Link

2002.06.16
LVIII. évf. 24. (2811.)

Boldog Jolán IV. Béla és Mária királyné hetedik gyermeke
(Az aranymisés Prokop Péter festménye)

AJÁNLÓ
 
Újdonság
Erőseket megszégyenítő gyöngeség
A XIX. és a XX. század fordulóján a katolikusok és a protestánsok körében különféle vallási mozgalmak indultak, melyek tagjai az istenélményt újszerű formában, a Szentlélek működésének közvetlen megtapasztalásával élték meg. A pünkösdi gyülekezetekben az imádság, az elmélkedés különös jelentőséggel bír. Összejöveteleiken nem ritka a "látványos" megtérés, a váratlan gyógyulás, a ...
Nyílt levél az újmisésekhez
Szívesen és örömmel fogadtam el az Új Ember kérését, hogy nyílt levélben forduljak hozzátok, akik ezekben a hetekben részesültök a ...
Valami szép és új születik
Idén pünkösd vigíliáján Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke benedikálta a Kecskemét-széchenyivárosi Szent Család-plébániatemplomot és közösségi házat. Utóbbi még nem készült el teljesen, de mivel a plébánia közössége - amely nyolc éve alakult - a kezdetektől számos közösségépítő és ...
Úgy vagyunk szegények, hogy az gazdagság
Kárpátalja: a múlt tudói tiltakoznak a megnevezés miatt, hiszen szovjet emlékeket ébreszt. Valamikor a vidék Ung, Ugocsa vármegyéhez tartozott. A maiak közül pedig sokan Antall József bűnéül róják föl, hogy lemondott(!) Kárpátaljáról. Mert - vélekednek - 1991 után Ukrajna visszaadta volna, ha mi is akarjuk. Az ilyen érvelők arról ...
Pio atya titka
Francesco Forgioni 1887-ben született a dél-olaszországi Apulia tartomány Pietrelcina nevű kis falujában, szegény, írástudatlan paraszt szülőktől. Tizenhat éves korában Assisi Szent Ferenc kapucinus követőinek rendi családjában kapta a Pio nevet. Ezen a néven vált egyre szélesebb körben ismertté. Június ...
Amikor először mondták nekem: apa
A szavakhoz képek társulnak az ember agyában. A ház hallatán például nekem elsőként mindig egy fehérre meszelt, nádtetős, két muskátlis ablakos falusi házikó jut eszembe, pedig nem falun nőttem fel, nyilván valami képeskönyvben láttam. De nem ez a fontos, hogy láttam, hanem hogy megtetszett, és azért rögzült a szöveg ...
Született tekintély?
Két jóravaló kamasz fiú beszélgetéséből jutott a fülembe pár ...
Vízvezeték
(ezerötszáz gyors)
Este vacsora után a konyhában. Tizenhat éves lányommal beszélgetünk. Életre-halálra szóló komolysággal, ahogy az ember csak kamaszkorában tud, vagy azon pillanatokban, amikor képes visszakamaszodni. Valami versről kezd beszélni éppen - nagyon szereti az irodalmat, és érti is. Megvallom, büszke is vagyok rá: az én ...

A történészek ma is kutatják az okát
A Székesfehérvári Egyházmegye jubileuma
Alapításának 225. évfordulóját ünnepli június 17-én a székesfehérvári püspökség. Ünnepi ülést tartanak a Szent István Művelődési Házban (15 órakor), az egyházmegyei múzeumban az egyházmegye püspökeiről szóló kiállítás nyílik (16 órakor), majd hálaadó szentmisét tartanak (18 órakor) a székesegyházban.

Mire büszke a jubiláns egyházmegye püspöke?
Kérésünkre Takács Nándor püspök áttekintést adott az egyházmegye elmúlt évtizedének eredményeiről, örömeiről.

Hamarosan országos katolikus rádióadás indul
A püspöki kar nyári üléséről
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 4. és 6. között tartott nyári ülésének fő napirendi pontja hazánk európai uniós csatlakozása volt. Juhász Endre, hazánk európai uniós nagykövete tájékoztatta a püspököket az egységesülő kontinens brüsszeli központjában folyó munkáról. A diplomata rámutatott, hogy az új Európa értékrendjének kialakításában különösen fontos szerep hárul a katolikus egyházra. Juhász Endre szerint hazánknak jó esélye van arra, hogy az uniós tárgyalások ez év végéig befejeződjenek. Várhatóan jövő év elején írjuk alá a csatlakozási megállapodást, és 2004. január 1-jén, de legkésőbb 2004 májusában az Európai Unió teljes jogú tagjai leszünk. 2004 júniusában Magyarországon is sor kerül az EU parlamentjének képviselő-választására. Napjainkban ülésezik az EU konventje, amelynek legfontosabb feladata, hogy elkészítse az Európai Unió alkotmányát.

Érettségi
Eljött a megmérettetés ideje. Megkezdődtek a szóbeli érettségik a középiskolákban. Izgalmas kihívás vagy utált akadály ez a diákok számára, a tehetetlen izgalom időszaka a szülőknek, a társadalom nagyobbik része azonban talán tudomást se vesz róla. Félig-meddig joggal: mert mit is jelent az érettségi? Egy többtételes vizsgát: a végén az ember kap egy papírt, amellyel esetleg pénzt takaríthat meg. Akinek ugyanis van elég pénze, az gyönge érettségi eredménnyel is eljuthat egyetemre, csak (sokkal) többet kell fizetnie érte. Nyilván nem neki, hanem a papának, de ez nem érdekli azt, aki átveszi az összeget, és nem érdekli azt a diákot sem, akinek érdekében ez történik. Jól van ez így?

Címlap
 
Lelkiség
A történészek ma is kutatják az okát
A Székesfehérvári Egyházmegye jubileuma
Mire büszke a jubiláns egyházmegye püspöke?
Hamarosan országos katolikus rádióadás indul
A püspöki kar nyári üléséről
Érettségi
  "Kérjétek az aratás Urát..."
Évközi 11. vasárnap
Életige 2002. június
"Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: irgalmasságot akarok, nem áldozatot"
A politikusok nyolc boldogsága
Erőseket megszégyenítő gyöngeség
Harmincöt éves a katolikus Karizmatikus Megújulás
A hét liturgiája
(A év)
Katolikus szemmel
 
Fórum
Éneklő szívvel!
(Egy énektanár levele most szentelődő tanítványaihoz)
Otthon - a magasban
(Egy oktató följegyzéseiből)
Nádszál-ország
Taps a templomban
Vízvezeték
(ezerötszáz gyors)
  Papjaink
Nyílt levél az újmisésekhez
Kedves Barátaim!
A Lélek hívása
Epiklézis a papszentelés szertartásában
Magyar papnövendékek Rómában
Fórum
 
Élő egyház
Lélekben mindig mosolyogjunk!
"Ha lenne erőm, többet is imádkoznék"
A pap rózsája
"Visszahódítottuk Krisztusnak a bányavidéket"
Farkas Attila aranymisés
"Nem anyagbeszerző, hanem pap akarok lenni"
Erb József ezüstmisés plébános
Figyelni a rejtjeles üzenetet
Papok világstatisztikája
Papok száma az egyes országokban
  Valami szép és új születik
A kecskeméti Szent Család-templom és közösségi ház
Szent Istvántól a Millenniumig
Az egyházművészeti tanács ankétja
Máltai Mentők Napja
Mentés Magyarországon és a magyarlakta területeken
Élő egyház
 
Fórum
Hit és kultúra egysége
Az angliai papképzés reformja
Az EU lobogójáról
  Úgy vagyunk szegények, hogy az gazdagság
Hitelessé tenni az evangéliumot (1. rész)
Mozaik
 
Fórum
Pio atya titka
Megújult a Szentháromság-szobor
Klü-klü-klü!
Fürdőkád a téren
Római mesék
  Férfinak és nőnek teremtette Isten az embert
Apátlan társadalomban élünk?
Beszélgetés Benkő Antal jezsuita pszichológussal
Fórum
 
Fórum
Az apa szerelme - a gyermek gazdagsága
Tégy a szeretetért!
Örök szerelem?
Apák imái
"Várandós" apa imája
  A legfontosabb - ami sosem elég
(Családregény)
Hiába szeretem...
Tudod, hogy nincs bocsánat
Vasárnap este
Fórum
 
Fórum
"Újfajta" apák...
Változások a családon belül
"Na, Jézus segíts, gyí!"
Takács Nándor püspök - az apáról
Amikor először mondták nekem: apa
  Mikor beszélgettetek legutóbb?
Szeminárium apák és fiaik számára
Az apaság iskolái
A lámer apa
Fórum
Született tekintély?
Atyák és apák
A tenger és a csepp
 

 
 
Hírek
 
  Tanév végi hálaadás Balassagyarmaton
Egyházmegyei hálaadást tartottak június 1-jén a balassagyarmati plébániatemplomban, majd a Szent Imre Keresztény Általános Iskolában ...
Magyar egyházzenei bemutató Németországban
Nagy sikert aratott a váci székesegyház Szent Cecília Kórusa és a váci Szimfonikus Zenekar a ...
A katolikus-zsidó párbeszéd folytatódik
Új fejezet kezdődött a katolikus egyház és az izraeli zsidó közösség kapcsolatában június 5-én, a ...
Az éhség leküzdéséért
II. János Pál pápa június 9-én sürgető felhívást intézett az állam- és kormányfőkhöz, emlékeztetve őket ...
Meghívás Assisiből
Az Assisi-beli ferencesek hivatalosan meghívták a tervezett közel-keleti békekonferenciát városukba. A ferences rend szóvivője, P. ...
Román ígéret az egyházi javakról
A Szentatyának az új román nagykövet fogadásakor mondott szavaira (lásd Új Ember, 2002. 06. 09.) ...
Brazíliai szekták
Claudio Hummes brazil bíboros szerint aggasztó a katolikusok számbeli csökkenése. Tíz év alatt tíz százalékkal ...
Az amerikai "Pax Christi" békemissziója
Az Egyesült Államok katolikus "Pax Christi" békemozgalmának küldöttsége júniusban India és Pakisztán konfliktusában igyekszik közvetíteni. ...
Labdarúgók keresztvetése
Mérkőzések közvetítésekor többször látni játékosokat, akik kezdetkor vagy kritikus pillanatokban keresztet vetnek. Az osztrák labdarúgók ...
Kapcsolat a kubai állammal
Jaime Ortega bíboros, havannai érsek a párizsi La Croix-nak nyilatkozta, hogy Kubában az egyház és ...
93 százalék hittanos
Olaszországban a diákok 93,2 százaléka iskolai hitoktatásban részesül. Toscana tartományban a legnagyobb a hittanról kijelentett ...
126 koreai vértanú
Dél-Korea katolikus egyháza 126 koreai vértanú boldoggá avatását készíti elő. 1984-ben 103 koreai mártírt már ...
1054 óta először
I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka június 9-én az olaszországi Ravenna bizánci bazilikájában mutatott be ünnepélyes ...
 
 
NAPI HÍREK
 
 

Magyar Kurir

 
 
Kíváncsi az Új Ember honlapján eddig megjelent írásainkra?
Tekintse meg archívumunkat!
írja meg észrevételeit.
 
KAPCSOLATOK
Látogasson meg más kereszteny web oldalakat is!
Ige Naptár
Egyházi naptár a napi szentmise olvasmányaival.

E-mail ben is.


Magyar Katolikus
Püspöki Kar


Katolikus Ifjúsági Mozgalom

Az oldalt támogatja

Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum
Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester:webmaster@dynamo.hu