Márfi Gyula veszprémi érsek

Akinek volt ideje ránk...

Karácsonyi gondolatok

Karácsonykor a keresztény világ Jézus születését, a második isteni személy földre szállását, biblikus szakkifejezéssel szólva "az Ige megtestesülését" ünnepli.

1. Az Ige először akkor született meg, amikor az Atyaisten egyetlen szóban tökéletesen, "maradék nélkül" kifejezte önmagát, minden tudását, akaratát, atyai szívének minden érzését belemondva ebbe a Szóba. Ennek a Szónak a születése "az idő kezdete előtt", az időn kívül, az úgynevezett örökkévalóságban történt.

Én az Ige születéséből akkor sejtek meg a legtöbbet, amikor sikerül meglátogatnom idős édesanyámat, és ő azt mondja nekem, hogy "fiam". Egyszerű, rövid, alig hallható szó, és mégis benne van egy egész ember, egy asszonynak minden anyai érzelme, egy életen keresztül rám pazarolt minden fáradsága. Soltész Rezsőnek egy régi dala jut eszembe: "Van olyan szó, mely többet ér hosszúra nyújtott könyveknél: egyszerű, neked szól, s tán a kérdésedre is válaszol."

Az ilyen csodálatos, magyarázkodásoktól mentes, mégis mázsás súlyú szavaknak őstípusa az isteni Ige, aki az Atya ajkán született, és aki annyira tökéletes, hogy már nem csak egy szó, hanem egy Személy, hiteles képmása az Atyának: "Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől" - ahogy a nicea-konstantinápolyi hitvallásban minden vasárnap imádkozzuk.

Mi általában sokat beszélünk, és mégis keveset mondunk. Néha nem tudjuk, máskor nem is akarjuk őszintén és hitelesen kifejezni önmagunkat. A tökéletes, százszázalékos önkifejezés eddig csak egyvalakinek sikerült: őt úgy hívjuk, hogy Mennyei Atya, az egyetlen, mindent kifejező eleven szót pedig Isten Igéjének vagy egyszerűen csak Igének nevezzük.

2. "És az Ige testté lett, és közöttünk élt" - mondja nekünk Szent János evangélista (Jn 1,14). Itt már az Ige második születéséről van szó. Ez már nem az időn kívül, hanem az időben történt, körülbelül kétezer évvel ezelőtt, a térnek egy jól meghatározható pontján, a júdeai Betlehemben.

Számunkra ennek a születésnek a jelentősége is felmérhetetlen. Jézus, a "megtestesült Ige", az Atya dicsőséges Egyszülöttje (Jn 1,14), az emberré lett Isten átlépte az előkelő görög filozófusok által áthidalhatatlannak vélt szakadékot Isten és az ember, az ég és a föld, a transzcendens és az immanens között. Átjárhatóvá lett a teremtett és a teremtetlen világ közt húzódó határ.

Karácsonykor meg szoktuk ajándékozni azokat, akiket szeretünk. Ez a szokás eszünkbe juttatja az első karácsonyi ajándékot, amely nem egy tárgy volt, hanem egy személy, az Atyaisten Egyszülött Fia. Az ő személyében Isten maga jött el hozzánk, hogy - Izaiás jövendölése szerint - velünk legyen (vö. Iz 7,14) - "velünk együtt húzza az igát" (Pázmány), velünk dolgozzék, sírjon és örüljön, velünk szenvedjen, velünk és értünk haljon meg a kereszten.

Isten Szent Fiának velünk léte nem csak egy időre, hanem örökre szól. Amikor látszólag eltávozott közülünk, nem egy ajándéktárgyat, még csak nem is egy általa írt könyvet vagy saját kezűleg faragott szobrot hagyott itt emlékezetül, hanem önmagát a kenyér és a bor színe alatt az oltáriszentségben.

3. Karácsony arra tanít minket, hogy nekünk is önmagunk odaajándékozásával kell szeretnünk egymást.

Szép dolog, ha üdvözleteket küldünk ismerőseinknek, jó dolog, ha ajándékokkal kedveskedünk szeretteinknek. A képeslapok, a boltban vásárolt vagy házilag készített ajándékok azonban nem helyettesíthetik a szívünket.

Szívünk odaajándékozása pedig azt kívánja, hogy imádkozzunk és vezekeljünk a távol levőkért, illetve hogy személyesen segítsük és időnk feláldozásával, személyes jelenlétünkkel támogassuk a közel levőket.

A mai ember szeretetmegnyilvánulásain erősen érződik az anyagelvűség, a gyakorlati materialista felfogás, a fogyasztói szemlélet minden ártalma. Nemcsak arra gondolok, hogy az emberi kapcsolatok eltárgyiasulnak, hogy a barátság helyébe az érdekkapcsolatok lépnek, hanem arra is, hogy még akik szeretik egymást, azok is ma már csak pénzben vagy pénzen megvásárolható tárgyakban tudják kifejezni szeretetüket. Nem érnek rá együtt lenni szeretteikkel, együtt imádkozni, kirándulni, játszani, beszélgetni egymással.

A mai, túlterhelt pedagógus ritkán ér rá, hogy - szigorúan vett szakmai kötelezettségek teljesítésén túl - foglalkozzék növendékeivel, meghallgassa őket és feleljen kérdéseikre. Pedig a fiatalok elsősorban nem is magabiztos, előre gyártott feleleteket várnak, hanem megértést és szeretetet. Sok szülő bőséges zsebpénzt ad inkább a gyermekeinek, mintsem hogy önmagát ajándékozná nekik. Nincs ideje, fut a pénze után, pedig a pénz szeretet nélkül nem boldogít. Akire pedig nincs időnk, azt nem szeretjük igazán.

Sajnos, nagyon sok esetben még a hitvestársaknak sincs idejük arra, hogy őszintén és barátságosan elbeszélgessenek egymással, pedig nekik aztán igazán tudniuk kellene, hogy "az idő, amelyet a rózsánkra fordítunk, az teszi őt számunkra páratlanná, egyetlenné a világban" - tanít minket Antoine de Saint-ExupéryA kis herceg című könyvében.

Szombathely főtere valamikor nem jelentett semmit számomra. Történt azonban, hogy közel tíz éven át, misére menet, minden reggel itt találkoztam azokkal a gimnazista fiatalokkal, akikkel különböző csoportokban sok időt töltöttem el. A tér holt kövei a mai napig a velük való találkozások eleven emlékét őrzik számomra. Ezért még ma is, valahányszor arra járok, hangosabban dobog az én nagy műtéttel összedrótozott szívem. Még ha önmagában nem is volna szép ez a tér, megszépítené és kedvessé tenné az emlékezés. Karácsonykor azzal a Jézussal találkozunk, akinek volt ideje ránk, mert szeretett minket. Volt ideje a tanítványokra, volt ideje a tömegre, a betegekre és a gyászolókra, Máriára, Mártára, Lázárra és a kánai örvendezőkre, sőt még Nikodémusra és a farizeusokra is.

A Jézussal való karácsonyi találkozás tanítson meg minket is a másokkal való találkozás és együttlét értékére, hogy rátaláljunk a szeretet jó ízére, karácsony igazi örömére.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu