|
Római karácsony Második éve élünk családommal Rómában. Második éve itt ünnepeljük – szűk családi körben – a Szentestét. Második éve megyünk el éjféli misére a Szent Péter térre. Második éve figyeljük a készülődést, élvezzük azt a különös hangulatot, amely a várost, bocsánat a Várost uralja december elejétől.
Fiammal gyakran lemegyünk a Tevere partjára iskolakezdés előtt. Állunk a parton, csendben, egy szót sem szólva, nézzük a vizet, mint két öregember. Szertartásos pillanatok ezek. Így volt, így van, s remélem így is lesz sokáig még. A szertartás pillanatait az sem zavarja meg, hogy ekkorra már a Tevere egyik csavargó-lakója fel szokott ébredni ócska ágyából, melyet papírdobozok takarnak, s furcsa módon hálóköntösben tornázni kezd. Barátságosan biccentünk egymásnak. Tavaly is ócska holmi közt karácsony előtt megjelent egy adventi koszorú. Most is ott áll már a parton a középkorú csavargó, s a két ládára tett deszka-asztalon ég az advent vasárnapjait követő lángocska is. Itt van a karácsony! – mondom fiamnak, mintha fent, a város forgatagában ez nem volna észrevehető. Pedig fent, az utcákat díszes lámpafüzérek díszítik, a kirakatok tele vannak karácsonyi ajándéknak csomagolt árukkal, de a borzalmas rohanás, tülekedés, veszekedés nem jellemző az itt lakókra. Furcsa, nyugodt világban élünk, mint máskor is. Nincs veszekedés, nincs rohanás, nem látni részeget, nem hallani trágárságot. Európa déli részén vagyunk. A karácsonyi készülődés mindezen békességet csak fokozza. A Tevere lakója nemcsak biccenteni, hanem köszönni is fog, a boltos nemcsak előzékeny, udvarias, hanem alkudásra, eladásra, vevésre késztető barát lesz, s az ismerősök az utolsó napokban már csak úgy köszönnek: Boldog Karácsonyt! Advent első napja óta a templomok többségében, tereken és utcákon is állnak a betlehemek – bár a Szent Péter téren még csak készül. Olaszországban, december 24-én a Háromkirályok még távol állnak a jászoltól. Minden nap egyre közelebb rakják őket, hogy január 6-ra „érjenek oda“ a Kis Jézushoz. Ez a nap egyébként a gyerekek ünnepe is. Befána, azaz a jóságos boszorkány ilyenkor édességet hoz nekik, talán ellensúlyozva, hogy a Mikulás errefelé nem szokott járni. Itáliában a legutóbbi időkig nem volt szokás a karácsonyfaállítás, nemrég kezdték átvenni a kontinens más országaiból. Ezért volt tavaly rendkívül nehéz dolga családunk „angyalkájának“ beszerezni a mennyezetig érő fát, ám idén már jóval több helyen lehetett ezt megvásárolni. Persze a praktikum és a giccs itt is dívik: különféle méretű műfenyők sorjáznak a nagy bevásárlóközpontokban, s látszik, az olaszok nem tudják, milyen a fenyőillatban imádkozni, milyen a természetes fenyő alatt bontogatni a csomagokat. A Vatikánban tudják. Évek óta fogadják egy-egy ország ajándékaként a hatalmas fenyőfát, melyet a Szent Péter téren állítanak fel külön ünnepség keretében. Idén is így van ez. Pedig igazán sok ünnep volt mostanában a Vatikán környékén. Népek, nemzetek, foglalkozások, életállapotok szerint ünnepelt mindenki, aki kereszténynek, katolikusnak, hívőnek vallja magát. Idén is megnyílt a Száz Jászol kiállítás, ahol a világ minden tájáról érkezett betlehemeket mutatják be, így a magyarokét is. Színes a világ. Színes a betlehemábrázolások palettája is. Színes a karácsonyvárás története, s színes az is, hogy ki gazdagon, ki szegényen, ki családi körben, ki a Tevere partján ünnepel. De ünnepel, köszönti Jézus születését és az új évezredet is. Bókay László
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|