Szentírás-magyarázat

"Már látták szemeim..."

(Szent Család-vasárnap - Lk 2,22-40)

A történet első látásra csak emlékek felidézésének tűnik, de ha jobban megfigyeljük, észre kell vennünk, hogy nagyobb hangsúly esik a szimbolikus gesztusokra, mint a történet pontos részletezésére. Lukács máskor annyira pontos, történeti utalásokban gazdag leírásai a mostani eseményekről történeti szempontból elnagyolt képet festenek elénk. A templomi bemutatás jelenetét két részletben írja le, az agg Simeon, illetve Anna próféta asszony monológját állítva a történet középpontjába, minden más részlet háttérbe szorul: ez alkotja az elbeszélés gerincét, és erre irányítja az olvasó figyelmét is, nyilván azért, mert nem felidézni, hanem magyarázni akarja a történetet.

János elbeszélésével ellentétben Lukács csak utal a körülmetélésre, amely a bibliai ősatyákat megelőző rítus volt a szemita népeknél, és amely Izraelben vallási jelentőséget kapott. A seb a választott néphez való tartozást jelentette, mely mindig emlékeztette erre viselőjét. A keresztények ebben az egyházba beiktató szentség, a keresztelés előképét látták. A körülmetélés összekapcsolódott a névadással is. Az elsőszülöttért bemutatandó áldozatért azonban nem kellett feltétlenül Jeruzsálembe zarándokolni, ez Lukács irodalmi szerkesztésének a következménye: nyilván azért teszi, hogy a pogányok által ismeretlen Betlehemből a mindenki által ismert nagy városba, Jeruzsálembe helyezhesse az eseményeket. Jézus nevének szokványos jelentése "Jahve, szabadítás", mely Jézus esetében speciális jelentést kap, egészen másként cseng, mint a rokon név, a Józsue, amely az ígéret földje felszabadítójának neve volt.

A jelenetnél felsorakozik a Szent Család, mert ez a szertartás egybeesik Mária tisztulásának rítusával is, melyet a Leviták könyve (12,1-8) előírt. Bár a törvény csak az aszszony tisztulásáról rendelkezett, de az evangélista mintha Józsefet is be akarná vonni ebbe a tisztulási szertartásba. Jóllehet a szertartás a felnőttek kötelessége volt, ebben a jelenetben mégis Jézus kerül a figyelem középpontjába, aki elhomályosítja szüleinek tetteit.

Lukács két viszonylag egyszerű jámbor megnyilatkozást rendel ehhez a történethez. Simeon énekét (25-35) és Anna próféta asszony történetét (36-38). Ez a két prófécia kiemeli a megszokott összefüggésből ezt a névadási, megtisztulási történetet. Simeon "a lélek ösztönzésére" megy találkozni Jézussal, a gyermekkel, de ez a találkozás egyrészt élete nagy várakozásának beteljesülése lesz, másrészt jó alkalom arra, hogy Jézus és Mária jövőjéről beszéljen. Jézus "jel lesz, amelynek ellentmondanak" - Mária pedig a szenvedéssel áll fia mellett - "lelkedet tőr járja át". Persze ezek a szavak másként hangoztak a jeruzsálemi templomban és másként a leírt evangéliumban. Anna bemutatása részletes, de próféciáját nem idézi szó szerint Lukács, mivel valószínűleg tartalmilag Simeon próféciájának megismétlése lehetett.

A katolikus köztudatban csak "Nunc dimittis"-ként ismert prófécia egyben a gyermekségtörténet utolsó éneke is. Simeon örömujjongásában visszacseng a megváltóját megtalált egyház öröme is: "látták szemeim az üdvösséget". A kis Szent Családra rátalált az egyház nagy családja. Lukácsnak ez igen mély, személyes és örvendetes élménye volt, ezt akarta megosztani a késői olvasókkal.

Benyik György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu