|
"Reformátusnak kereszteltek, katolikus lettem" Ne azt keressük, ki honnan jött Kováts Tibor közgazdász a szocializmus idején részt vett a hatalom által üldözött katolikus mozgalmakban. A Keresztény Front tagjaként tizenkét esztendei börtönbüntetésre ítélték. Az ökumenikus gondolat elkötelezett híve, hiszen annak idején reformátusnak keresztelték. Erről, s élete további fordulatairól, amelyeket végigkísért az ökumené szelleme, így vall: - Édesapám református volt, édesanyám katolikus. Az akkori szokásoknak megfelelően a fiúgyermeket az apa, a leányokat az anya vallási hovatartozása szerint keresztelték. Így lettem református. A karcagi református reálgimnáziumban mindent a református egyház tanítása szerint tanultam. A többségében protestáns alföldi városba még születésem előtt, a trianoni diktátum következtében Erdélyből menekültek a szüleim. Amikor azonban édesanyámmal első alkalommal mentek el a református istentiszteletre - a katolikus templomba ugyancsak együtt jártak -, kellemetlen élmény érte. A templomban ugyanis az volt a szokás, hogy mindenkinek foglalt helye volt. Az egyházfi ezért figyelmeztette édesapámat, amikor valahol helyet akart foglalni. Ő annyira zokon vette ezt, hogy többé nem látogatták az istentiszteletet. Ettől kezdve csak a katolikus templomba jártak. Gyermekkoromban valamennyi zsoltárt és dicséretet szorgalmasan megtanultam, ma is emlékszem rájuk. Hetedikes gimnazista koromban azonban meghatározó élményben volt részem. Egyik barátommal elhatároztuk, hogy kerékpárral kirándulunk Rómába. Magával ragadott a klaszszikus világ hangulata - nyolc éven keresztül latint, négy évig görögöt tanultam. XII. Piusz pápánál kihallgatáson vettünk részt, s ez tovább erősítette bennem az elhatározást: ha elérem a nagykorúságot, áttérek a katolikus hitre. Több hétig jártam Róma templomait, miközben meggyőződésem egyre mélyült. Amikor átszellemült lélekkel visszatértem Karcagra, a nagy többségű református közösség részéről támadások értek. Kioktattak, mekkorát tévedek. Az egyik nagygazda család szemben lakott velünk, s társaságban - zongoradélutánok, teadélutánok alkalmával - rendszeresen találkoztam csinos leányukkal. Szégyelljem magam, olvasták a fejemre. Az élet különös sorsa, hogy ez a leány később Kaszap István bátyja, Kaszap Béla ügyvéd felesége lett. Barátom volt az egyik tanúm, amikor kiléptem a református egyházból. Két tanúval kellett ugyanis megjelenni annál a nagytiszteletűnél, aki annak idején megkeresztelt. Felháborodottan közölte: nincs miről beszélnünk, majdhogynem azt mondta: takarodjam. Közben megtudtam, hogy az akkoriban alakult pannonhalmi gimnázium igazgatója, Kovács Arisztid atya rokonunk. Amikor meghallotta, hogy az áttérés gondolatával foglalkozom, felajánlotta, hogy felkészít erre. Harmadéves egyetemista koromban Pannonhalmán gyóntam, majd áldoztam. Egész más volt a hangulat, mint a puritán református közösségben. Feleségem megtartotta református hitét, így közösen látogatjuk a református istentiszteleteket, miközben a katolikus templomban részt veszünk a szentmiséken. Ez semmiféle zavart vagy félreértést nem okoz köztünk. Igazi ökumenikus gondolat, ha az ember nem azt keresi, ki honnan jött. Számos olyan zsidó barátom van, akik a háború idején nemcsak azért tértek át, hogy megmeneküljenek, hanem meggyőződésből cselekedtek így. Az egyik kolléganőm például, akinek 1990 táján kétségei támadtak, hozzám fordult: ne térjen-e vissza a zsidó vallásra. Végül megmaradt kereszténynek. Blumgrund János, Ausztriában élő barátom Csehszlovákiából akkor menekült Magyarországra, amikor 1944-ben itt még menedéket találhatott. Nem az üldözések idején tért át, hanem a második világháború után Rómában keresztelte meg a pápa. Az ökumenikus gondolathoz tartozónak érzem például azt a magatartást, amellyel a börtönben találkoztam. A zsidó vallású Lőcsei Pál keresztényi alázattal segített bennünket, amikor a börtönben házi tanítóként szabadabban mozogva, lopva vitte az ostyát, a mazsolát vagy az abból készült bort az egyes cellákban raboskodó katolikus papoknak. e.i.
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|