Egyre nagyobb hittel…

Beszélgetés Orbán Viktorral ünnepről, magyarságról, kereszténységről

- Nehéz körülmények között kezdődött ez az esztendő, hiszen az első hónapjaiban kötésig vízben állt az ország egyötöde. De hála Istennek ezt a veszélyt sikerült elhárítani, és azután már az ünnep volt a meghatározó. Úgy érzem, igazán szép kezdése volt az évnek, hogy a múzeum sötétjéből a Parlament kupolájának fényárjába került a Szent Korona. Lehetőséget adott az embereknek, hogy elzarándokoljanak oda. Már több mint 750 000 ember látta, többükkel találkoztam is, néhány csoportot magam vezettem a Parlamentben.

A 2000. évi ünnepségek jellemzője, hogy azokat az emberek többnyire maguk, maguknak rendezték. Szép élményeim voltak a millenniumi zászló-átadások, minden megyének egy városában és egy falujában jártam. Azt tapasztaltam, hogy az emberek magát az életet, a jövőjüket ünnepelték.

A határainkon túli magyar testvéreinknek mit jelenthetett az ezeréves magyar államiság ünneplése?

-A keresztény magyar állam, abban a formában, amint Szent István megalkotta, ma már nem létezik. Az ország sokkal kisebb, a magyarság egy része szétszórtan él, de a Szent István-i ország nemcsak állam, leírható úgy is, mint egy gondolat, egy álom. Az ő álmában benne van minden magyar, a Kárpát-medencében és szerte a világon, s az ünnep is mindannyiunké. Örülök, hogy éppen a napokban sikerült megállapodni a magyarság-törvény tartalmában, amely ezt a Szent István-i álmot, a magyarok összetartozását, a modern korlátoknak megfelelően, de mégiscsak jogi formában rögzíti.

Hogyan gondolkodjunk a keresztény Magyarországról, történelmi egyházakról ma, amikor a statisztikák szerint jó, ha az emberek tizenöt százaléka vallásos?

- Nincs kétségem afelől, hogy Magyarország és kereszténység, a magyarok és a történelmi egyházak egymástól nem választhatók el. Jövőre népszámlálás lesz, megkérdezik majd az emberek vallási hovatartozását is. Ettől várható, hogy minden eddiginél pontosabb képet kapunk magunkról, ebből a szempontból is. Ma valóban sokan idegenkednek attól, hogy Magyarországot keresztény államként határozzák meg. A második világháború következtében kialakult korszellem kirekesztőnek ítéli a keresztény jelzőt az államberendezéssel összefüggésben. Ez a kordivat tiltakozik, ha egy nép a saját országát történelme, vagy a jelenkori meggyőződései alapján próbálja jellemezni. Én úgy érzem, a keresztény meghatározás nem ad okot kirekesztettség érzésére. De ettől függetlenül sem lehet Magyarországot nem keresztény országnak tekinteni. Mert minden embert, országot meghatároz az, ahonnan vétetett, és az az út, amelyet végigjárt. A magyar állam a kereszténységből vétetett, s ezáltal lett azzá, ami ma is. S ezzel nem ellentétes az a tény, hogy Keletről érkeztünk. A keresztény kifejezés egyszerre jelent civilizációs meghatározást és személyes meggyőződést a hívő emberek számára. Ilyen értelemben Magyarország keresztény ország, függetlenül attól, hogy a hívők száma alacsonyabb vagy magasabb, bár én is bízom abban, hogy a mélyen gondolkodó, az Istenben hívő emberek száma ismét nő majd, nemcsak nálunk, hanem az egész európai civilizáción belül.

A történelmi egyházak közé nemcsak keresztény egyházak tartoznak…

- A történelem folyamán többször alkalmaztak erőszakot a keresztények ellen, s maguk is éltek ezzel. Mégis, a kereszténység joggal mondhatja magáról, hogy meghatározó jellemvonása a szeretet és a befogadás. Ilyen értelemben a keresztény civilizáció alkalmas arra, hogy magukat nem kereszténynek tartó honfitársakat is befogadjon és egyenrangúként kezeljen. A keresztény Magyarországnak, a saját identitásának megfelelően polgára lehet mindenki, legyen bár zsidó, bármilyen más vallású vagy éppen ateista, és ugyanazok a jogok illetik meg, mint azokat, akik magukat hívőnek és kereszténynek gondolják.

A kormány – nyugatról tekintve is irigyelten – támogatja a családot. Miniszterelnök úr hogyan gondolkodik a magyar családokról?

