Klü-klü-klü!

Ezt a hangos, messzire elhallatszó kiáltást biztosan sokan hallották már parkokban, ligeterdőkben vagy nagyobb kertekben. A zöld küllő egyike legnagyobb harkályainknak. Színezete nevének megfelelően zöld, fején a tarkóra nyúló piros sapkát visel, farcsíkja sárgás. Ez utóbbi különösen a repülő madáron tűnik fel.

Néhány éve, egy március végi napon a dunabogdányi kőfejtők közelében lévő elhagyott, öreg fákból álló gyümölcsösben észrevettem, amint egy zöld küllő a félig kiszáradt vén cseresznyefa törzsén kopácsolt. Szorgalmasan dolgozott, odúját kezdte ácsolni, ezért oldalt tértem, nehogy megzavarjam. Májusban újra azon a környéken jártam, és mert kíváncsi voltam, mi történt a harkályokkal, megkerestem az öreg cseresznyefát. A kész odú már messziről látszott, jó fejmagasságban sötétlett a fa törzsén. Alatta időközben magasra szökkent a fű, de közte azért látni lehetett azt a sok, kissé már sárguló forgácsot, amit a két-három hétig tartó munka során a harkálypár szórt ki az üregből.

Az odúból fiókahangokat hallottam, és mert szerettem volna az etetést megfigyelni, behúzódtam egy húsz méternyire lévő bokor alá, és a távcsövet kézben tartva vártam. Hosszú ideig csak a sárgarigó szép flótáiban gyönyörködhettem, később fácánkakas kiáltott valahol, majd egy nyúl baktatott el a bokor előtt. Egy helyen lekuporodva rágcsált valamit, aztán, hosszú füleit lustán megbillentve, tovább ugrált. Alig tűnt el a legközelebbi bokor mögött, megérkezett az egyik küllő. A hegyoldal irányából jött, hullámvonalban repült, és egyenesen az odúhoz szállt. Csőre hangyabábokkal volt tele. Körülpillantott, majd az egészet a nyíláson kifelé nyújtózó, már tollas fióka torkába gyömöszölte. Utána várt egy kicsit, csőrét néhányszor az odú szájához fente, aztán elrepült arrafelé, ahonnan érkezett.

A zöld küllő táplálékát nem a fákon, a kéreg alól szerzi, hanem többnyire a talajon keresgél. Főként hangyákkal és hangyabábokkal táplálkozik, fiókáit is ezekkel eteti. A fű között ugráló zöld színű madár teljesen beleolvad környezetébe, alig lehet észrevenni. Ha hangyabolyra bukkan, erős csőrével meglékeli az oldalát, majd hosszúra kinyújtható, a végén kis horgokkal ellátott nyelvével szedi ki a bábokat és rovarokat. Néha egész alagutat fúr a hangyavár belsejébe, és az egyszer felfedezett bolyhoz rendszeresen visszajár. Még télen is főként hangyákkal táplálkozik. Kibontja a még oly keményre fagyott bolyt, és úgy szedi ki a dermedt rovarokat.

Az öreg cseresznyefába a rákövetkező tavaszon is zöld küllő, valószínűleg ugyanaz a pár költözött. A fiókák kirepülését követő napokban jártam arra, a pettyes tollruhájukat viselő fiatalok még valamennyien a közelben voltak. Öten vagy hatan lehettek, szüleik még etették őket.

Tavaly viszont tulajdonosváltás történt, áprilisban seregély énekelt a cseresznyefa odúja előtt. Bíborosan és lilán irizáló tollain csillogtak a napsugarak, amint önfeledten, néha a szárnyaival is csapkodva ült az odú felett lévő száraz ágon, és hol csacsogó, majd pattogó és füttyengető hangokat adva énekelt. Csak találgathattam, vajon a küllő pár unt rá a régi odúra, és ácsolt újat valahol a közelben, vagy az erőszakos seregély pár űzte el őket régi otthonukból. Messzire nem mentek, mert a völgy túlsó feléről többször is hallottam a hím hangos "klü-klü-klü-klü" kiáltását. Talán jól is tették, hogy odébbálltak, mert idén már hiába kerestem a vén cseresznyefát. Csak amikor közelebb értem, láttam, hogy a földön fekszik. Korhadó gyökerei már nem tudtak ellenállni a téli viharoknak, és egy erősebb szélroham ledöntötte. Az odú nyílása a föld felé nézett, benne, a természet furcsa játéka, hangyák telepedtek meg.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu