Beszélgetések a börtönkápolnában

Jézus nélkül siralomházi várakozás a karácsony

A szabadság elvesztése az ember egyik legsúlyosabb büntetése. Amikor az előtte lévő ajtó még nem nyílik, s a mögötte lévő már becsukódik. Sok minden kizáródik az életéből, azonban vele maradnak emlékei, gondolatai, érzelmei és legfőképpen a lelkiismerete. Hogyan él, küzd meg ezzel a börtönbe került elítélt, s milyen útja is lehet a bűnös embernek? A köznyelvben Csillag börtönnek nevezik a szegedi büntetés-végrehajtási intézetet. Majzik Mátyás diakónussal, aki évtizedek óta dolgozik a Szegedi Fegyház és Börtönben, 1991 óta pedig a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság elnöke, a börtönkápolna nyugalmában küldetésük fontosságáról beszélgetünk; és arról, bármit kövessen is el az ember, s ezért a földi bíróság ítélkezik, a lélek egy másféle "bíróság" elé áll - s ott minden ember számára adva a kegyelem lehetősége.

Harmincas éveiben járó fiatalember lép be a kápolnába. Keresztet vet, s hátul, nem messze a bejárattól ül le: máskor is ez a helyem, mondja. Kis István huszonhárom éves korában került be, "hirtelen felindulásból megöltem egy embert, nem egy-két ütéssel, hanem többel, ezért tettemet különös kegyetlenségnek minősítették". Büntetéséből két év nyolc hónap van még hátra.

- Hogyan éli meg, amikor elérkezik a karácsony?

- Nagyon nehezen. Igaz, hogy ebben a zárt közösségben a karácsony elveszíti jelentőségét. Nekünk ez már nem ünnep, sima hétköznapnak számít; igyekszünk nem beleélni magunkat, mert akkor csak rosszabb.

- Mer a karácsonyra gondolni?

- Ma már igen... Mert már kevés ítéletem van vissza. Régebben volt olyan idő, amikor eljutottam arra a pontra, hogy..., hogy jó lenne meghalni.

- A maga számára a karácsony már a remény karácsonya lehet...

- Egy évvel megint kevesebb... lehet látni a fényt a túloldalon.

- A hitet itt benn kapta meg?

- Nem. Katolikus családban, katolikus szellemben neveltek a szüleim, talán ezért nem távolodtam el itt sem Istentől.

- Hogyan telik december 24-e?

- Baráti társaságban vagyok a zárkában, ilyenkor megajándékozzuk egymást a magunk szerény módján: egy plüssállattal, a dohányost cigarettával, mást kávéval... A többieknek pedig előadással készülünk. Részt veszek az énekkarban, a színjátszó csoportban is, a roma hagyományőrző együttesben.

Majzik úr mindenkit hív: jöjjünk szentmisére, ne az ő, hanem Isten kedvéért. Ha követtünk is el hibákat életünkben, olyasmit, amit nem lehet meg nem történtté tenni - azért ez feloldozás...

- Érzi magában a bűnbánatot?

- Elkövettem egy bűncselekményt, amit nagyon sajnálok, s szeretném meg nem történtté tenni. Tudom, nem lehet, de imádkozom Istenhez, bocsássa meg nekem.

- Szokott-e imádkozni?

- Igen, szoktam. Napi rendszerességgel.

- Az imákat saját szavaival fogalmazza meg?

- Saját szavaimmal is. Szüleimért nagyon sokszor imádkozom, hiszen nekik sem könnyű. Mióta benn vagyok, édesapám elhunyt, édesanyám rokkantnyugdíjas lett. Azért imádkozom, hogy édesanyámban legyen kitartás, legyen annyi ereje, hogy megvárjon, míg kimegyek. Mert nekem ő és a családom sokat jelent.

- Testvérei vannak?

- Hát... igen. Szerencsés helyzetűnek mondhatom magam, mert bár tizenkettedik éve vagyok benn, a családom rendületlenül kitart mellettem. Sokakat előbb a barátai, utána a családja hagyja el.

- Otthon a család szenteste a karácsonyfa körül áll...

- A testet be lehet zárni, de a lelket nem.

- A karácsony a remény, a szeretet ünnepe. Mennyire tud reménykedni ebben a nehéz élethelyzetben, amelyben ott a bűn és a büntetés is...

- Karácsony minden évben új reménnyel tölt el, enélkül...azt mondják, ha elvész a remény, vége az életnek. Tudom, hogy a sors úgy akarja, végig kell ülnöm az ítéletemet, utána pedig kinn új életet kezdenem. Nehéz lesz beilleszkednem a társadalomba. Szeretnék saját családot, gyerekeket, bízom abban, Isten ad erőt ahhoz, hogy végig tudjam csinálni.

- Milyen időközönként jár a kápolnába?

- Hetente kétszer juthatunk el: szerdán igeliturgiára, vasárnap szentmisére, minden hónap utolsó péntekén pedig a jobb lator körmenetre. Jó ide följönni, vasárnap korábban fölengednek, így egymagamban tudok imádkozni.

- Szeret egyedül lenni?

- Szeretek, igen. Háromszemélyes zárkában vagyok, ott is van mód elmélyülnöm. A kápolnában pedig lélekben fölkészülök arra, hogy történik valami... mostanában Krisztus születése.

- S a maga újjászületése?

- Ahhoz, hogy újjászülethessek, először bűnbocsánatot kell nyernem.

- A hit idebent segít... és ha kikerül?

- Akkor is megmarad, hiszen ha nincs hite az embernek, akkor mije van? Semmije sincs. Hinni kell, hogy tovább tudjak élni.

Azért, mert elkövettem egy bűnt, a hitem még megvan. A börtön lehetőséget ad a vezeklésre, bűneim levezeklésére. S ha nem tanul belőle az ember, megérdemli a sorsát.

Gerényi István harmadik karácsonyára készül a falakon belül. Még kettőt itt él meg. 2006 májusában szabadul.

- Milyen érzés, amikor elérkezik december 24-e? Kikre gondol?

- Elsősorban az édesanyámra és a kislányomra. Tizenegy éves lesz márciusban. A feleségemtől ötévi házasság után, még kint elváltam. Róla nem tudok semmit.

- Nehéz elviselni?

- A torkomban szorítást érzek... sokszor, éjszakánként el is sírom magam. Nem nagy dicsőség itt bent sírni...

- Karácsony táján?

- De máskor is, amikor olyan emlékek tolulnak föl bennem...

- December huszonnegyedikétől fél vagy inkább várja?

- Inkább várom. A harmadik benti karácsonyom lesz, föl vagyok készülve, tudom, milyen érzések törnek rám... Az első karácsony volt a legnehezebb. Mintha pusztában lettem volna. Megvonták tőlem, ami a legdrágább nekem, a szeretteimet. Mint a narkós, aki a kábítószer után vágyik, így vágyakoztam a kislányom és az édesanyám után.

- Az évek során enyhült ez az érzés?

- A sebek gyógyulnak. Imáimban az Úr Jézust kérem, egyedül ő az, akire számíthatok, aki megvigasztal és bekötözi a sebeimet. Jézus nélkül nem igazi a karácsony, csupa üresség, papírdíszes csillogás, siralomházi várakozás.

- És most karácsonykor?

- Ott állok velük, fogom a kezüket a karácsonyfa körül, és együtt énekeljük a szebbnél szebb énekeket...

- És maga hogy van a bűnbánattal?

- Nemigen tudok beszélni erről. Tőlem a bűn fogalma eléggé messze esik.

- De mégis elkövetett valamit, ami miatt ide került...

- Ez az, hogy nem követtem el semmit. Ártatlanul vagyok benn 2001. július 3. óta. Azóta beadványom megjárta Strasbourgot, a köztársasági elnököt is.

- Gyónt, amióta bent van?

- Minden húsvétkor és karácsonykor.

- A bűnét is meggyónta?

- Megmondtam az atyának - mert kérdezte, milyen bűncselekmény miatt vagyok bent -, hogy azzal kapcsolatban nincs mit meggyónnom, mert nem követtem el.

- Karácsonykor mit üzen kislányának és édesanyjának?

- Tudom, hogy igen szomorúak, és nagyon várnának haza. Főleg édesanyám tört meg. Kislányom most kezd kamaszodni, talán kissé könnyebben viseli mindezt, de tudom, hogy neki is nagyon hiányzom; szüksége volna egy apára, mert az édesanyja nem törődik vele. A mostohanagyanyjánál él, az neveli. Azt üzenem nekik, hogy tartsanak ki, s onnan merítsenek erőt, ahonnan én, Jézusból.

- A zárkában megemlékeznek a karácsonyról?

- Adventi koszorút készítettem a kislányomnak, amelyet el is küldhettem. S nekem is van adventi koszorúm, gyertya nélkül, mert az nem engedélyezett.

- Milyen időközönként látogatják?

- Havonta egyszer van lehetőség...

- Ilyenkor az édesanyja és a kislánya?

- Az édesanyám minden alkalommal eljön, csak akkor nem volt, amikor kórházba került szívkoszorúér-elzáródással.

- És a kislánya?

- Őt nem engedik be.

- Miért?

- Mert vele kapcsolatosan voltam megrágalmazva. Hogy fajtalankodtam vele ötéves korában.

- A kislányával milyen a kapcsolata?

- Majdnem mindennap írok neki. Ő is el van keseredve, megírta a köztársasági elnöknek, hogy nem igaz, amit mondanak, hogy nem úgy történt...

Kardos Aladár tizenötödik karácsonyára készül. A harminchét éves férfi 2008 májusában szabadul.

- Mit jelent a karácsony?

- Már az adventi várakozás is békével és nyugodtsággal tölt el: mindennapjaimban mi fontos és mi nem, mit kell előtérbe helyeznem.

- Kinn is vallásos volt?

- Nem. Még a régi rendszerben kerültem be, 1988 májusában, s akkoriban a vallás nem volt ugyan tiltva, de nem éreztem, hogy hiányzik valami az életemből.

- Mikor talált rá a hitre?

- A legelső alkalommal, amikor bejöhettek a lelkipásztorok, 1989 szeptemberében. Odakint 14-15 éves koromban elkezdtem a keresést, mert nem voltam megkeresztelve, de ez a dolog kihűlt a szívemben. Azután benn éreztem, óriási űr van a szívemben, ami semmi mással nem tölthető be, csak ha Istenhez közeledem. Elég sok magányos éjszaka volt ekkor már mögöttem. A halálos zárka zártságában volt időm elgondolkodni az életemről, s fölismertem, hogy bűneimtől csak Jézus Krisztus által szabadulhatok...

- Halálra ítélték?

- Igen, másodfokon is halálra ítéltek. Az Elnöki Tanács azonban elfogadta kegyelmi kérvényemet, így életben maradtam. 1996-ban keresztelkedtem meg, 1998-ban pedig megerősítettem a hitemet.

- Az Isten nélküli karácsonyok hogy teltek?

- Akkor nem volt akkora béke és csend a szívemben, mint most.

- Lázadt?

- Nem, sokkal inkább mindenre magyarázatot kerestem az életemben: kibúvókat, másra hárítottam a dolgokat. Amióta Istenhez tartozom, merem vállalni döntéseimet, hibáimat...

- A múltra nézve is...?

- A múltat próbálom lezárni a szívemben. Tudom, hogy nagyon sok embert tönkretettem, megaláztam, cserbenhagytam, bántottam. Mindenképpen én vagyok a hibás, hogy bűnös módon éltem... De van egy keskeny út, amely kivezethet.

- Mi ez a keskeny út?

- Az Isten felé való menetelés, a bűntől való tartózkodás.

- Gyónt? Meggyónta azt, ami miatt elítélték?

- Igen.

- Mit érzett, amikor bűnét elmondta a papnak?

- Óriási megkönnyebbülést. Nem a bűnöst és a roszszat látta bennem, hanem a megbánó, megtért embert, aki próbál a jó felé közeledni.

- Melyik volt a legnehezebb karácsony?

- Az első kettő. Ilyenkor sír az ember, elkeseredik... itt az emberek nagy része igen rosszul éli meg a karácsonyt. A hozzátartozók lemorzsolódnak. A karácsony a leggonoszabb ember szívébe is befészkelődik. Nagy részük magába fordulva sír a zárkában.

- Kikre gondol szenteste?

- Kapcsolataim... hát... minőségi kapcsolatom kintiekkel nincs.

- Szülők?

- Édesanyám elhunyt, édesapámnak rossz a fizikai állapota. Egy testvérem van, de nem akarok - úgymond - betolakodni az ő életébe.

- Látogatja valaki?

- Hosszú idő óta senki.

- Hogyan éli meg érzelmileg a karácsonyt?

- Nehéz, nehéz megélni... azért, mert sok negatív dologgal bombázza a média az embereket. Anyagi szintre egyszerűsödött a karácsony, a kinti emberek szeretete is durván egy hétre összpontosul, a többi háromszázötven napon pedig...

- És a maga szívében?

- A szeretetre épül, és arra, hogy képes legyek szeretetet adni a másiknak: egy mosolyt, egy vállveregetést; elbeszélgetünk, vagy imádkozom érte.

- Saját sorsával kapcsolatban hogyan éli meg?

- Békében, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül. Isten fia nem hagy el, gondjaimat, bajomat megérti, s ezt igyekszem társaimmal is megértetni.

- Nem fáj ilyenkor, hogy kint karácsonyt ünnepelnek az emberek, szeretet, ajándék...

- Valamilyen szinten fáj... Karácsonykor a menyasszonyomra gondolok, s szeretteimre, akik valaha jelen voltak az életemben. Értük is imádkozni fogok, hogy békében teljen el a karácsonyuk. Házasságkötés előtt állok... a következő karácsonyt már szeretném feleségem közelében tölteni.

- Benti kapcsolat?

- Itt alakult ki. Megjelent egy hirdetés a börtönújságban, s arra válaszoltam. Előbb leveleztünk, fél év után - úgy hívják börtönzsargonban - házi beszélő következett. Azért jó, hogy ő is benn van, mert a civil emberek ezt nem értik meg.

Szuha Géza negyvenéves, még két karácsony vár rá bent. Kezében a betlehemes jelenet szövege, a legöregebb pásztort játszsza.

- Hányadik karácsonya ez itt?

- Két részletben, de sajnos a tizennegyedik.

- Karácsonykor kislányomra gondolok, s szeretteimre, akik valaha jelen voltak az életemben, értük is imádkozni fogok, hogy békében teljen el a karácsonyuk.

- Szívében, lelkében ki iránt érez szeretetet?

- Kizárólag a szüleim és a kislányom iránt, akit sajnos nem láttam már négy éve.

- Karácsonykor mi tölti ki a gondolatait?

- Karácsonykor... főleg három éve, amióta vallásos lettem, megismerkedtem a hittel... semmi közöm ahhoz, amiért benn vagyok. Visszaéltek az előző életemmel, a múltammal... két civil nő, nem a hatóságok... s akkor fordultam Istenhez. A karácsony nagyon nehéz. Eltervezem, mi mindent adnék ajándékba a gyereknek, szeretteimnek, akik közel állnak hozzám...

- Hogyan telik a karácsonya, amikor december 24-én magával marad?

- Ez igen nehéz. Túl kell tenni magát az embernek. Itt nem ölelhetem meg a gyerekemet, az édesanyámat, a feleségemet. Ez fáj a legjobban. Ez az igazi büntetés. Ezt csak az érti meg, aki ilyen helyzetben van. Előveszem a szép emlékeket, a jót, nem szégyen az elérzékenyülés, az ünnepek alatt lelkileg mindenki megtörik.

- A hite nem segít?

- Jézusból erőt lehet meríteni, hogy mindent kibírjak.

- Gyónt idebent?

- Igen.

- Amiért elítélték, azt is meggyónta?

- Nem volt mit meggyónnom, mert nem követtem el. Isten a megmondhatója, hogy nem követtem el. Ilyen helyzetben vagyok, ezt kell megélnem. Ám ezt is pozitív oldalra fordítottam. Azelőtt nem törődtem Istennel. Honnan tudjam, hogy nem azért alakult így a sorsom, hogy kapcsolatba kerüljek vele, a szeretettel? Gyűlölettel, haraggal nem vagyok senki iránt azért, mert börtönbe juttattak, azt hiszem, semmit nem lehet büntetlenül megúszni, s ez azokra is érvényes, akik nekem ártottak.

Szöveg és kép: Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu