Ránk, magyarokra a csöndes méltóság jellemző

Beszélgetés Erdő Péter kinevezett érsek-prímással lelkipásztori tervről, tudományról, kultúráról, papokról, világiakról, magyarokról és testvériségről

A kinevezett esztergom-budapesti érsek beiktatásáig (január 11-ig) még a katolikus egyetem rektora, professzor, székesfehérvári segédpüspök. Az egyetemen két előadás között - ezek az utolsó nyilvános órái - talál időt, hogy interjút adjon az Új Embernek. Kinevezése óta sokan, sok mindenről kérdezték, mi először arra vagyunk kíváncsiak, hogyan, milyen lelkipásztori megfontolásokkal készül egyházmegyéjének főpásztori szolgálatára.

- Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy annak az egyházmegyének lehetek a püspöke, amely az eredeti egyházmegyém is. Itt születtem, itt lettem pap, itt végeztem a papi szolgálatot huszonöt évig, az itteni papok egy része osztálytársam, tanárom, elöljáróm vagy tanítványom volt.

Ami a lelkipásztori koncepciót illeti, érdemes felidéznünk II. János Pál pápa első, 1991-es magyarországi látogatását. A Szentatya arra biztatta a püspököket, hogy tartsanak egyházmegyei zsinatokat. Az esztergomi zsinat az első volt ezek sorában, 1994-ben, Paskai László bíboros úr vezetésével. Világi hívők, papok, szerzetesek, az akkor itt működő püspökök közös munkájával pasztorális célkitűzések egész sorát fogalmazták meg akkor. A "zsinati könyv" a II. vatikáni zsinat útmutatásai életre váltásának eszközeként írja le ezeket.

Ma is időszerűek a közel tíz évvel ezelőtti egyházmegyei zsinat által kitűzött feladatok?

- A főegyházmegye életének realitásaival szembesülve látható, hogy az akkori pasztorális feladatok ma is aktuálisak. Három nagy terület köré szerveződött az újjáalakuló egyházmegyében az egyházmegyei hivatal. Az első az úgynevezett lelkipásztori szakterület. Ennek feladatköre a család- és ifjúságpasztoráció, a társadalom peremére szorultak, a nemzetiségek, az öregek pasztorációja. A második a diakonális szakterület. Az egyház küldetéséhez tartozik a diakónia, vagyis hogy a szeretetszolgálat útján tegyünk tanúságot hitünkről. Fontosnak tartom, hogy a tanúságtevő szeretet intézményes keretek és öntevékeny kezdeményezések útján is kifejeződhessen.

Segítőkészek ma az emberek?

- Azt hiszem, igen. Olyannyira, hogy ha az egyházmegyénk közösségének valamely sajátosságát kellene megneveznem, a szociális szemléletet, a segítő szolgálatra való nyitottságot emelném ki. Különösen igaznak látom ezt Budapest vonatkozásában.

S az egyházmegyei pasztoráció harmadik nagy területe?

- Ez az oktatási és kulturális szakterület. Komoly eredményeket értünk el: óvodáink, iskoláink vannak, magas fokon szervezett a hitoktatásunk, hatékony felnőttképző kurzusokat szerveztünk. Ezek mellett lényeges, hogy megértsük a kultúra sok ága, a tudományok és a művészetek által hordozott üzenetet, és képesek legyünk felfedezni mindezekben hitünk kifejezésének lehetőségét. A tudomány és a művészetek új és újabb módokon vetik fel az emberi élet alapkérdéseit, nekünk pedig meg kell tudnunk adni ezekre a hit válaszát. Olyan nyelven kell továbbadnunk a keresztény üzenetet, hogy az vonzó, érthető legyen a mai, gondolkodó ember számára is. Ez a kultúrával folytatott komoly párbeszéd nélkül aligha megoldható feladat.

A tudományok, a kultúra művelőinek többsége világi ember...

- A II. vatikáni zsinat a Gaudium et spes kezdetű dokumentumban, II. János Pál pápa pedig a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításában hangsúlyozza, hogy a világi hívők sajátos keresztény küldetésének kiemelt területe az e világi dolgok rendjének az Evangélium szerinti alakítása. Ide tartozik a politika, a gazdaság, a kultúra, a tudomány, a művészetek, és még sorolhatnánk. Szerintem ennek a szinte zavarbaejtően nagy küldetésnek a vállalása hozzátartozik az ember hitből fakadó feladatához.

Negyven évvel a II. vatikáni zsinat megnyitása után is szinte bátorság kell ennek kimondásához...

- Nemcsak a zsinat szól erről, olvashatjuk a Szentírásban is! Hiszen a keresztény ember alapvető küldetése az, hogy a hite szerint éljen, aszerint alakítsa a világot. Persze az élet egyre bonyolultabb, és a mai viszonyok között nem elégedhetünk meg a jó szándékkal, a problémák iránti nyitottsággal. Egy bioetikai, gazdasági, környezetszennyezési kérdésben - és még sorolhatnánk - nem kis feladat pontosan megismerni a tényeket, és azok alapján gondolkozni erkölcsi szempontok figyelembevételével. A különböző szakterületek alapos ismerete is szükséges ehhez.

Úgy vélem, hogy a teológus, a pap, a püspök feladata elsősorban az, hogy a hit értékeit hitelesen tanúsítsa és képviselje. És ugyanígy szükség van a más területeken dolgozók tudására, munkájuk eredményeire. A velük folytatott párbeszéd szükséges ahhoz, hogy az élet valóságának teljességére tudjunk a hitünk szerint reflektálni.

Ön nemcsak pap, de tudós, kutató, egyetemi tanár is. Legalábbis mindeddig...

- Az "én tudományom", az egyházjog is "szent tudomány", azaz az egyház életéről szól. Mindazonáltal azt gondolom, rengeteget kell majd tanulnom a magyar egyház életének gyakorlatából. Fontos, hogy állandóan lehetőséget adjunk a szakmai reflexió és a gyakorlati élet kölcsönhatásának. Mindennek az a célja, hogy a gyakorlatban nagyobb szeretettel, nagyobb szakszerűséggel, korrektebben tudjuk végezni munkánkat.

Nem fáj a szíve az egyetemi katedráért, a diákjaiért?

- A jövő félévet már nem tudom oktatóként folytatni, december közepén tartottam meg az utolsó nyilvános óráimat az egyetemen. Azt hiszem azonban, hogy vannak más - kulturális, társadalmi, lelkipásztori - műfajok, amelyekben püspökké szentelésem óta egyre inkább igényelték megszólalásaimat. Igyekszem a Gondviselés iránti engedelmes lélekkel fogadni, hogy mostantól ezek kerülnek feladataim előterébe.

A püspöki kar három tagjához az életét, pályafutását meghatározó viszony fűzte az elmúlt években...

- Paskai László bíboros úr a főpásztorom volt, korábban pedig filozófiatanárom. Nagyon sokat tanultam tőle emberségből, a világos gondolkodás iránti igényből. Példaértékűnek tartom azt a hívő méltóságot, ahogyan ő az oltáriszentség és Szűz Mária tiszteletét képviselte az egyházmegyében, illetve a papság szentsége iránti tisztelete által a papjaihoz, kispapjaihoz fűződő viszonyát.

Seregély István érsek úrra nagy tisztelettel tekintek mindazért, amit a rendszerváltozás után tett egyházi életünk megújításáért. A katolikus egyetem megalapítása során sokszor volt szükség az ő atyai segítségére, és a későbbiekben is mindig éreztem támogatását, miután bizalmával kitüntetve kinevezett az egyetem rektorává.

Hálával gondolok Takács Nándor püspök úrra, egyrészt, mert segédpüspökévé választott, másrészt pedig azért, mert az ő munkáját látva és segítve nyerhettem betekintést egy egyházmegye belső életébe, mindennapi problémáiba. Olyan főpásztort ismertem meg személyében, aki a kiegyensúlyozott szeretet hangján tud szólni papokhoz, világiakhoz, hívőkhöz és nem hívőkhöz.

Magyarságunk zálogának tartjuk, hogy keresztények vagyunk. Mit gondol nemzet és kereszténység viszonyáról?

- Az egész keresztény közösség szent nemzet, amint az Újszövetség számos helyén olvashatjuk. Egyetlen népet alkotnak a keresztények, mind a majdnem kétmilliárd ember! Nemcsak teológiai igazság ez, a vallásos szokásokat, szertartásokat tekintve látjuk, hogy mindezek valamiféle etnikumformáló erőt is jelentenek. Ugyanakkor az egyes népek sajátos kultúrája, nyelve, szokásrendje, élethelyzete is olyan érték, amely az emberi természet gazdagságához tartozik, ez pedig Isten ajándéka! Az egyház folyamatosan figyelmeztet, hogy tartsuk tiszteletben, értékeljük az egyes nemzetek sajátosságait, nyelvét, kultúráját. Igyekezzünk olyan módon közel hozni az Evangéliumot a nemzetekhez, ahogyan az számukra a leginkább alkalmas.

Közép-Európában minden nemzet saját édesanyjának és égi védelmezőjének tekinti Szűz Máriát. A mi számunkra, népünk ősi kultúrájának emlékét hordozó kifejezéssel ő a "Magyarok Nagyasszonya"! De védelmezője a Szűzanya az osztrákoknak, a szlovákoknak, a lengyeleknek, a horvátoknak, a szlovéneknek és más katolikus kultúrájú népeknek is. Az azonban egészen magyar sajátosságnak mondható, hogy a mi vallásosságunk kicsit "szárazabb", nem annyira közösségi, nem annyira érzelmes, mint a szláv vagy a latin népeké. Egy-egy több százezres szertartást - a Szentatya látogatását és néhány más jeles alkalmat látva - észrevehetjük, hogy nálunk másképp mozog a tömeg, másképpen éneklünk, ránk inkább a csöndes méltóság jellemző. De ennek is megvan az ereje!

Végeredményben azt gondolom, hogy épp a katolikus hit alapján mondhatjuk: testvérei vagyunk más népeknek, ez segít abban, hogy átérezzük egymásra utaltságunkat.

A határokon túl is élnek magyar katolikus testvéreink, akik egy másik egyházi szervezethez tartoznak...

- A magyarországi katolikus egyháznak erkölcsi kötelessége, hogy segítse a magyar nyelvű hívek lelkipásztori gondozását a határokon túl is. A szándék megvan erre a magyar egyházban, a lehetséges módot mindig konkrétan kell megkeresni. Példa erre, hogy a világon elszórtan élő magyarok püspöke, Miklósházy Attila tagja a Magyar Katolikus Püspöki Karnak.

Milyen perspektívát lát az egyház és a magyar állam kapcsolatában?

- Több mint egy évtizeddel a rendszerváltozás után is joggal érezhetjük a szabadság és a fölszabadultság örömét! Számomra felejthetetlen élmény az 1989-90-es időszak, amikor jogszabályba, alkotmányerejű törvénybe íródott a lelkiismereti és vallásszabadság, illetve az egyházak szabad működése. Ez a nagy egyetértéssel elfogadott szabályrendszer olyan fontos alap, amelyhez mindig vissza lehet térni. Lehetnek persze kisebb-nagyobb tökéletlenségei, vitatható egy-egy részletének az értelmezése, de az alapok mindenképpen megszülettek tizenkét évvel ezelőtt.

A mai magyar jog - amely az állam és az egyház elválasztásánál nagyon korszerű minta, a latin országok jogelvei alapján gondolkodott - széles körben biztosítja az egyházak szabad működését. Emellett annak is megvan a lehetősége, hogy egyenlő feltételekkel működő intézmények által végezhessünk kulturális, oktatási, szociális szolgálatot, és a hívő állampolgár nem kénytelen többletáldozatot hozni, ha vallásos intézményben kívánja taníttatni gyermekét.

A napjainkban zajló viták nem mutatják ilyen egyszerűnek a képet...

- A viták fontos részletkérdésekről szólnak. Kölcsönös jó szándékot feltételezve szerintem rövid úton meg lehet oldani ezeket a problémákat. Az viszont fontos, hogy a szívekben békesség és jó szándék uralkodjék. Ne haragudjanak rám, ne féljenek tőlem csak azért, mert katolikus vagyok, és én se haragudjak valakire, vagy féljek tőle pusztán azért, mert ő nem az. Vannak társadalmunkban bizonytalanságok, sérelmek, meggyökeresedett ellenszenvek, ez tulajdonképpen természetes. De szívbéli megbékélés szükséges ahhoz, hogy korrekt módon tudjuk működtetni az alapjaiban elég jól megszerkesztett jogállami rendünket.

Szívbéli megbékélésről beszél, szeretetről, és itt a karácsony...

- Van, akinek a számára a karácsony személytelenül jelent szeretetet, békét, a családi élet melegét. Ez is szép! Mi viszont a hit által többet látunk a karácsonyban. Jézus Krisztus születését ünnepeljük, aki az igazi békességet hozta el számunkra! Az Isten és ember közötti békességet, amelyre az emberek közötti béke alapozható. Karácsony ünnepének teológiai üzenete, amint a szent liturgiában énekeljük, ez: Velünk az Isten. Krisztus megtestesülése óta az egész emberiség örömmel mondhatja, hogy velünk az Isten, velünk a megtestesült Krisztus személyében, velünk van az, aki reményt tud adni. Reményt, amelyre ma a legnagyobb szüksége van a világnak. Reményre, amely nem pusztán hangulat, nem csupán szép, vallásos élmény! Ezt a reményt az élteti, hogy Jézus Krisztus valóban Isten és valóban ember. Valóban közénk jött, és valóban föltámadt. Az ő személye a garancia számunkra, hogy a mi életünk sem csak földi keretek között zajlik, hanem az örökkévalóságba mutat.

Szikora József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu