Otthon - a magasban

(Egy oktató följegyzéseiből)

A címben foglalt jelzés afféle elszólása volt az egyik vizsgázómnak. Illyést idézte, s a kötet: Haza a magasban így módosult "improvizációjában." Mindenesetre az idézet már pontosan érkezett:

Jöhet az idő, hogy emlékezni

bátrabb dolog lesz, mint tervezni -

bátrabb új hont a múlt időkben

fürkészni, mint a jövendőben - ?

Villogón éles a kérdés, és egyre jobban "a nyakunkra tétetik a kés", akik halljuk, de meg nem fontoljuk a tételt: Figyelj hát és tanuld a példát, / a messzehangzóan is némát. De mi ez a példa, s mire nyújt tervet a múlt?

Próbálom mérlegre tenni az elmúlt esztendő munkáját az újak körében; akik az érettségi asztaltól jöttek fölvételizni, s egy esztendeje koptatják a lépcsőt főiskolai "szinten". Az önszámadás a legnehezebb, vagyis: megtettem-e, amit meg kellett tennem a tanítóképző főiskolán, amelynek réztábláján ez a jelző áll: római katolikus. Mindkét szó kétezer esztendőre "hanyatlik" vissza (sajnos, legtöbbször hanyatlik, ha a türelmetlen magamféle summázza a súlyos szavakat), és eredetét keresi az oktatásnak meg a nevelésnek a kereszténység történetében. Mészáros István húsz esztendeje írt könyve kerül a kezembe, sebtiben újra belelapozok és töprengve kérdem: Mióta van iskola? A kiváló szerző háromezer évről beszél, de azt is megkérdezi: Vajon 2000-ben is járnak-e majd iskolába a gyerekek?

Túl vagyunk a kétezredik éven, iskolák nyílnak, alakulnak, az egyházak is szorgoskodnak. Mondogatom olykor esténként, ha zötyög velem az erdőn át a kisvonat: amint az erdő gyarapszik fáiban, ha jól gondozzák, nemzedékek csak gyarapítják a modern oktatást - igényeikkel. De mi lesz a neveléssel? Az említett szerző az oktatógép kapcsán írja: ...a gép csupán eszköz. Ember tanít itt is embert, újfajta eszköz - egy gép - közbeiktatásával. Mennyire fontos ez az utolsó szó; amilyen tökéletes Babits katolikus értelmezése a világszemléletben, ugyanúgy meghaladhatatlan a definíció, hogy Jézus Krisztus maga a kereszténység. Csupa cselekvő valóság az iskola - ha tartalmában elemezzük, s az is marad, ha evangéliumi értelemben fogalmazzuk meg hivatását a XXI. században. Mert ismét szükség van erre! Túlságosan megosztó a pluralizmus, szinte megfoghatatlan az értelemnek a centrum, amely nélkül pedig nem létezik nevelés.

És természetesen sorsdöntő a nevelői magatartás. Parkban ülő két idősebb férfi elcsüggedt hangon arról beszélgetett, hogy unokáik egyazon iskolából mentek kirándulni - tanáraikkal, akik közül kettőt a srácok az erdei kisvendéglőből "hót részegen" húztak ki, tuszkoltak fel az autóbuszra. Állt néma csend, jómagam csak lehorgasztottam a fejem, szinte a földre ejtve.

*

Itt van kezem ügyében ez a kis könyv Bognár Cecilről. Egyesek még emlékezhetnek rá bencés iskolákból, a Dugonics Társaságból vagy akár a szomorú visszavonultság éveiből, amikor a politika szólt közbe, amely nem ismert sem Istent, sem embert. Pedagógiát hogy ismert volna? Áldom Hász Erzsébet kezét, aki a könyvbe tanulmányt írt, szövegeket válogatott Bognár Cecil írásaiból. Köszönetet mondok az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumnak, amiért kiadta e fontos erősítő könyvet abban a sorozatban, amely ezt a címet viseli: Tudós tanárok - tanár tudósok. Portrét kapott már eddig Jedlik Ányos meg Finánczy Ernő, Schütz Antal és Németh László s még tízen. Bognác Cecil, a magyar iskolaügyből 1948-ban kiparancsolt szelíd, bölcs szerzetes tanár (aki "mellesleg" az elméleti fizika és a pedagógia bölcsészdoktora volt) lapjai közül azt kapom ki elsőnek, ami a tanár-gyermek (diák), de a szülői ház kapcsolatában a lélektan diktálta szempont:

A gyermekkor örömeibe legkeserűbb ürömcseppeket a félelem érzése adja. Az előtte felbukkanó sok ismeretlen jelenség, továbbá saját gyengesége idézi elő a félelmet. A kisgyermek a nagyon feltűnő és szokatlan dolgoktól könnyen megijed. A gyenge idegzetű gyermek különösen hajlamos az ok nélküli félelemre. A helytelen nevelés sok esetben nagyra növeli ezt a hajlamot (...) A gyermek minden porcikája feszül a tevékenység vágyától. Nagy kín számára, ha tétlenül, mozdulatlanul kell meghúznia magát. Kegyetlenség tehát a felnőttektől, ha saját kényelmük érdekében erre kárhoztatják. Nemi is fejlődhetik egészségesen a gyermek, ha a tilalomfák valóságos erdeje veszi körül...

Folytatni kellene a serdülőkor elidegenítő éveitől, s tán Rilkét idézni, aki egy ideig haragudott az apjára (joggal), esetleg olyan panaszokat emlegetni, amikor a már húszesztendős hallgató mondja el bánatát, mert bízik az oktatójában, aki rendszeresen érdeklődik hogylétéről a folyosón, és sétálgatva megszólítja növendékeit...

Igen, a bizalom, amely félelmet oszlat, biztos pontot jelent. S az sem nélkülözhető, hogy akár a természettudományok tanára is gondolataiba szője a lélek szavát - amint az egyik kollégám okosan megjegyezte a minap. Szomjasak a fiatalok (mint már korábban írtam) az éltető vízre, s a kikopott világ még felnőttségükben is a félelmet erősíti bennük. Ténykedésük ne abban valósuljon karitatív munkává, hogy italmámortól elbódult tanáraikon segítenek, vagy netán ők bódulnak meg tizenkét év eltelte után is a rég megromlott ideológiától, mert a tisztelt oktató arra sem ad, hogy a tulajdonképpen maga által ugyanúgy utált ódon hazugságokat revideálja. Ha komoly a hivatásérzése, gondolkodjék, hiszen vannak örök igazságok, ha meg nem hiszik, mi szükség van rájuk, főleg egyházi elkötelezettségű oktatási intézményekben?

Mennyire igaza van Bognár Cecilnek, ha a mára gondolunk - s a jövőre: Az iskolának sokkal nagyobb a szerepe a gyermek életében, mint a múltban volt.

Vegyük csak elő Pestalozzit meg a többieket, Antall Józsefet, Fülep Lajost, Teleki Pált, Bocsor Istvánt, Győri Tibort, s vallassuk életművüket. Őket, akik még annyit üzennek e hanyatló nép lányainak, fiainak, hogy a múlt példái nyomán bátrabb, új otthon szülessék - a magasban.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu