|
Látható alakban
Az emberi ész a zseniális ókori görög filozófusok által eljutott a letisztult isteneszme világosságára. Arisztotelész és társai megfogalmazták, hogy Istennek öröknek kell lennie, mert ha léte valamikor elkezdődött, nem nevezhetjük Istennek, csak nagyon régóta meglevő létezőnek. Istennek mindentudónak kell lennie, mert ha valamit nem ismer, csak nagyon nagy tudású valakiként tekinthetünk rá, nem pedig mint Istenre. Istennek mindenhatónak kell lennie, mert ha valami megtételére nem képes, akkor csak igen nagy hatalmú lény, s nem állítható róla, hogy Isten stb. Ez az ún. filozófiai istenkép, ami biztos igazságokat tartalmaz, de hideg, személytelen. Azaz távol van az embertől. A kereszténység a kinyilatkoztatás birtokában azzal a magabiztossággal éli és ünnepli hitét, hogy az Isten és az ember személyes kapcsolata. Nem csak a végtelen hatalmú, örök és mindentudó Legfőbb Létezőnek való alávetettség, hanem a Szentháromság Személyeinek és az emberi személynek a kommunikációja és együtt cselekvése. A láthatatlan Isten többször kapcsolatra lépett a történelemben élő teremtményével, „sokszor és sokféle módon szólt atyáinkhoz, végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1). Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy a második isteni személy, a Fiú, az Ige emberi természetet magára véve megkezdte a kinyilatkoztatás teljességét: életével, tanításával és beszédes cselekedeteivel képet, láthatóságot adott arról, hogy milyen a láthatatlan Isten. Bemutatta, hogy Isten a Szentháromság személyeinek a közössége. Hogy irgalmas, megbocsátó és hűséges. Igen, Jézus az Atyát nyilatkoztatta ki: „Aki engem lát, az látja az Atyát, aki küldött engem” (Jn 12,45); valamint az Atya akarata szerinti emberi életet: „mindent tudtotokra adtam, amit Atyámtól hallottam” (Jn 15,15). A Jézusban kapott biztos istenismeretet és isteni életet pedig a Szentlélek segít épségben megőriznie és megjelenítenie az egyháznak (Jn 14,26). Igen, Jézus által tudjuk, hogy az Isten az egész emberiséget Atyaként akarja egy családba összegyűjteni. Hiszen Jézusban jelent meg „üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete” (Tit 3,4), szó szerinti fordításban: őbenne Isten barátságot ajánlott fel minden embernek. Baráti szeretetet, tehát fogyhatatlan és megbízható erőforrást. Őáltala a végtelenül távol levő Isten végtelenül közel jött az emberhez. Igy lett Jézus valóban Emmanuel: általa Isten mindig, minden pillanatunkban, minden döntésünkben, minden vergődésünkben velünk van. Soha nem tarthatjuk magányosnak magunkat, ha ezt tudjuk, megéljük és sokszorosan megünnepeljük. Ám ismételjük: karácsony lényege a láthatatlan realitás láthatóvá válása. Jézus „a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15). Persze a hit szeme szükséges ahhoz, hogy Jézusban, az emberben fölfedezzük a társat, a barátot, az isteni méltóságú Megváltót. Ezért minden hívő karácsonyi feladata az olyan ünneplés, amely az isteni Gyermekben újra ráismer a láthatatlan Isten küldöttjére, s ismét elkötelezi magát a tanítványi viszonyban. Azt kívánjuk tehát tisztelt Olvasóinknak, hogy váltsák életre a karácsonyi szentmise központi üzenetét: „amikor látható alakban ismerjük meg a láthatatlan Istent, a láthatatlan világ szeretetére gyulladjunk általa”. Tarjányi Zoltán
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|