 |
 |
 |
 |
2000.
december |
A
Születés temploma Betlehemben
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Élet és liturgia Karácsonyi hálaadás Urunk születésének körülményei nagyon mozgalmassá tették ezeket a napokat. Ez megnyilvánul karácsony mai ünneplésében is. A nap három szentmiséje, amelyek külön elnevezést is kaptak az idők folyamán. Megtartásukat lelkipásztori szempont indokolta az V. században: az egyes szentmiséket ugyanis más-más helyen mutatta be a pápa Rómában. Az egyes szentmisék bizonyos eseményekhez kötődnek. Az éjféli mise evangéliuma az Üdvözítő születésének körülményeit állítja elénk, míg a hajnali mise „főszereplői” a Gyermeket köszöntő pásztorok. Az ünnepi mise Szent János evangéliumának kezdetével rámutat az Isten Igéjére, aki közöttünk lakott. Izaiás próféta a Gyermekben a Béke Fejedelmét, és a nép Szabadítóját rajzolta meg. A szentleckék pedig az üdvösségről tanítanak, amelyet Isten egyszülött Fia hozott el nekünk. A szentírási szakaszok adják az alapját az ünnep liturgikus imádságainak: a könyörgéseknek és a prefációknak. Eredetük visszanyúlik az 5-7. századba. A két régi, a Veronai és a Gelaziusz-féle Szakramentárium tartalmazza a ma használt szövegeket, amelyeket az időközben készült Misekönyvek napjainkig megőriztek – kisebb változásokkal. Mind a három szentmisének saját könyörgései vannak, a három prefáció közül pedig a miséző pap szabadon választhat. A prefációk a megtestesülés misztériumának csodálatos szintézisét hozzák, és ezek a gondolatok visszatérnek a könyörgésekben is. Az első prefáció a megtestesülés misztériumában az Isten „dicsőségének „új fényét” látja, amikor a „látható alakban” megismert Isten a „láthatatlan világ szeretetére” gyullaszt minket általa. Nagy Szent Gergely pápa (+604) több alkalommal is szól a Láthatóról, aki elvezet a Láthatatlanhoz. Yves Congar írja Az élő Isten útjai c. művében, hogy az őskeresztényeket és az Atyákat hallatlan öröm töltötte el, hogy Jézus Krisztus személyében megismerhették az Istent. Számukra ez nagyon fontos volt abban a pogány világban, amelyben éltek. A második prefáció tovább viszi az első gondolatát azzal, hogy „az időbeli létezés” által „helyreállítja a világ rendjét”, „a bukott embert ismét a menynyek országába hívja”. Ezért nevezi Szent Ágoston egyik ünnepi beszédében karácsonyt „üdvösségünk és megváltásunk” nagy ünnepének. Ennél nagyobb kegyelem nem ragyoghatott fel az embernek. A harmadik prefáció a megváltás fényességét a „csodálatos csere” megvalósulásában látja. Az egyik oldalon ott áll az „örök Ige”, aki „gyarló emberségünket magára vette”. A másik oldalon a „halandó ember”, aki a „dicsőségben” részesült. Itt egy csodálatos csere valósult meg, amely által „miénk lett isteni és örök élete”. Nagy Szent Leó pápa (440-461) is emlékeztet az irgalmas és mindenható Megváltóra, aki a mi „gyarlóságunk fátyla” alá rejtette el istenségét. Szent Ágoston ugyancsak egy beszédében mondja: „az Isten emberré lett, hogy az ember isten legyen: hogy angyalok kenyerét egye az ember, az angyalok Ura pedig ma emberré lett”. A nagy ajándék miatt tudjunk örömmel ünnepelni. Ragadjon magával minket is Nagy Szent Leó pápa ujjongása: „Senki sincs kizárva ebből az örömből való részesedésből, mindenkinek megvan az öröm közös alapja: mert amint a mi Urunk, a bűn és a halál megsemmisítője, senkit nem talált mentesnek a bűn szennyétől, úgy mindannyiunk megszabadítására jött. Ujjongjon a bűnös, mert a megbocsátásra szólítják! Lelkendezzen a pogány is, mert az életre hívják”!
Verbényi István
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
