|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A Lélek hívása Epiklézis a papszentelés szertartásában A szentségek által közvetített kegyelem a Szentlélek kegyelme. Éppen ezért nemcsak a szentmisében, hanem minden szentségkiszolgáltatás szertartásában megtaláljuk az epiklézist, a "lélekhívó" liturgikus imádságot. Az egyházi rend szentségének második fokozatát (papság) is egy, a Szentlelket leesdeklő imádság és a kézrátétel által közvetíti az egyház. A szentelési imádság legfontosabb része (a "forma") a következő: Add meg e szolgáidnak, kérünk, mindenható Atyánk, az áldozópapi méltóságot, és újítsd meg szívük mélyén a szentség Lelkét, hogy tőled, Istentől kapják meg a papságnak ezt a második rendjét, életük pedig legyen az erények példája. Az Atyához intézett konszekráló imádságban négy dolgot kérünk a pappá szentelendők számára: az áldozópapi méltóságot, a szentség Lelkének megújítását, a papságnak a második fokozatát, és azt, hogy életük legyen az erények példája. A második kérés, amely a szentség Lelkének a megújítását kéri, tartalmilag az 50. zsoltárból való, hiszen ott olvassuk a következő két gondolatot: Istenem, éleszd fel bennem újraaz erős lelkületet (12b), és szent lelkedet ne vond meg tőlem (13b). Nyilvánvaló, hogy ennek a két gondolatnak az egyesítéséből született meg a felszentelő imádság kérése: mindenható Atyánk (...) újítsd meg szívük mélyén a szentség Lelkét. A "Miserere" zsoltár 12-14 versében három fontos gondolattal találkozunk: Teremts új szívet belém, és éleszd fel bennem újra az erős lelkületet!; Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem!; Add meg újra üdvösséged örömét. Erősíts meg a készséges lelkületben! - A zsoltárosnak három fontos kérése van a lélekre vonatkozóan: 1.újítsd meg bennem az erős lelket; 2.szent lelkedet ne vond meg tőlem; 3. erősíts meg a készséges lelkületben. A kérést megelőzően a zsoltáros azt kéri Istentől, hogy új szívet és új lelket teremtsen benne. A szív a szemita gondolkodásban az emberi egzisztencia központja, minden érzelem, gondolat, vágy és akarat kiindulópontja. Az ember nem képes szívének megtisztítására semmilyen rítus által. Egyedül a teremtő Isten képes megtisztítani, sőt újjáteremteni az ember szívét. A zsoltáros itt azt a "bara" (magyarul: teremteni) igét használja, amelyet az ószövetségi Szentírás csak az Isten teremtő jellegű tevékenységével kapcsolatban használ. A lélek itt azt az Istentől jövő hatékony erőt jelenti, amely képes átalakítani az embert: érzelmeit, gondolkodásmódját és akaratát. Ennek a léleknek három sajátosságát emeli ki a Szentírás. Ez a lélek az erősség lelke: képessé tesz arra, hogy állhatatlanságunk és gyengeségünk ellenére is képesek legyünk megtartani Isten törvényét. Ez a lélek a szentség lelke: szentté tesz bennünket, vagyis biztosítja az embernek a szent Istennel való kapcsolatát. Ez a lélek az, ami készséges lelkületet hoz létre bennünk, ami megmutatkozik az Isten és törvénye iránti engedelmességben, és megerősíti az embert, hogy Isten és az emberek szolgálatában nagylelkű legyen. Az egzegéták szerint a 50. zsoltár 12-14. verse összefoglalja az Ószövetség lélekről szóló tanítását, és mindez összhangban van Jeremiás és Ezekiel prófétának az újszövetségre vonatkozó próféciájával (új szív és új lélek). Már az egyházatyák is rámutattak erre az összefüggésre, amikor az 50. zsoltárt magyarázták. Jeremiás prófétai jövendölésében (31,31-34) az újszövetség ígéretét hangsúlyozva nem beszél a lélekről, de beszél a törvényről és a szívről, megállapítva, hogy az újszövetségben a törvény a hívők szívébe lesz írva. Ezekiel próféta nem a szív és a törvény kapcsolatát emlegeti, mint Jeremiás, hanem a "lélek és a szív" elválaszthatatlan egységét tanítja: "Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítlak benneteket. Új szívet adok nektek, és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek, és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok." Ez a megígért lélek lesz az, amely segíti belső megújulásunkat, és képessé tesz bennünket Isten törvényének megtartására. Isten népének erkölcsi újjászületéséhez az egyes emberek belső megújulása is szükséges. A megújulásnak három feltétele van: a bűnöktől való megszabadulás, a szívből jövő bűnbánat és a lélek ajándéka. A két próféta tanítása formailag és tartalmilag is hasonló. Mindketten ismételten beszélnek a "szívről". Ahol Jeremiás a törvényről beszél, ott Ezekiel a "lelket" említi". Az "új" jelzőt Jeremiás az újszövetségre vonatkoztatja, Ezekiel pedig "új szívről" és "új lélekről" beszél. A fogalmak és a szavak nagyon hasonlók. A 50. zsoltár elmélyíti a két próféta tanítását, amikor három sajátos jelzőt tesz a lélek elé. Az epiklézis, a szentség Lelkének megújítása azért szükséges, hogy a pap mint a püspök munkatársa megfelelően tudja tanítani, megszentelni és kormányozni Isten népét, a helyi egyház rábízott közösségét. Dolhai Lajos
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|