Miért nehéz ma serdülőnek lenni?

Akik ma tizenévesekkel foglalkoznak, sokszor úgy érzik: nem elég az a tudás, amit erről a korosztályról a fejlődéspszichológia évtizedekkel ezelőtt feltárt: megjelenik a szexuális érdeklődés, égetővé válik a „ki vagyok én” kérdése, megváltoznak azok a személyek, akiket példaként követhet az ember, vagy akiknek a véleménye számít. Azt hiszem: nyilvánvaló: manapság más környezet veszi körül gyermekeinket és serdülőinket, és ezért mások a lelki fejlődés feltételei is. Ma egyrészt más a család, de mások a családon kívüli hatások is, amelyek különösen tizenéves korban lehetnek meghatározók a jellem, a gondolkodásmód, az életszemlélet kialakulásában.

Napjainkban a gyerekek és a serdülők jelentős része család nélkül, csonka családban, vagy olyan családban nő fel, amelyben egyáltalán nem, vagy csak hiányosan részesül a lelki fejlődéséhez szükséges előfeltételekben: biztonság-igényének kielégítésében; megfelelő magatartás-mintákban; kiegyensúlyozott életvezetést biztosító, és számára is átvehető és kívánatos értékekben.

A biztonság-igény egyik alapvető szükségletünk. Ahhoz, hogy kielégüljön, nem elég a fizikai védettség: arra van szükségünk, hogy környezetünk elfogadjon minket, más szóval: szeressenek.

A XX. század közepén számos megfigyelés és kísérlet igazolta, hogy nehezen visszafordítható lelki károsodás keletkezhet, ha a csecsemő és a kisgyermek nem élheti át szülei szeretetét. Később kiderült, hogy a biztonság átéléséhez nemcsak az kell a gyereknek, hogy a szülei szeressék őt, hanem emellett az is kell, hogy a szülők szeressék egymást. A biztonság-érzés közvetlen kiváltója ugyanis a meleg családi légkör. A család légköre pedig elsősorban a házaspár egymással való kapcsolatán múlik.

A károsodás több funkciót is érinthet, de elsősorban a kapcsolat-teremtés és a kapcsolat-ápolás képessége romlik. A szeretet és a biztonság légkörében válik fogékonnyá az ember már életének első szakaszában a szeretet-közlés nem szóbeli jelzéseire, és megtanulja maga is e jelzések segítségével kifejezni szeretetét. Kissé vulgárisan fogalmazva ebből az következik, hogy aki életének első szakaszában nem élhette át a szeretet-kifejezésből fakadó biztonságot, és ezért nem volt lehetősége arra, hogy elsajátítsa a másik elfogadásának nem szóbeli jelzéseit, annak serdülőként, és később felnőttként is nehézségei lesznek a kapcsolat-teremtésben és a kapcsolat-ápolásban. Ennek első következménye, hogy tizenévesen mély emberi kapcsolatok helyett felszínes kapcsolatokkal elégszik meg, később pedig házastársként is (ha egyáltalán igényli a házasságban megélhető mély és elkötelezett kapcsolatot) képtelen lesz meggyőző szeretet-kifejezésre. (Hazánkban az ötvenes évek bölcsődés csecsemőiből lettek azok az anyák, akik 20-30 évvel később nem tudtak gyermekeiknek szeretet-közléshez mintát adni, mert nekik sem volt. Ez a kiesés valószínűleg több generációra kihat.)

Azokban a családokban, amelyekben a szülők ellenségeskednek egymással, a csecsemő és a kisgyermek ezt éli át:

— életben maradásom a szüleimtől függ

— ők pusztítják egymást

— ezért én veszélyben vagyok.

A veszélyzónából nem tud elmenekülni, mint az állatok, ezért „betokozódik”, azaz külön világot alakít ki magának, melyből a felnőttek ki vannak zárva. Menekülésre tizenéves korában kerül sor. Menedékhelyül olykor a szülők lakásának egyik szobája szolgál (betokozódási helynek is tekinthető), ahová visszahúzódik a család elől kazettái, lemezei és színes újságjai közé. De menekülhet kifelé is: bandákba, vagy még „beljebb”: narkotikumokhoz, narkózist előidéző zenék és ideológiák, fantázia- és szerepjátékok irreális világába.

Kívánatos, hogy menedékhellyé váljék a keresztyén ifjúsági közösség, amely elfogadja és befogadja a menekülőt. Ez lehet a híd a biztos és örökkévaló menedékhelyhez, Jézus Krisztushoz.

Magatartás-mintákat is elsősorban a családban kellene kapnia a gyermeknek és a serdülőnek. Nyilvánvaló, hogy nem juthat megfelelő mintákhoz, ha a család csonka (csak anya van, apa nincs), ha a házassági szerepek a szülők között fölcserélődtek (gyenge apa, uralkodó természetű anya), vagy ha egyáltalán nincs család, csak „alvóhely”, vagy még az sincs. Napjainkban különösen nagy veszély rejlik abban, hogy a fiúk alig látnak férfit, miközben felnőnek. Ritkán találkoznak követhető — magatartás-mintát adó — férfival, ha otthon apa nincs vagy sok elfoglaltsága miatt megközelíthetetlen, ha az iskolában is csak „tanító néni” van, „tanító bácsi” ritkán adódik. Szinte az egyetlen lehetőség arra, hogy férfit lásson a tizenéves fiú, a játékfilm a tévében és a moziban. Az ott látható minták azonban azt sugallják, hogy a férfi szerep legfontosabb része az agresszió, hiszen a nehéz helyzeteket ökölcsapásokkal és gyilkos fegyverekkel lehet legsikeresebben megoldani.

Ezért nagyon fontos, hogy tizenéveseink hiteles és követhető példákkal találkozzanak a keresztyén közösségben: férfias férfiakkal és nőies nőkkel. A férfias férfi nem biztos, hogy robosztus termetű, de biztos, hogy önérdekből nem agresszív, ismeri a célt, amelyért dolgoznia kell, bátor, hűséges, következetes és áldozatkész. Ilyen volt az ember názáreti Jézus. Ugyanakkor fontos tudatosítanunk, hogy Jézus nemcsak példakép, hanem Megváltó is, ami azt jelenti, hogy az Ő váltságműve alapján, hit által nyerhetünk bűnbocsánatot és új szívet, hogy képesek legyünk követni Őt. A bibliai nő-ideál pedig biztosan nem hasonlít a Barbi-babához, inkább csendben és serényen dolgozik, férje és egész háza népe érdekeit szem előtt tartva, mint a Példabeszédek 31. hősnője.

Jó esetben a szülei segítségével rakhatja le az ember élete második évtizedének elején értékrendjének alapjait.

Életünk döntések sorozata: folyamatosan választanunk kell több — de legalább két — lehetőség között; el kell döntenünk, hogy mit részesítünk előnyben, és mit szorítunk háttérbe, mire adunk ki pénzt, hogyan osztjuk be az időnket és az energiánkat. Mindez elsősorban attól függ, hogy mit tartunk fontosabbnak, vagyis mi képvisel számunkra nagyobb értéket.

Fiataljaink életét figyelve azt kell látnunk, hogy többségük számára nem igazán vonzók azok az értékek, amikért szüleik küzdöttek. Ugyanakkor minden Bibliát ismerő és értő keresztyén nevelő tudja, hogy az újjászületés lényege — pszichológiai szempontból — éppen az értékrend-változás. „Ami nékem nyereség volt…” — kezdi Pál híres vallomását (Fil 3, 7). „Ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is” — mondja Jézus (Lk 12, 34). Nyilvánvaló, hogy az újjászületés egyedül Isten munkája. De ha a tizenéves fiatal a szülők és nevelők döntéseiben a bibliai értékrendet látja érvényesülni, maga is érzékenyebb lesz az Atya vonzására.

A fentiek alapján kimondhatjuk, hogy a lelki fejlődés legfontosabb feltételeit a család biztosítja.

A vázlat közlése szerint az eredmény: érett személyiség, amely képes alkalmazkodni a társadalom és a korszak változó követelményeihez és kultúrájához.

A XX. század folyamán azonban a korábbi korokhoz képest gyorsabb változásoknak lehettünk tanúi. Sodró erejű szellemi áramlatok jelentek meg: gyakorlati materializmus (fogyasztói szemlélet), nihilizmus, liberális erkölcs. Vajon ezekhez a kívülről (nem a családból) érkező hatásokhoz képesek-e alkalmazkodni tizenéveseink, és mennyire nevezhető érettnek az „érlelő” fejlődési feltételek hiányában kibontakozó személyiség? Lelki fejlődésük az alábbiak szerint alakul:

Az alsó négyszögekben látható „eredményt” így lehet öszszefoglalóan jellemezni: éretlen személyiség.

Tizenéveseink pszichoszociális helyzete már csak azért is nehéznek bizonyul, mert a szokatlanul gyors változásokkal éretlen személyiségű fiataloknak kellene megküzdeniük.

Milyenek a misszió esélyei mai tizenéveseinknél?

A gyakorlati konklúziókat egyelőre csak óvatosan merem megfogalmazni. 1. Ha csupán hagyományos keretek között, hagyományos módon és módszerekkel közöljük velük az evangéliumot és a Biblia tanítását, nagyobb ellenállásra számíthatunk, mint korábban. 2. Ha a liberalizmus és a fogyasztói-nihilista életszemlélet ruhájába öltöztetjük az üzenetet (ahogyan azt néhány „karizmatikus” csoport teszi), nem számíthatunk arra, hogy valódi keresztyén életstílus alakul ki a megtérőknél. 3. Azt kell nyújtani a tizenéveseknek, aminek hiányában kialakultak a „fejlődési rendellenességek” személyiségükben: elfogadó közösséget, vonzó és követhető példát, életünkkel hitelesített keresztyén értékeket.

„Legyetek követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.” (1Kor 11,1).

Pálhegyi Ferenc

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu