztetnek a harangok kondulásaira. A Tükörképek darabjaiban Ravel a lét völgyének harangjait zendíti meg; a Képek ciklusban Debussy a csönd szépségeit idézi, amikor zenéje fölé címet ír: Harangszó a lombokon át… És őket megelőzve Liszt Ferenc a Karácsonyfa tételeiben, amikor zongorája már-már XX. századi módon szólaltat meg harangjátékot, vagy esti harangszót! Mert nála sem csengő acéllemezek, rudak ütögetése utánozza a bim-bam és giling-galang monotóniát, nem hasonlítanak e zongora-akkordok a templomtornyok acélzengésére, ugyanis sokkal különbet tudnak az illusztrálásnál: a szív ütőhangszerének csöndes rezdüléseit tolmácsolják angyali zene-nyelven.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu