Az apa szerelme - a gyermek gazdagsága

Édesapám nyolcvanon túl is elérzékenyülve tudott csak anyámról beszélni, amikor felidézte udvarlásának időszakát. Öt év korkülönbség volt köztük. Sokáig kellett várniuk, míg összeházasodhattak. Apámnak be kellett fejeznie az egyetemet, és meg kellett kapnia első tanári állását, hogy egybekelhessenek. A levelezés, a várakozás, a szünidei találkozások olyan eleven, szép emlékként éltek bennük évtizedek után is, hogy mi, gyerekek felnőtt fejjel is meghatódtunk, mikor ez olykor szóba került.

Anyám szerint apám gyönyörűen hegedült, azzal vette le a lábáról... Szerenádot is adott... Nagy szerelem volt, amely kiállta az idők próbáját, és fokozatosan átalakult szép, gazdag, mindig beszélgetni tudó, és mindig kiengesztelődni tudó, gyermekeiket is éltető szeretetté.

Pedig nehéz életük volt. Nem is volt mindig egyetértés közöttük. Mindketten "nehéz természet" voltak. Veszekedtek is. S mi, három fiú, bizony általában édesanyánknak adtunk igazat. Akit a szív, az érzelem és némi felelőtlen könynyedség jellemzett. Ez kellett ahhoz, hogy a bajok és a szegénység közepette is legyenek ünnepeink, legyenek vágyaink és álmaink. Hogy a sivár valóságot megédesítsék, hogy valamennyire függetlenek lehessünk a gyakran reménytelennek tűnő valóságtól. A kenyérkereső apa sokkal pesszimistább volt, rengeteget dolgozott, kisgyerekként alig találkoztunk vele, mert reggel hét előtt elment, és csak este tíz után tért haza. Fáradt volt, ötünkre dolgozott. Anyánk meg vezette a háztartást, és társunk volt, kedves, megértő barátunk is. Apánk inkább szigorú, de néha következetlen is. Olykor igazságtalannak is éreztem. Mégis nagyon lehetett szeretni őt is. Többek között épp azért a feltétlen szeretetéért, amellyel idősödő anyánk iránt viseltetett. Mert ő mindig azt a fiatal lányt látta és szerette benne akkor is, mikor édesanyám már szinte vak volt. Idővel egyre jobban megértettem apámat, és azt veszem észre - s erre feleségem is figyelmeztet olykor -, hogy egyre jobban hasonlítok rá.

Sohasem éreztem, a legválságosabb pillanatokban sem, hogy a lényegben - vagyis a kettejük szeretetkapcsolatában - bármi jóvátehetetlen történhetett volna. Életük utolsó pillanatáig szerették egymást, a szó szoros értelmében jóban-rosszban egyek tudtak maradni, és egyre inkább eggyé válni. Sikeres embereknek, követendő példának látom őket, mert a legfontosabban, a szeretetkötelékben biztonságot, szabadságot, termékeny létet kaptak és adtak tovább.

A gyermekek számára talán az ilyen szülői háttér a legnagyobb ajándék. Amely életre szóló támasz és megvalósítandó cél is egyben.

Szerdahelyi Csongor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu