Mókusok a ligetben

Aki a fővárosban mókust szeretne látni, sétáljon egyet a Népligetben. Élnek ugyan mókusok máshol is, a Sváb-hegyen, a Hűvösvölgyben vagy a Margit-szigeten, de a legbiztosabban mégis a Ligetben lehet találkozni velük.

A napokban jártam kint, és alig léptem a fák közé, a Planetárium közelében máris hárman kergették egymást a fűre hullott száraz levelek között. Nem volt ez még szerelmes hajsza, a féltékeny hímek egymást üldözése: egyszerűen jól érezték magukat és játszottak. Boldogan, felszabadultan. Az egyik fára fel, a másikról le, vidáman kergették egymást. Ha közel kerültek hozzám, néha megálltak egy pillanatra, rám emelték csillogó szemüket, aztán máris ugrottak, futottak tovább.

Egyikük a "klaszszikus" vörös bundát viselte, a másik kettő zsemleszínű volt, amilyen jó néhány él a Népligetben.

Koromfekete vetési varjú szállt a fűbe, és sétált komótosan. Vaskos csőrével néha felcsípett valamit. Az egyik zsemleszínű észrevette, abbahagyta a kergetőzést, lompos farkát maga fölé hajtotta, és elgondolkodó arccal nézte a varjút. Aztán puha ugrásokkal megindult feléje. A fekete madár meghökkent, megállt, és mereven nézte a közeledőt. A mókus lassított egy kicsit, de azért egyre közelebb ugrált. A varjú várt, de amikor a kíváncsi zsemlebundás már másfél méternyire volt tőle, odébb szállt. Nem messzire, kicsivel távolabb újra leereszkedett. A mókus töprengeni látszott. A madarat nézte, aztán a fölé magasló fára pillantott, ahol két társa még mindig vidáman kergetőzött. Végigrohantak az ágakon, aztán nagy ugrással átvetették magukat a következőre. A vörös bundájú volt elöl, a zsemleszínű követte. De egy fél perc sem telt bele, megfordultak, és az üldözőből üldözött lett. A földön ülő mókus hol a varjúra, hol rájuk nézett. Aztán villámgyorsan a vastag törzsön termett, és csatlakozott a hajszához.

Ha a ligetben járok, diót szoktam elrejteni azon a részen, ahol a leggyakrabban látom a mókusokat. Dió ezúttal nem volt otthon, egy kis almát hoztam magammal. Bicskámmal kettévágtam, és a gerezdeket a kéreg repedéseibe szorítottam. A mókusok a magasban kergetőztek, ügyet sem vetettek rám. A varjú viszont figyelt. Okos szeme mintha az almagerezdeken csüngött volna.

Körbejártam a Ligetben. Az ostorfa bogyóit fenyőrigók csipegették, néhány szőlőrigó is volt velük. A bokrok közül a vörösbegy "cik-cik" hangját hallottam, felettem tarka tollú nagy fakopáncs feszegette az öreg tölgy kérgét. Valami finomat sejthetett alatta, mert keményen dolgozott. A Planetárium felé közeledve már messziről láttam, hogy a mókusok még mindig ott vannak. Egyikük alacsony ágon ült, ketten a fűben keresgéltek. Ott sétált a varjú is, az almagerezdek viszont eltűntek.

Az egyik mókus annak a törzsnek a közelében ugrált, de nekem a varjú gyanúsabb volt. Komor, ünnepélyes arcán mintha huncut mosoly suhant volna át. A magasban szürke hófelhők gyülekeztek, a délidőt jelző távoli harangszóval a karácsony hangulata költözött a Liget fái közé. Azt, hogy ki ette meg a két almagerezdet, ma sem tudom. De végeredményben teljesen mindegy. Az a fontos, hogy megették.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu