|
Ismerjük meg jobban egymást Keresztény egyházak az egység útján Az ökumenizmus egyik konkrét megnyilvánulása, hogy igyekszünk megismerni mindazokat az egyházakat, amelyek bekapcsolódtak az ökumenikus mozgalomba. A januári imaheteknek köszönhetően valamelyest már ismerjük egymást, de nem eléggé. Éppen ezért nem értjük, sőt idegenkedve nézzük protestáns testvéreink hitéleti szokásait. Nyilvánvaló, hogy nincs lehetőségünk a nem katolikus egyházak történetének, teológiájának, sajátos lelkiségének részletes megismerésére. Van viszont néhány olyan alapvető ismeret, amelyet feltétlenül tudnia kell annak, aki tájékozódni akar a katolikus egyházon kívüli keresztények körében. A mozgalomban részt vevő egyházak mind elfogadják a keresztény hit alapvető igazságait (Szentháromság, Jézus Krisztus, megváltás, kegyelem). Elfogadják az első hét egyetemes zsinat döntéseit is, amelyek a Bibliából kiindulva, legtöbbször valamilyen eretnekséggel szemben, tételesen is megfogalmazták ezeket a legfontosabb hitigazságokat. A következőkben elsősorban az egyes egyházak (katolikus, protestáns, ortodox) néhány fontosabb sajátosságára szeretnék rámutatni. Be kell látnunk, hogy a második évezredben a kereszténységnek három, mind tanításában és lelkiségében, mind szervezetében elkülönült "családja" alakult ki. Ha akarnánk, se tudnánk a kialakult különbözőségeket könnyen és gyorsan teljesen megszüntetni. A jellegzetes különbözőségeket érdemes szemügyre vennünk, hogy jobban megértsük egymást, és azért is, hogy azokból tanuljunk. A II. vatikáni zsinat mondja: "A katolikusok szíves örömest ismerjék el és értékeljék mindazokat az igazán keresztény javakat, amelyek a közös örökségből erednek, s különvált testvéreinknél megtalálhatók." (UR 4). A nem katolikusok megismerése saját identitásunk és értékeink felfedezésében is segít bennünket. Szolovjev (+1900), a nagy orosz bölcselő és teológus szerint a három nagy apostol sajátos "karizmájával" lehetne legszemléletesebben jellemezni az egyes egyházakat. Péter apostol, az apostoli közösség vezetője volt, aki megalapozta, szervezte és irányította az apostoli egyházat. A római egyház, "Péter egyháza" tőle örökölte a rendre, a szervezettségre és egységre törekvő beállítottságát. Pál apostol, a népek apostola nagy igehirdető volt. A protestáns egyházak Páltól örökölték az Isten igéje iránti érzéket. János, a legkésőbben meghalt apostol jellemzője pedig a kontemplációra való hajlam. Az ortodox egyházak pedig János karizmáját képviselik, hiszen a liturgikus lelkiség feltételezi és erősíti az elmélyült lelki életet. A római katolikus egyház elsősorban a folyamatosságnak szentségi egyháza, a protestáns egyházak az ige egyházai, az ortodoxok az éneklő, magasztos liturgiával imádkozó egyház. Az Istennel való kapcsolatban nálunk, katolikusoknál a szentségeknek, a protestánsoknál az Isten igéjének, az ortodox egyházakban pedig a liturgiának van kiemelt szerepe. Ennek megfelelően a protestáns templomokban a szószék foglalja el a központi helyet, a katolikus templomokban az oltár, amelyen jelenvalóvá válik Krisztus áldozata, az ortodox templomokban pedig az ikonosztáz elválasztja a templom hajóját a szentélytől, ahol a pap végzi a liturgiát, amely a mennyei liturgia előképe. A II. vatikáni zsinat óta egyházunk - újra megtalálva a helyes egyensúlyt - az ige és a szentségek egyháza akar lenni. A reformáció egyházaiban a hit egyedüli forrása a Szentírás, a katolikus teológia szerint a Szentírás mellett fontos a Szenthagyomány is, hiszen benső kapcsolat van a Szentírás mint a hit végső tekintélye, és a Szenthagyomány, mint Isten igéjének nélkülözhetetlen értelmezője között. A ortodoxia nem ismeri ezt a reformációhoz kapcsolódó megkülönböztetést. Szerintük a hit forrása: az egyház. Az egyház élete, főképpen liturgiája hozza létre és formálja az igaz hitet bennünk, hiszen "az imádság törvénye, a hit törvénye". Lényeges különbségek vannak az egyház katolikus és protestáns szemlélete között. A katolikus szemléletben - s ezzel az ortodox lényegében azonos - az egyház történeti folytonossága a döntő: Krisztus igazi egyháza az apostoli egyház, amely a püspökök apostoli utódlásának folytonosságában ma is fönnáll minden lényeges alkotóelemével együtt. A protestáns szemlélet viszont minden történeti folytonosságtól és intézményes formától függetlenül, Isten szavának és a személyes hitnek, a hitből való megigazulásnak az elsőbbségét hangsúlyozza, és ma is ezt tekinti Krisztus egyháza kritériumának. Míg a katolikusok és ortodoxok hangsúlyozzák az egyház misztérium jellegét, addig a protestánsok, bár a páli teológia alapján vallják, hogy az egyház Krisztus teste, de számukra az egyház elsősorban olyan hely, ahol Isten igéjét hirdetik, és a szentségeket kiszolgáltatják. A teológiai antropológiában is felfedezhetők a különbségek. A reformátorok szerint az emberi természet az áteredő bűn következtében teljesen "megromlott", s így nem képes semmi jóra. Ha valami jót teszünk, azt az Isten kegyelmének köszönhetjük. A katolikus teológia szerint az emberi természet nem romlott meg, hanem csak "megsérült". Az ortodox teológia nem ismeri ezt a megkülönböztetést, hanem inkább azt hangsúlyozza, hogy az ember Isten képmása. Istenhez való hasonlóságunk a bűn következtében elhomályosult, de azért megmaradt. A Szentlélek a megistenülés (theoszisz) által megújítja az emberi természetet Isten elgondolása szerint, és visszaállítja az emberben az Isten képmását. Dolhai Lajos Fotók: Cser István
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|