- Úgy vélem, a szocialista rendszer logikája az volt, hogy az emberben lakozó rosszra való hajlamot hozza felszínre. Az erőszakot, irigységet, lustaságot, önzést, felelőtlenséget. Elképzelhető persze olyan rendszer is, amelyben az emberben élő jóra való adottságok érvényesülését próbálják elérni. A szelídségét, szeretetét, összetartozásét, felelősségérzetét, a család, a munka becsületét. Nos, a szocializmus nem ilyen volt. Hogy Magyarország mégsem rokkant ebbe bele, mégsem vált igazi kommunista országgá, az a családoknak köszönhető. Mert a magyar családok mindig is olyan közösséget jelentettek, amelyben az emberek a család belső lényegétől és hangulatától eltérő politikai világban is a jóra való képességet próbálták egymásban megtalálni.

A magyar családoknak ez a karaktere volt az, ami 1990-ben esélyt adott, hogy Magyarország a kommunizmus után polgári irányba fejlődhessen. Azt lehet mondani, hogy a lassan lezáródó rendszerváltás azért lehetett sikeres, mert volt a társadalomban egy sejt, amely bár károkat szenvedett el, de nem ment tönkre a legnehezebb időkben sem.

A kapitalizmus nem teszi ugyanúgy próbára a közösségeket, a családot, mint a szocialista diktatúra?

- Próbára teszi, de másképp. A verseny a modern gazdasági rendszerek alapja. A kapitalizmus lényegéből viszont nem következik, hogy ember embernek farkasa volna, hanem olyan világot jelent, amelyben verseny van a nemzetek között, és a nemzetek tagjai között is. Ha igazságos ez a rendszer, akkor a versenyt az dönti el, hogy ki milyen tehetséges, mennyit dolgozott, mennyire elkötelezett aziránt, amit végez. A szocializmusban éppen az volt a gond, hogy elsősorban nem ilyen mérce alapján lehetett valaki sikeres vagy sikertelen. De olyan világban sem volna jó élni, amelynek egyetlen szabályozója a verseny. Ha ez volna a legfontosabb elv a társadalom fölépítésében, akkor nem miniszterelnök, hanem a Magyarország Részvénytársaság igazgató tanácsának elnöke volnék. Akkor csak a haszon, a produktivitás volna a mérlegelés szempontja. Vannak azonban eszmék, melyek a versenynél is fontosabbak, amelyek világossá teszik, hogy a gazdasági rendszer nem önmagáért való, hanem a megfelelő minőségű emberi létezés előteremtéséért.

Mi legyen azokkal, akik lemaradnak a versenyben?

- A modern társadalmat önmagukért és embertársaikért felelősséget vállaló emberek csoportjának helyes tekinteni. Ennek jegyében törődni kell azokkal, akik a gazdasági versenyből kiszorultak. Természetesen különbséget kell tenni közöttük. Más az, aki egészséges, járt vagy járhatott volna iskolába, tehetné, de nem akar dolgozni. S megint más, akinek az a sors adatott, hogy csak bizonyos korlátok között, vagy egyáltalán nem képes magán segíteni. Az ilyen embertársainkkal szemben különös felelősséggel tartozunk. Nem csak az államnak, de az egyes embereknek is megvan a felelősségük az embertársaikért. Ez személyes kötelezettségünk is.

Hogyan értékeli magyar szempontból az évezred utolsó tíz évét?

- 1990-ben egy rozzant hajóhoz hasonlított az ország: szakadozott a vitorlája, rozsdás a szerkezete, a belsejébe szivárog a víz. Menet közben kellene javítani, a hajókassza eltűnt. A parancsnoki híd üres, a vezetők valószínűleg a pénzzel együtt váltak köddé. A tengerészek nem értik, miért fenyeget hajótörés, hiszen ők mindig lelkiismeretesen tették a dolgukat…

Ebből a helyzetből eljutottunk, oda, hogy Magyarországot ma mindenki úgy látja, mint egy erős vihart kiállt tengerjárót, amelyen menet közben kicserélték a hibás alkatrészeket, sikeresen védekeztek a betörő víz ellen, a matrózok egyre összehangoltabban, egyre nagyobb hittel feszítik szélbe a vitorlát, tudják merre tartanak, és miért éppen arra, a parancsnoki hídon mégiscsak állnak emberek, kezükben térkép és iránytű. Az a kassza azóta sem került meg, de sikerült újat nyitni…

Hogyan sikerült mindez?

- Két dolognak köszönhető. Az egyik: a magyarok vállalkozói szelleme. A legnehezebb pillanatokban is sok magyar belevágott valami újba, változtatott, elgondolása, terve volt, s mindennek teret tudott találni. A másik, hogy az emberek hajlandók voltak együtt élni azzal, hogy az általuk elvégzett munka minőségét és mennyiségét meg sem közelítő bérezést kaptak. S nem az öklüket rázták, nem sokat sztrájkoltak, hanem még többet dolgoztak. Hitték: ha dolgozunk, előre fogunk jutni.

Sikereket könyvelhet el az ország. És a polgárai?

- Miután az ország gazdasága sikeresen alakult át, eljött a pillanat, amikor a kormánynak szerepet kell vállalnia azért, hogy az emberek immáron tisztességes bért kapjanak a sok munkáért, amit elvégeznek. Minden vita és nehézség ellenére ez erkölcsi kötelessége a kormánynak. Igyekszik is megfelelni ennek a jövő esztendőben azzal, hogy a különösen alacsonyan fizetett, de értékes munkát végző területeken, a szociális ellátásban, az egészségügyben, oktatásban, közigazgatásban dolgozók bérét látványosan, a gazdaság teherbíró képességének a határáig feszítve fölemeli. E szándék első jele a minimálbér emelése.

Egyébként osztom azt a véleményt, hogy az ország igazán akkor lesz sikeres, ha minden lakója sikeresnek érzi a saját életét.

- Ön tapasztalt politikus, bár fiatal ember. Mit gondol, a mostani ifjúságnak vannak nagy ideáljai, romantikus érzései?

- Úgy vélem, egyre inkább újra eszménye a magyaroknak, különösen a fiataloknak néhány már-már „porosodó” és talán romantikusnak is mondható ideál, mint az igaz szeretet, a hű barátság, a sírig tartó szerelem. Szülőként már magam is érzem azokat a viselkedésbeli különbségeket, amelyek a saját gyermekeim vagy a náluk valamivel idősebb fiatalok nemzedékét megkülönböztetik az enyémtől. Okoz is ez olykor konfliktusokat. Ám ha megpróbálok igazságos ítéletet alkotni az utánunk jövő nemzedékről, akkor nyugodtan mondhatom, ez a nemzedék mintha erősebben hinne a fenti ideálokban, mint az előttük járó. S ezt csak részben magyarázza, hogy mi már átmentünk néhány tapasztalaton, a fiatalok pedig még ezek előtt állnak. Az igazi ok az, hogy ők már egy másik világban nőttek föl. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen lehetett az élet szabadság nélkül.

Az ünnephez különösen kötődnek a műalkotások, a művészet. Miniszterelnök úr, milyen viszonyban van a művészetekkel?

- Sem művésznek, sem műértőnek nem mondhatom magam. A legtöbb, amivel dicsekedhetem, ha lehet ezzel egyáltalán, hogy műkedvelő vagyok. Viszont, legnagyobb örömömre, a családomban vannak, akik beszélnek egy nyelvet, amihez én, sajnos, analfabéta vagyok. A lányaim ugyanis zongorázni és furulyázni tanulnak. Biztos vagyok abban, hogy a muzsika, de más művészetek gyakorlása is, az ember lelki gazdagságát gyarapítja. A gyerekeket kiváltképp felvértezi sok mindennel, aminek felnőtt életükben majd igen nagy hasznát veszik. A fiammal a Toldit olvassuk esténként, énekről, énekre. Nagy élmény látni, ahogyan szinte naponta gazdagabb lesz, megismerve egy-egy új szót, megértve egy költői képet.

Mit gondol, van kapcsolat politika és művészet között?

- A művészeteket három kategóriába sorolnám. Az első, amikor művészi eszközökkel megalkotjuk a bennünket körülvevő világot. A második az önkifejezés művészete, amely azt mutatja meg, ami az ember lelkében játszódik le, s ehhez talál különös eszközöket. A harmadik, a jövő megsejtésének művészete, ez a politika. A politikusnak ugyanis meg kell értenie — bár az ember egyre inkább rájön, hogy inkább csak sejtheti —, mit hoz a jövő. Észre kell vennie a világban a jó dolgokat, s megpróbálni átplántálni a saját hazájába. Képesnek kell lennie arra, hogy az emberekben rejlő pozitív energiákat felszabadítsa. Mindez együtt, talán nevezhető művészetnek.

Ünnepi évünknek egy különleges pillanatához, karácsonyhoz közeledünk…

- Az ünnep, különösen a karácsony, alkalom arra, hogy az ember belássa: vannak dolgok, amikhez kicsi vagyok, amik előtt értetlenül állok. Élem az életem, és egyszer csak ott van valaki, aki addig nem volt: gyermek született. Hiába próbálkoznak orvosok, genetikusok, valójában ez megmagyarázhatatlan. Nem kételkedem a tudomány eredményeiben, de mégiscsak csodálatos, hogy az ember hazamegy, s azt látja: eggyel többen vagyunk. De nemcsak ámulatba ejt mindez, hálaadásra is késztet. A gyermek meg eleinte csak eszik, meg alszik, aztán nevet, megszólal, majd elkezd járni. Később iskolába megy, számol, ír, olvas. Aztán gyerekei születnek, én leszek a nagyapjuk. Belátható ez emberi ésszel? A karácsony különösen fogékonnyá tesz bennünket mindarra, aminek láttán érezhetjük: bizonnyal létezik egy ember feletti szándék, amely rajtunk keresztül okosan és gondviselően igazgatja a világot.

Szikora József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu