(ezerötszáz gyors)

Vízvezeték

Este vacsora után a konyhában. Tizenhat éves lányommal beszélgetünk. Életre-halálra szóló komolysággal, ahogy az ember csak kamaszkorában tud, vagy azon pillanatokban, amikor képes visszakamaszodni. Valami versről kezd beszélni éppen - nagyon szereti az irodalmat, és érti is. Megvallom, büszke is vagyok rá: az én lányom...

Jók ezek a beszélgetések, annyi mindenről szó esik: irodalomról, tudományról, a megismerés öröméről és korlátairól, barátságról, szerelemről, Istenről és emberről, életről és halálról. A verstől most is elkanyarodtunk erre-arra. Jók ezek a beszélgetések, de néha valahogy ingerülten elhallgat, és elvonul a szobájába. Valami rosszat mondtam?De hát megmondhatja, ha nem ért egyet velem... És többnyire mondja is. Az egyetértés nem kötelező...

Megint elhallgat, de nem mozdul. Végre kibukik belőle: "Én minden második gondolatomat tőled loptam". Szegény gyerek: elég szörnyű lehet, ha az embert nyomasztja a sokat beszélő (sok mindenhez konyítani látszó...) apja. Értem a lányt, de próbálom tisztázni a helyzetet is: nem tőlem veszi a gondolatait, legföljebb rajtam keresztül. A legritkábban találunk ki valami igazán újat. A kultúra természete ilyen: többé-kevésbé átrétegeződve adódik tovább. Úgy rakódnak egymásra a gondolatok, mondatok, idézetek, mint a pala az idő fantasztikus nyomása alatt. Én is mások gondolataiból élek.

Amikor a lányom azt érzi, az én gondolataimat veszi át, összetéveszti a forrást a vízvezetékkel.

Szeretnék viszonylag jó, kevéssé szennyezett és kevéssé vízköves vezetékként szolgálni. Jó volna, ha akár apai szerepemben, akár újságírói munkám során - átfolyna rajtam az éltető víz, ha kevéssé állnám útját annak, amire az emberek szomjaznak.

Vajon átadom mindazt, amit átadhatok? Mi minden kövül belém?

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu