"Mégis együtt lehettünk..."

Ötven éve alakult meg a Solidaritas Háziipari Szövetkezet

A kommunista diktatúra vezetői 1948-ban bezáratták Magyarországon a felekezeti iskolákat. Ennek következtében számos férfi és női szerzetes vált munkanélkülivé. 1950-ben aztán feloszlatták a rendeket, s így a szerzetesek jelentős része hajléktalanná is vált. Néhány évvel később a Nagy Imre kormányra kerüléséhez kapcsolódó enyhülés a hazai egyházpolitikában lehetővé tette, hogy a rendkívül nehéz helyzetbe került szerzetesek egy részének megélhetésére valamilyen megoldás szülessen. Így kezdte meg működését 1954 első napjaiban a Solidaritas Háziipari Szövetkezet.

Eleinte otthonról hozott eszközökkel dolgoztak a nővérek...

Mivel a "nép ellenségeit" nemigen alkalmazták a különböző állami munkahelyeken, valamiképpen önálló lehetőséget kellett teremteni a szerzetesek számára, amire az akkor hatályos szövetkezeti törvény adott kereteket. A katolikus szeretetszolgálat vezetője, Szörényi Gábor jezsuita atya az Új Ember akkori munkatársa, Keresztes Sándor segítségével talált megoldást e sokakat sújtó egzisztenciális problémára. Keresztes Sándor a kommunisták hatalomra kerülése előtt a Demokrata Néppárt képviselője és egyik meghatározó alakja volt a nemzetgyűlésben (évtizedekkel később, az Antall-kormány idején hazánk szentszéki nagyköveteként dolgozott). Ő ajánlotta Szörényi Gábornak, hogy a szerzetesek számára hozzanak létre egy háziipari szövetkezetet. Az ötletet tett követte. Czapik Gyula egri érsek, aki a püspöki karnak - rangidős tagjaként - vezetője volt, a terv valóra váltására megbízólevelet adott Keresztes Sándornak, aki akkortájt részben háziipari tevékenységéből igyekezett eltartani családját. Saját tapasztalatai alapján és nem utolsósorban jogászként szervezte meg a szerzetesek háziipari szövetkezetét, amelynek a "Solidaritas" nevet adta. Ennél "vallásosabb" nevet nem kaphatott a vállalkozás, hiszen gondolni kellett a megtermelt áru eladására, s bármilyen "klerikálisabb" név elijesztette volna a népi demokrácia kereskedőit.

Különböző rendekből - egy munkaközösségben - a rákosligeti műhely előtt

A háziipari szövetkezet először a pesti nyolcadik kerületben, a Krisztus Király- plébánia épületében kapott helyet. Az ottani kultúrterem üresen állt, hiszen szóba sem jöhetett, hogy az egyház eredeti céljának megfelelően használhatná a helyiséget. Zsákokon ülve, "otthonról" hozott varrógéppel, ollóval, ceruzával, vonalzóval s egyéb eszközökkel kezdték meg a munkát a nővérek. Megfelelő asztaluk sem volt, így például a 140 centiméter széles anyagokat a közeli piarista rendházban vagy épp a plébánia udvarának a kövezetén tudták kiszabni.

A szövetkezet munkatársai készítettek hímzéseket, varrtak egyházi ruhákat is, de munkájuk háromnegyedét a konfekcióruházat jelentette. Kikerült a kezük alól gyermekruha, iskolaköpeny, női blúz, hálóing, pizsama, de volt kötő-, illetve papucskészítő részlegük is. A szövetkezet mindjobban fejlődött, több műhely nyílt a fővárosban. Sőt, elsőként az országban a szövetkezet engedélyt kapott arra, hogy más településeken is létesüljenek fióküzemeik.

A tagok napi kilenc órát dolgoztak rendkívül alacsony munkabérért, és még ezt is úgy kellett kiharcolni az eredeti állami elképzelés szerinti megalázóan kevés díj helyett. Az alapítók által elért nagyon fontos eredmény volt az is, hogy a szövetkezetben töltött idő kezdettől munkaviszonynak számított, hiszen egyházi tevékenységük később nem számított bele a szerzetesek nyugdíjába.

1956 változást hozott a szövetkezet életében is: az állam felmondott minden korábbi kereskedelmi szerződést, amelynek értelmében kis szériában nyugati exportra termeltek minőségi árut. Ezek után a Szovjetunióba szállított nagyszériás tömegárut kezdtek gyártani. Ezt a munkát - a korábbival ellentétben - a megrendelő részéről jóval alacsonyabb szintű követelmények határozták meg. Ugyanakkor a szerzetesek ettől függetlenül mindig színvonalas munkát igyekeztek végezni. 1956 után kiszabadult a börtönből jó néhány addig fogva tartott pap, így férfiak is munkába állhattak a szövetkezetben. Például a kesztyűkészítés területén, de ők dolgoztak a nehezebb fizikai feladatot jelentő csomagolási részlegben is, ezért aztán a tanult papokat egymás közt "ládaszögelő doktoroknak" nevezték a műhelyben. Emellett ettől fogva civileket is alkalmaztak a szövetkezetben, sőt, az évtizedek múltával a szerzetesek és világiak aránya megfordult, s a nyolcvanas évek vége felé, amikor a szövetkezet megszűnt, már nem dolgoztak benne egyháziak. Ennek magyarázata például az a tény, hogy mind többen tudtak bekapcsolódni a plébániák életébe - jóllehet az egyház üldözése, sekrestyébe szorítása korántsem szűnt meg az enyhe enyhülés idején.

Ma még jó néhányan élnek azok közül, akik rövidebb-hosszabb ideig részt vettek a Solidaritas Szövetkezet munkájában. Néhányuk emlékezéséből kiderül: nehéz, de rendkívül gazdag tapasztalatokat jelentő időszak volt ez az életükben. Jóllehet közel tizenötféle rend tagjai képviseltették magukat a "Szoliban" - ahogyan ők nevezték munkahelyüket -, a műhelyben megtapasztalták: a szerzetesi hivatás lényege közös, s ez az egészen az Úrnak adott élet.

A nővérek elbeszéléséből kiderül: a munka során jó hangulat uralkodott a műhelyekben. Sőt, azon kívül is "volt számukra élet", hiszen például sportkört hoztak létre a szövetkezet tagjai, amellyel rendszeresen jártak kirándulni. Mindezzel együtt ezek az évtizedek egyáltalán nem voltak felhőtlenek, hiszen a zaklatások nem egyhamar szűntek meg, és a kommunista vezetésnek sajnos sikerült beszerveznie egyházi embereket is a befolyásolhatóbbak közül. Az ő "hírszerzői" tevékenységükről persze tudtak társaik.

A Solidaritas Szövetkezet históriáját - amely a múlt század legtöbbször tragikus és eseményekben rendkívül gazdag egyháztörténetének nem figyelmen kívül hagyható része - még egyetlen történész sem dolgozta fel. Pedig e feltárás nagyon szükséges, megrendítő és tanulságos munka volna. A minden bizonnyal leghitelesebb "belső értékelést" azonban az egyik irgalmas rendi nővér fogalmazta meg, amikor a következőket mondta a Solidaritasról: "A Jóisten nagyon szeretett minket, mert mégis együtt lehettünk."

Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu