Isten, a hajléktalan

Dobozolás, rekeszezés, teherautó, cipekedés, kipakolás, takarítás. Egyszóval: költözés. Nem tudom, a tisztelt Olvasó lelki szeme előtt mi minden sejlik fel ennek olvastán, egyvalami bizonyos: nekem nem a lelki szemem előtt sejlik fel bármi, számomra a költözés szó jelen pillanatban maga a vérfagyasztó valóság. Úgy is mondhatnám: való világ. (E sorokat is felszámolhatatlannak tűnő kartondoboz-tornyok kárörvendő árnyékában vetem monitorra, itt a cikk a tét...)

A költözés azonban olyan valóság, amely nemcsak mindennapi lótás-futásomban meghatározó, hanem az adventi készületnek is új értelmet ad. Hiszen jó kétezer évvel ezelőtt ezekben a napokban - s erre is emlékezünk a negyedik gyertya meggyújtásakor, amikor szinte már csak órák választanak el bennünket Urunk születésétől - a Szent Család is költözött. Csomagoltak, készülődtek - a hagyomány szerint egy szamár alakjában teherhordót is felfogadtak -, hogy Augustus császár népszámlálási rendeletének eleget téve Betlehembe vándoroljanak, és ott jelentkezzenek az összeíró hivatalnokoknál. Tudták, ha a gyermek megszületik, egyhamar nem térhetnek vissza Názáretbe. Hónapokra kell berendezkedniük.

Mi minden kell egy költözéshez? Idő, erő, és mindenekfelett: segítség. A mi költözésünkhöz érkezett két teherautó, három személyautó és öt erős férfiú. Mindannyian megizzadtunk, mire minden felkerült a platókra, és alaposan elfáradtunk, mire - már az új helyen - minden lekerült a teherautókról. Dobozok, bútorok, kerékpárok, és még mi minden! Ilyenkor derül ki, valójában mennyi minden fér el negyvenegy négyzetméteren...

Tudtuk, hová költözünk. Előkészítettük a "terepet". Tudtuk, bármennyire nehéz nap áll is előttünk, este lesz hol álomra hajtanunk a fejünket. Tudtuk, hogy a gyermekünk még néhány hónapig a legbiztonságosabb helyen növekszik, miatta nem kell aggódnunk.

És mégis, ennek ellenére kicsit megszeppenve vártuk azt a napot. Hogyan lesz? Minden sikerülni fog-e? Megérkezik-e a teherautó? Felfér-e rá minden holmink? Be tudunk-e rendezkedni egy nap alatt úgy, hogy a legalapvetőbb szükségleteinket ki tudjuk elégíteni?

Igen, a költözés bizonytalansággal jár. Ezt a bizonytalanságot oszlatja minden segítség, minden apró gesztus, amellyel a költözőket támogatják. A barátaink közül cipekedni segítők, a becsomagolásban, kipakolásban részt vállalók. A ránk gondolók. A telefonálók, még ha csak anynyit kérdeznek is: minden rendben van? Az emberség, a féltés és a biztatás gesztusai megkétszerezik az erőnket.

Kétezer esztendővel ezelőtt, azon a Názáretből Betlehembe vezető úton mindebből semmit sem éreztek a vándorlók; kivéve talán egyvalamit: a bizonytalanságot. A barátok távol voltak, segítség nem érkezett, biztatást nem kaptak. Egyet tudtak: a gyermek bármelyik nap megszülethet. Sietni kell. Sietni az ismeretlenbe, az idegen világba, a pusztaságba, egyre távolabb a biztonságos otthontól. Magukra hagyva. József, Mária és a Születendő: azt sem tudták, hol éri őket az este.

S mintha minden összeesküdött volna: a szállások megteltek, a vendégházakban egyetlen hely sem volt már. Istálló maradt az egyetlen lehetőség.

Kétezer esztendővel ezelőtt ezek a napok lázas kereséssel, tanácstalansággal, félelemmel, kapkodással, és minden bizonnyal fohászkodással teltek. Egy család megpróbált minden lehetséges módon fedél alá húzódni, egy család kívül rekedt minden emberi gesztus, minden jó szándék fénykörén. Úgy tűnt: sötétség és hideg fogadja őket, bármerre fordulnak is.

Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Az Isten emberré lett. Méghozzá milyenné! Otthontalan, kitaszított, elutasított emberré lett az Isten. Hajléktalannak született. Vállalta a kivetettség, a száműzöttség, a magányosság minden megaláztatását és gyötrelmét.

Persze ezekben a napokban nemcsak a Szent Család és e sorok írója, hanem mindannyian költözünk. Ön is, tisztelt Olvasó. Három hete kezdődött az új egyházi év, és néhány nap múlva belépünk a következő polgári esztendőbe. Előkészületeket kell tennünk, csomagolnunk kell, és segítséget kell hívnunk a hurcolkodáshoz. No meg át kell fésülnünk minden dolgunkat: mi az, amit érdemes bedobozolnunk és magunkkal vinnünk, és mi az, amit ki kell szórnunk, hiszen úgyis csak a rendetlenséget, a káoszt növelnék az új esztendőben - bennünk.

Félni nincs okunk: a betlehemi istálló jászollakó Gyermeke - akár hívás nélkül is - gondoskodik rólunk. A hajléktalannak született Megváltó kegyelme adjon mindnyájunk feje fölé tetőt, őszinte csomagolást és szortírozást - áldott, békés otthont, ahol gyakran látott vendég lehet ő is.

Balázs István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu