Apátlan társadalomban élünk?

Beszélgetés Benkő Antal jezsuita pszichológussal

Olyan korban élünk, amikor a családokból gyakorta hiányzik az apa. Ennek a hiánynak nemcsak fejlődés-lélektani szempontból, de a valláspszichológiai, valláspedagógiai szempontból is komoly következményei lehetnek. Milyen Atya-képük lehet az apa nélkül felnövekvő fiataloknak?

- Mintha Szent Pálnak az egy testről és annak különböző tagjairól szóló szép hasonlatát fűzné tovább egyik könyvében Gyökössy Endre, amikor azt írja: egyaránt szükség van a fejre és a szívre. Az apa volna a fej és az anya a szív. Mindkettőre egyaránt szükség van, egyik sem helyettesítheti a másikat. Ez persze csak egy kép, amely nem azt akarja mondani, hogy a férfi testesíti meg az értelmet, és a nő az érzelmet. Ez a kép nem szembeállítani akarja egymással a férfit és a nőt, hanem éppen azt mutatja: mennyire összetartoznak, kiegészítik egymást.

A család életében nagyon fontos, hogy érezhető legyen az elfogadó és odaadó szeretet, amelynek a szív a jelképe, és többnyire mégiscsak az édesanya képviseli ezt a magatartást; és érvényesüljön a tekintély, a bölcs irányítás: ezt általában az apa fejezi ki. A gyermeknek mindezekre szüksége van: a szeretet megtapasztalására éppúgy, mint a tekintély elfogadására, a másik tiszteletére, önmaga korlátozásának megtanulására is. A két szülő természetesen nem kizárólagosan jeleníti meg az egyik, illetve a másik magatartási és nevelési elvet, hanem egymást kiegészítve. A csonka - apa vagy anya nélkül maradt - családokban az a fő probléma, hogy felborul ez a fontos egyensúly. És a felnövekvő gyermeknek nehezebb belátnia: a felé irányuló feltétlen szeretet s a vele szemben megfogalmazott elvárások nem állnak ellentétben egymással, nem zárják ki egymást.

A kérdésben megfogalmazott apátlan társadalom azonban nemcsak a családon belül, hanem szélesebb körben is értelmezhető. Korunk embere mintha egyre nehezebben viselne, egyre kevésbé ismerne el maga fölött bármilyen tekintélyt. Vannak, akik már a társadalmi együttélés legelemibb szabályainak létjogosultságát is megkérdőjelezik, saját autonómiájuk durva megsértésének érzik, és legföljebb kényszerűségből tartják be azokat, többé-kevésbé. Ez a felfogás a gyermeknevelésben is megjelenhet: vannak szülők, akik szinte mindent "ráhagynak" a gyermekükre, fő törekvésük, hogy "mindent megadjanak neki", nem követelnek meg tőle semmit. Ezt a magatartását sok szülő szeretetnek nevezi. Nyilván nem is akar rosszat gyermekének: akaratlanul árt neki. Mert ilyen közegben a gyermek hogyan is tanulhatná meg fegyelmezni és korlátozni önmagát, elismerni mások jogos igényeit? Hogyan fog működni az a társadalom, amely ilyen emberekből áll? - Az apátlan társadalom tehát egy tekintélyt el nem ismerő, és megfelelő neveltetés híján önmagát nevelni és szabályozni képtelen emberek társadalma.

Az apa tehát a tekintélyt jeleníti meg a családban és a társadalomban. De az apának fontos szerepe van a vallási életben is. Jézus mint Atyáról beszél az Istenről.

- Lehet, hogy itt a kulcsa a kérdésnek: a tekintély (az erő) csak a szeretettel (gyöngédséggel) együtt lehet üdvös: a családban és a társadalomban egyaránt. Apa és anya együtt jelenti a család alapját, apai és anyai magatartás együtt alkotják annak kedvező légkörét. Amikor Jézus az Atyáról beszél, hasonlatát nem szabad túlfeszítenünk. Sigmund Freud mintha ezt tette volna: az apát egyértelműen csak a fegyelem, a parancs megalkotójának tartotta, s a vallást döntően a gyermek és az apa viszonyaként értelmezte, amely kapcsolatban a gyermek fél az apától, bűntudata van. Freud felfogásában az Isten egy nyomasztó, félelmetes apa.

Valláslélektani kísérletek is kutatják, milyennek látják a gyerekek az Istent. Egy ilyen kísérletben azt kérdezték a gyerekektől, mit szeretnek az édesapjukban, az édesanyjukban, illetve Istenben. Kiderült: a gyermekek istenképe sok esetben nem az apa-, hanem az anyaképhez áll közelebb. Vagyis ahhoz a szülőhöz hasonlít inkább, akit a gyermek jobban szeret.

Ha Freud szellemében értelmezzük Freudnak a vallásról, az Istenről vallott felfogását, arra gondolhatunk, hogy a nagy lélekbúvár nem szerette az apját? Inkább félt tőle?

- Lényegében erről van szó. De befolyásolta őt az ószövetségi zsidó felfogás is, amelyben Isten elsősorban teremtőként, törvényhozóként, szigorú bíróként van jelen. Freud nem vette tekintetbe az újszövetségi istenképet, amelyben az Isten elsősorban a szeretet Istene. Nem szabad elfeledkezni persze arról sem, hogy ez a szeretet nem nélkülözi a tekintélyt, Isten úgy szeret, hogy szabadságot ad az embernek, de a felelősségére is emlékezteti.

Istenről szólva a kereszténységben nem az apa vagy az anya képe igazán a fontos. Hanem az, hogy büntető vagy szerető Istenként tekintünk-e rá. Ne feledjük: már az Ószövetségben is megmutatkozik a szerető Isten képe Ozeás prófétánál (11,3-4) és Izaiásnál (49,15 és 66,13).

Keresztények szűkebb köreiben is sajátos istenképek élhetnek. Magukat vallásosnak mondó feministák az Atya helyett Anyát említenének a Szentháromság első személyeként. Isten "nemével", "hímnemével" nincsenek kibékülve...

- Tipikus példája ez annak, hogyan lehet túlfeszíteni egy adott korban egy konkrét hallgatósághoz szólva alkalmazott hasonlatot, figyelmen kívül hagyva a mondandó lényegét. A női egyenjogúság egyes harcosai saját problémáikat vetítik a vallás síkjára. Ez a megközelítés teljes félreértés. A teremtés nem a nemek harcáról szól, hanem arról, hogy férfi és nő együtt jelentik - és Isten akaratából együtt teremtik tovább - az embert.

Amikor Jézus az Atyáról szól, saját eredetét is magyarázza: hogy ő a Fiú. Azt mondja, hogy az Isten a lét kezdete és oka. Isten szeret minket, és gondoskodik rólunk.

Istent Atyának nevezzük, ugyanakkor anyaszentegyházról is beszélünk. Ezt a hasonlatot hogyan értelmezzük?

- Az egyház anyasága azt jelenti, hogy mi az egyházban születünk. Ebben kapjuk a keresztséget, nevel és táplál minket. De itt sem szabad túlzásba esni a párhuzamok keresésében. Tudnunk kell: amikor hitünk tartalmairól beszélünk, emberi nyelven próbálunk szólni isteni valóságokról.

Tekintélyt nem tisztelő korban élünk. A középkori királyok még úgymond "Isten kegyelméből" uralkodtak, ma választási reklámhadjáratoktól kísérve és befolyásolva választunk magunknak jobb-rosszabb vezetőket. Lehet, hogy a demokrácia tekintélyellenes?

- A demokráciában az a fontos, hogy az emberek egyeztetni tudják érdekeiket, s ez mindenkitől azt kívánja, hogy képes legyen féken tartani önzését. Ha ezt csak külső kényszerek hatására teszem, akkor rabolni és gyilkolni kezdek, ha nem látja a rendőr. Ha egy társadalom csak erre épít, nem működhet. Szükség van arra a fölsőbb, nem emberi tekintélyre, amely nemcsak papírra írja, hanem az emberi szívbe is bevési a törvényeket: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!", "Ne ölj!", "Ne lopj!". De ugyanez a tekintély nemcsak ezt mondja nekünk, hanem azt is: "Ne félj, mert megváltottalak, a neveden szólítalak: az enyém vagy!"

Azzal kezdtük ezt a beszélgetést, hogy egyre több családból hiányzik az apa.

- Vagy éppen az anya. Fájdalmas ez, s ne általánosítsunk: nemcsak a fájdalmasan nagyszámú válás következtében lehetnek csonkák a családok. De amiként a természet is igyekszik kiegyensúlyozni a különféle veszteségeket, helyreállítani a felborult egyensúlyt, úgy az érzelmi életben is van erre egészséges törekvés. A hiányzó apát megpróbálja valamelyest pótolni egy nagybácsi, az anyát szükség esetén a nagymama. A pótlás sosem lehet tökéletes, de enyhítheti a veszteség okozta károkat.

Ha az ember a családban megtapasztalta, hogy szeretik és elfogadják őt, akkor alakul ki benne az a bizonyos "ősbizalom", amely a másik ember iránt jóhiszeművé teheti. Ez a bizalom alapozza meg az embernek az Isten felé való nyitottságát is. Ez a hit lélektani alapja.

Az egész családnak kell tehát megjelenítenie az Isten szeretetét, és kell közvetítenie Istennek az emberre vonatkozó akaratát. Hiszen maga a család - nem az apa és nem az anya külön-külön, hanem együtt, kölcsönös szeretetben - képezi le az isteni teremtést és gondviselést, a szeretet és a bizalom légkörét.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu