Hányféle az ünnep?

Fiatal koromban sokat derültem és bosszankodtam karácsony táján azon, milyen keservesen igyekezett a hatalom lehetőleg Jézus említése nélkül "átvészelni" a karácsonyt. Nehéz művelet volt, hiszen a sok szép karácsonyi ének közül szinte csak a "Kiskarácsony, nagykarácsony" kezdetű volt olyan, amelyben nem esett szó a Gyermekről. Még arra is gondosan ügyeltek, hogy ilyenkor véletlenül se hangozzék föl még a késő esti rádióműsorban sem olyasvalami, mint a "Karácsonyi oratórium".

Akkoriban azonban még sok honfitársunk lelkében élt az igazi karácsony, és sok magyar családban Krisztus ünnepe volt. Az ajándékok nagyon szerények voltak, annál több a családok öröme. És nem csak karácsonykor teltek meg a templomok.

Persze ez nagyon régen volt. Abban az időben, amikor Mikulás helyett szigorúan a haladó Télapó érkezett az óvodákba, és a "fenyőfa ünnepét" emlegették, mely csak később kezdett lassan átalakulni a "szeretet ünnepévé". Sokáig tartott ez a korszak, túl sokáig. Előbb a megfélemlítés miatt vált "magánüggyé" a karácsony, aztán a reményvesztettség szedte egyre nagyobb számban áldozatait.

De több mint egy évtizede ismét megszólaltak rádióban, televízióban a legszebb karácsonyi énekek, betlehemes játékok, kedves történetek. (Egyesek sokallták is!) Már régen újra karácsony lett a fenyőünnepből a nyilvánosság számára is. De mintha kevesebb volna benne mégis Jézus ünnepe, mint a drága ajándék, a finom falatok, a bejgli. Mintha kevesebben ünnepelnének templomainkban. Mintha karácsonyaink hasonlítanának a japánokéhoz, akik a csillagszórós díszítéseket és a karácsonyi vásárt úgy tanulták meg tőlünk - hogy kimaradt belőle a kereszténység.

Volna mit bosszankodni, ostorozni is akár. Lenne ok a rosszkedvre. Ma már azonban nem bosszankodom. Inkább reménykedem. Mert akinek ma még csupán családi ünnep, a meglepetések, ajándékok estéje a karácsony, a finom falatok és ízek kavalkádja, már az is találkozott - tudtán kívül is - a karácsony teológiájával: "És az Ige testté (szó szerint: hússá) lett". Ha valamikor, akkor a megtestesülés ünnepén van helye és jelentősége a testi ünneplésnek is. Igaz, nem elszakítva a lélek felüdülésétől.

De miért ne remélhetnénk, hogy lassan megérinti embertársaink lelkét az ünnep? Különösen, ha mi is egyre komolyabban vesszük. Ha nem akarjuk csak a Kisdedet látni a jászolban, aki kedves, mosolyog, dédelgetni való. Ha meglátjuk benne az Úr Jézust. Ha követjük azt az Urat, aki nem kellemes, fűtött szobában, hanem rideg barlangistállóban vállalta emberi sorsunkat, annak minden értékével és szenvedésével. Ha ezt az emberszerető Istent mutatjuk fel a világnak, képviseljük az ünnep elmúltával is. Sokféle karácsonyt láttunk már, de ez az Úr-jövet lesz a legteljesebb. Reménykedjünk, hogy sikerül egyre inkább felismerhetővé tennünk Jézus Krisztus születésének ünnepét.

Rosdy Pál

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu