Fájdalmak - az életért

A szülés misztériumáról

Az antik költő férfiként nem is sommázhatta másként tapasztalatát, mint hogy "sok van, mi csodálatos, de embernél nincs semmi csodálatosabb". Akik azonban megvalósíthatták Isten teremtő szándékának ránk szabott feladatát, azok tudják, hogy nincs semmi, ami az ember világrahozásával, magával a szüléssel csodálatosságban vetekedhetne.

Egy kislány, mihelyst tudatára ébred identitásának, megfogalmazódnak benne a szüléssel kapcsolatos érzelmei. Kezdetben talán a félelem és a kíváncsiság az, amely leginkább meghatározza a szüléshez viszonyulást, akár tudat alatt is. Később, ezen érzések erősödése mellett egyre nagyobb teret kap benne a vágy, amely az anyai ösztön mihamarabbi kiélését, megélését sürgeti. A szülésről való gondolkodás leginkább ebben különbözik a halálról való gondolkodástól: a szülésre vágyakozunk. A biológiai óra alkalmas kifejezése annak, hogy ez a vágyakozás természetes, egyre erősödik, és a beteljesülése bizonyos időhatárok között mozog. Egy nő életében ez a felfelé ívelő szakasz. Természetesen nem gondolom, hogy minden nő életében a szülés jelentené a csúcspontot, de hiszem, hogy a női nemre általánosságban ez elmondható. Azt sem állítom, hogy a szülés után már csak hanyatlásról beszélhetünk az anyai ösztön tekintetében, paradox is volna a kép. Mégis vallom, hogy anyává lenni - a szülés aktusa által - határhelyzet: több és más, misztikumát tekintve Isten-közelibb, mint a gyermeknevelés mindennapos örömei, beteljesülései.

A szülés betekintést enged a lét, és egyben saját létezésünk rejtett területeire.

A szülés során - és egyedül a szülés során - élhetjük át valamiképpen születésünk titkát. Amikor együtt gyötrődünk, harcolunk az életért a semmihez nem hasonlító fájdalmak közepette és árán, e tökéletes fizikai - és ezáltal nem pusztán fizikai - szimbiózisban átéljük saját világra jövetelünk folyamatát is. Teljesen egymásra utalva és egymásra hangolódva járjuk végig magzatunkkal az életbe vezető utat, az emberi élet e legmeghatározóbb eseményét, amire egyébként legfeljebb csak a tudat alól feltörő homályos képek formájában emlékezünk. Meglátjuk, átéljük, hogyan lettünk, hogy mi is így lettünk, hogy mindenki így született és születik, ameddig világ a világ. Az emberi lét nagy titkának megértése ez. És nem csoda, hogy elvben valamennyi nő számára adott, hogy megtapasztalja e misztériumot?

A szüléssel egyben a halál ténye is elfogadhatóbbá válik. Az evidenciája. Az, hogy amiként van benti és kinti világ, és ahogyan e kettő közötti szakaszt végigjárjuk, amikor megszületünk, ugyanígy magától értetődően és visszafordíthatatlanul fogunk átlépni a másik létezésbe is. Szenvedve, de célirányosan.

És azáltal, hogy a halál, a meghalás elfogadhatóbbá válik, veszít félelmetességéből is. Leginkább ugyanis attól félünk, amit nem ismerünk. A születés titkának feltárulásával pedig a halál nem egészen ismeretlen többé. Nem ismeretlen, hiszen megértjük, hogy szülés, születés és halál rokon fogalmak.

Megértjük, hogy miként a szülés és születés, úgy a halál is szervesen és természetesen illeszkedik a létezés rendjébe. Ez a tapasztalat, ez a tudás segít nekünk abban, hogy leküzdjük szorongásunkat, felülemelkedhessünk halálfélelmünkön.

Koltay Eszter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu