Tardy László

Éneklő szívvel!

(Egy énektanár levele most szentelődő tanítványaihoz)

Kedves leendő lelkipásztorok!

Jézus Szent Szíve ünnepén a mise kezdőénekében az egyház így imádkozik: Cogitationes Cordis eius in generatione et generationem... Magyarul így énekeljük: "Szent Szívének gondolata nemzedékről nemzedékre, hogy megmentse a haláltól lelküket, és éhínség idején táplálja őket" (ÉE 580).

A misekönyv szövege még fokozza a megfogalmazás súlyát: "Szívének minden gondolata..." Szív és gondolat? Biblikusok, teológusok az ünnepet magyarázva felfoghatóvá teszik számunkra ezt az ősi képet. Én azonban nem ezt kívánom folytatni, hanem ehhez a képhez szeretnék egy másikat kapcsolni: éneklő szívvel.

Az énekórákon gyakoroltátok az egyház ősi énekét, a gregoriánt, történelmünk különböző időszakaiban keletkezett egyházi népénekeinket, megismertétek régebbi és újabb korok szerzőinek munkáit. Megtanultátok a zene fontos alkotóelemeit: a dallamot, ritmust, hangsorokat, harmóniákat, dinamikát, stb. Csiszoltátok jobb vagy gyengébb hangi-hallási adottságotokat, és mindezt használtátok is a szemináriumi liturgikus élet különböző mozzanatainál. Ti is tudjátok, mennyire kevés volt a heti egy óra, és mily gyorsan elszaladt az öt év. A szenteléskor bizonyára végiggondoljátok meghívásotok mozzanatait, eddigi lelki, szellemi utatokat. Lelki vezetőitek elmondják, mi mindent kaptok a szenteléssel, a kézrátétellel, s elöljáróitoktól megkapjátok az útravalót papi életetekhez. Ehhez én most egy jókívánságot szeretnék hozzátenni: a szentelésben kapjátok meg azt a kegyelmet, hogy éneklő szívű lelkipásztorokká válhassatok. Életem folyamán több ilyen lelkipásztorral találkoztam, de csak néhány volt közöttük muzsikus pap.

Milyenek is voltak ezek a lelkipásztorok? Rend volt szívükben. A hozzájuk kötődő fontos dolgok oly módon sorakoztak, mint egy gyönyörű dallam hangjai: nem gyengítették, hanem erősítették egymást. Megvoltak a csúcspontok és a megnyugvások. Ahogyan a hangsorok, tónusok, modusok szabályai nem engednek meg akármilyen fordulatot a dallamban, úgy az ő éneklő szívükből fakadó belső lelki fegyelmük sem engedte meg az összevisszaságot munkájukban. Harmónia volt a szívükben. Vágyaik és lehetőségeik, az adottságok és az ideálok közötti ellentétet, feszültséget (disszonanciát) fel tudták oldani, le tudták vezetni oly módon, hogy az nemegyszer a saját és híveik hasznát, kibontakozását is szolgálta. Ebből fakadt engedelmességük is: miként a többszólamú zenében vagy a nagy apparátussal megszólaltatott zeneművekben nem akkor és úgy lép be egy-egy hangszer, énekes, ahogy neki tetszik, hanem ahogy a partitúra hangjai és a karmester elképzelései megkívánják, úgy igazították életüket az egyház törvényeihez, elöljáróik utasításához. Dinamika jellemezte életüket, munkájukat: tudtak kiáltani hivatásuk, küldetésük érdekében, hogy változtassanak a méltatlan és hibás dolgokon, és tudtak csendes szóval meggyőzni, érvelni a másként vagy rosszul gondolkodók körében.

Ritmus, metrum, éltető lüktetés volt szívükben, és ez nemcsak őket éltette, hanem a rájuk bízottakat is lendítette, segítette. Ez az éltető lüktetés pedig bizalmat szült. Koruk (korunk?) egyik legnagyobb kihívása a bizalmatlanság. Ők ezt úgy tudták legyőzni, hogy szüntelenül áradt belőlük az éltető impulzus: jól van, csináld, bírni fogod, te is kellesz az Úrnak, bízd rá magad.

Mintegy harminchat esztendeje látom közelről papjaink életét, a birkózást nemcsak a rájuk háruló emberfeletti feladattal, hanem gyengeségeikkel, a tövisekkel való küzdelmet, melyről már Szent Pálnál olvashatunk: az Úrtól "tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy szüntelenül zaklasson, s el ne bízzam magamat. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szűnjék meg, de azt felelte: ťElég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljesséŤ." A Jézus Szíve-litánia egyik fohásza a "tövissel koronázott Szív"-hez szól. Ti is meg fogjátok kapni a töviseket szívetekbe, lelketekbe. De ha arra törekedtek, hogy éneklő szívű papokká váljatok, ti is tudjátok majd énekelni, miként korunk egyik nagy, éneklő szívű "laikusa", Dienes Valéria teszi Magnificat-parafrázisa végén: "Tudom, hogy mit adtál: töviskoronát, áldott légy ma érte, s minden koron át!" (ÉE 251)

Befejezésül egy gondolat - Jézus Szíve-ünnep párhuzamán - az egyház szívéről, a liturgiáról. Ez is akkor szép, hiteles, ha "éneklő szív"-nek mutatkozik, melynek megvan a maga rendje, harmóniája, ritmusa, dinamikája és csendje is. Most, amikor az Úr szőlője munkásai közé állít benneteket, kérem, adja meg a kegyelmet, hogy ennek az éneklő szívű egyháznak éneklő szívű papjai legyetek!

(A szerző a Budavári Mátyás-templom karnagya, a Központi Szeminárium énektanára.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu