Beke György

Biblia a fogolytáborban

Harmadik napja nem nyitotta ki a szemét. Meg se moccant az ágyában. Időnként felerősödő lihegése árulta el, hogy az öreg test viaskodik, nem akarja megadni magát. Fia időnként föléje hajolt, fülét az apja mellére szorította, hallgatta a szívverését. Egyenletesen dobogott. Nem kellene felköltenie? A mély álom alattomos folyó is lehet, belesodorhatja a nemlét tengerébe. De nem volt lelke megzavarni a nyugalmát. Éjszakánként is felriadt, belehallgatott a némaságba: meggyőződött, hogy az élet még az édesapjával van. Mintha minden óra, talán minden perc haladék lenne neki is, nemcsak az útra készülőnek.

Összekulcsolt kézzel aludt az öreg székely paraszt, a paplan felhúzva a nyakáig, betakarta a könyvet is, amit a kezében szorongatott. Mosolygott a fia: ez volt az apja legféltettebb könyve. Egy öreg Biblia. Nappal a tálason tartotta, az ébresztőóra mellett, éjjel a fejénél. Nem nyitotta ki soha, legalábbis a fia nem látta, hogy lapozgatna benne. Nem is értett volna belőle semmit, a Biblia cirill betűkkel volt nyomtatva. Volt a házukban magyar nyelvű Biblia, hogyne lett volna, kevés csíki székely házból hiányzott. Fő helyen tartották mindenütt. Belejegyezték a családi eseményeket, születést, keresztelőt, esküvőt, temetést. A családfő külön irkalapokat is betett a házi Bibliába, ezekre jegyezte fel a gazdálkodás dolgait, a termékhozamokat esztendőnként, az állataik számát, gyarapodásukat, majd a gazdaság öszszeomlását. Ezt egyetlen szóval jegyezte: "kolhoz". Utána a beadott földjei helyét sorolta fel: Külső tag, Homokos dűlő, nagyrét... Másként az unokái már nem fogják tudni, hol feküdtek a földjeik, amelyek régtől fogva, talán ezer esztendő óta megtermették a család mindennapi kenyerét. Reménykedés volt a gondos számontartás? Vagy csak ösztönös rendtartás?

- Miért ragaszkodik ehhez az orosz Bibliához, édesapám? - kérdezte meg egy alkalommal a fia.

Tűnődött az öreg, hogy őszintén feleljen-e, nem nézi-e bolondos vénembernek a fia, aki mindig józan, túlontúl is rideg, gyakorlati embernek ismeri? Úgy találta, hogy ezzel a szent könyvvel nem tréfálhat, nem viheti félre a szót, árulás lenne. Felcsillant a szeme, mosolygott, ritka jókedvvel. Mintha a mosoly mögé akarna rejtőzködni.

- Ez az orosz Biblia?

- Orosz, nem orosz, az számít, hogy Biblia.

Fia lassanként megismerte ennek az orosz Bibliának a történetét. Apja időnként elmondott valamennyit a történetéből, sejtetőn, félszavakkal...

Háborús történet volt, abból a kegyetlen 1944-es esztendőből, amely a Székelyföldön is úgy megváltoztatta a világot. A háború ugyan gyorsan elszállt a falujuk fölött, mint hirtelen jött vihar, a Székelyföldön sehol nem időzött sokáig. Nyomában itt maradt Csorja Benedek, a sebesült honvéd. Nem itthon kapott sebet, hanem még tavasszal, Kolomea városa mellett, ahogy akkoriban a hídjelentések írták: "a Kárpátok előterében". Néhány napig az egyik ukrán parasztházban feküdt; sok dolguk volt a szanitéceknek. Három ujjába került a késlekedés. Leszerelték, hazajött. Szeptemberben itthon nézte végig az orosz katonák vonulását, aztán indult ki a Nagyrétre, szántani. Itt volt az ideje, akár háború van a világban, akár nincs. Szántáshoz elegendő hét ujj is. A mezőről hazafelé tartott, mikor a gárdisták körülfogták a falu szélén; azt sem engedték meg, hogy hazahajtsa a teheneket a szekérrel, benne az ekével. Egy legénykére kellett bíznia. Őt pedig vitték magukkal a gárdisták - karjukon szalag, piros-sárga-kék színekben, ezzel a felirattal: "Dr. Iuliu Maniu nemzeti gárdája", vitték a községházára, ahol már egész csapatnyi férfit talált. Egyik falusi jól tudott románul, ezért a tudásáért bíró is volt a két háború között, ő fordította a gárda parancsnokának szavait:

- Hadifoglyok vagytok! Méghozzá partizánok! A magyar fasiszták hagytak hátra, hogy hátba támadjátok a dicsőséges román hadsereget. Na, most megkapjátok a szebb jövőt!

Földvárra hajtották őket, gyalogosan. A kísérők lóháton. Az Olt partján deszkabarakkok. Szétdobált csillagos csákók, orosz katonasapkák. Az egyik barakk bejáratánál, az ajtó fölött, a román felirat mellett cirill betűkkel is: Parancsnokság. Csorja Benedek ismerte a cirill betűket, a galíciai faluban, ahol sebesülten feküdt, megtanulta őket. Könnyen kitalálta: orosz fogolytábor volt itt, ezen a réten, amely a bécsi döntéskor Dél-Erdélyben maradt, román kézen. Augusztus végén, Románia átállásakor az orosz foglyokat szabadon engedték. Most őket hozták a helyükbe. Magyarokat a Székelyföldről, a Szilágyságból, Szatmár vidékéről. És velük együtt elfogott német katonákat.

Egy hosszú, rozzant barakkba terelték be a csíkieket. Csorja Benedek az elsők között lépett be az üres hodályba. Meg sem állt a barakk másik végéig, egy zugot keresett magának. A priccsen szalma, azon szakadozott lópokróc. Párna a feje alá görbített jobb karja. Azonnal végigdőlt, a megígért vacsorát se várta meg. Mélyen aludt reggelig.

Pihentebben ébredt. Érezte, hogy az oldalát szúrja valami. A szalmában deszkadarab lehet, vagy valami egyéb kemény tárgy. Kotorászott a szalmában, és egy könyvet emelt ki. Vastag, feketés fedelű, cirill betűkkel nyomtatott. Kisilabizálta a fedőlapon: Szent Biblia. A belső lapon bejegyzés, nyilván az utolsó gazdájának neve: Vaszili Ivanovics Rudenko szakaszvezető. Alatta két évszám: 1943. május 11 - 1944. augusztus 28. Nem lehetett más, mint fogságba esésének és szabadulásának dátumai.

Mintha Csíkban maradt magyar Bibliája került volna a kezébe, úgy megörült neki. A gárdisták nem engedték elbúcsúzni az otthonától, a családjától, a Bibliájától. Titokzatos módon, más köntösben, egy orosz hadifogoly "feledékenysége" által a szent írás utána jött? Rudenko szakaszvezető vajon miért nem vitte magával szabadulásakor? Vagy nagyon is érthető okból, ugráltak a gondolatai. Tudta jól, hogy az orosz seregben nem tüntetnék ki a Biblia rejtegetéséért. Hát sorsára hagyta.

Csorja Benedek magára vállalta az orosz fogoly sorsát. Ez a Biblia az orosz szakaszvezetőt megőrizte ágyútűzben, szuronyrohamban, fogságban. Reménység ébredt a székely fogolyban: őt is meg fogja őrizni épségben. Mert ő is gondját viseli a szent könyvnek.

Nehéz feladatot vállalt. Naponta eljött a táborba a halál, nem is egyszer. Éjszakánként tetvek, férgek nem engedték aludni. Volt olyan fogoly, aki beleőrült az értelmetlen kínszenvedésekbe. Volt, aki nekiment a szögesdrót kerítésnek, tudva, hogy az őrök agyonlövik. Beütött a táborba a tífusz. Minden délelőtt temettek. Csorja Benedeket is kirendelték a halottak szállítására. A közös sír fölött egy kántor énekelte, fogoly maga is: "Megkörnyeztek engem a halál félelmei..." Ennyi volt a szertartás. A halottvivők szinte mind előbb-utóbb megkapták a tífuszt. Csorja Benedek is elkészült a halálra. Számot vetett az életével. És meggyónt - önmagának. Magához szorította a Bibliát, mintha az pótolhatná a papot, a közbenjáró lehetne érte Istennél.

És elkerülte őt a szörnyű betegség.

Kabátja belsejét felhasította, a bélés alá rejtette a Bibliát, mikor a barakkot nagy ritkán takarították és fertőtlenítették ... Társai megsejtették, hogy rejteget valamit, célzásokat tettek. Egyik-másik gunyoros megjegyzéseket. Megmutatta nekik a Bibliát. Elnémultak. Mintha díszes templommá vált volna a sivár barakk, és Csorja Benedek a pap, aki az evangélium olvasása előtt felmutatja a Szentírást. Soha többé nem gúnyolódtak a társai. Karácsony estéjén, 1944-ben még mindig foglyok voltak, az őrök elnézték nekik, hogy későig fennmaradtak, csendesen énekelgettek.

Csorja Benedeket középre ültették, és kezében kellett tartania a Bibliát.

Tavasszal megnyíltak a tábor kapui. Akik életben maradtak - alig fele a foglyoknak -, mehettek haza. Csorja Benedek vitte magával az orosz Bibliát. Megfogadta, hogy élete végéig őrizni fogja...

Valahogy kitudódott a faluban. A plébános magához hívatta. Vitte magával a Bibliát is.

- Lelkiatyám, bűn-e az, ha én ebben a Bibliában, ebben az orosz könyvben a megmentőmet látom? Vétkezek-e ezzel a szent egyház ellen?

A plébános kezébe vette a Bibliát, forgatta a lapokat, amelyeket ő sem tudott olvasni. Megsimogatta a könyvet, és visszaadta:

- Nem ez a könyv mentette meg magát a szörnyűségek idején, Benedek, hanem a hite. Ez az orosz Biblia felébresztette magában a hitet.

Mintha már nem is a székely paraszttal beszélne:

- Tele van az élet ilyen jelekkel... Nem figyelünk rájuk. Örüljön, Benedek, hogy magát megtalálta az üzenet...

Fia állt a betegágy mellett. Lassú mozdulattal felhajtotta a paplant, és óvatosan az orosz Bibliáért nyúlt. Az öreg szeme felnyílt, tekintete fénylett, mint tiszta időben az égbolt, egyetlen lendülettel felült az ágyában.

- Miért akarod elvenni, fiam? - kérdezte panaszosan.

- Nem veszem el magától, édesapám, csak a fejéhez akartam igazítani. Jobb helyen lenne ott - védekezett a fia.

- Hagyd csak nálam. Szükségem van még reá... úgyis a tiéd lesz majd. A te örökséged...

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu