Uj Ember

2002.01.13
LVIII. évf. 2. (2789.)

Segítünk,
hogy te is ott lehess!
Az Új Ember pályázata a torontói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra.

Főoldal
Címlap
Urunk megkeresztelkedése
Újabb kéznyújtás Oroszországnak
Tervezik a Szentatya látogatását
Vízkereszt Rómában
Püspököket szentelt a pápa
A taizéi testvérek köszönete
A gyűlölet mártírjai?
Lelkiség
Élő víz fakad
A mi keresztségünk
ÉLET ÉS LITURGIA
A hét liturgiája
A év
Katolikus szemmel
A templomok tornya egyfelé mutat
Nagyon vigyáznának rá...
Rövid üzenetek a múltból
LELKI ISMERET
Lapszél
Névadás vagy keresztség?
Élő egyház
A "nagy Takács" példája
Takács József emlékének
Irgalmasok Pesten és Budán
Szemlélődő domonkos nővérek
Ünnepi ének
Medvigy Mihály halálára
Élő egyház
Hogyan segített a lengyel egyház a hadiállapot idején?
Prímási bizottságot is létrehoztak
Fórum
Melyik az érvényes keresztség?
Egy régen várt megegyezés
Az ökumenikus esketési szertartások rendjéről
"Messze nem hittérítésről van szó!"
Ökumenikus szeretetotthon Dabason
"Reformátusnak kereszteltek, katolikus lettem"
Ne azt keressük, ki honnan jött
Fórum
Spirituális "éhség" Európában
"Az Ige a hallgatás köntösében jár"
Tartoztam ezzel Taizének
Először Taizéről
Az archívumban kutatva találtuk az alábbi kis írást, amely 1954. március 7-én jelent meg az Új Emberben. Ez volt az első
Nagyobbat emelt testénél
Fórum
Az ember a legfontosabb
I. Bartolomaiosz pátriárka
Tankokkal taposták agyon a fegyvertelen embereket
Doni emlékmise a Mátyás-templomban
Dolgok elé
Fórum
Több mint kétharmados többség
Gyorsmérleg a népszámlálás egyházi vonatkozásairól
Közel öt és fél millió tanúságtevő
Összehasonlításul: Szlovákia
Ifjúság
Segítünk, hogy Te is ott lehess!
Pályázat! Pályázat! Pályázat! Pályázat! Pályázat!
Fiatalok az ökumené szolgálatában
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda programjai 2002-ben
Csönd-cserepek
Morzsabuli
avagy apró emlékek szilveszterről
Rejtvény
Tizennégy és tizennyolc év közöttieknek
Kultúra
Színnel szőtt írások
Dáma, király, ász
Egy öltözőasztalnál
A szarajevói csarsija
Fórum
Ismerjük meg jobban egymást
Keresztény egyházak az egység útján
Hősök, szentek, farkasok
Millenáris tárlatok
Mozaik
Krisztus keresztelése
Firenzei festő, XVI. század utolsó harmada. Krisztus keresztelése (Esztergom, Keresztény Múzeum)
A tél örömei...
Gyertyagyújtás országszerte
Bombariadó a pesti bazilikában
Avokádókörte
Egzotikus gyümölcsök

 

"Reformátusnak kereszteltek, katolikus lettem"

Ne azt keressük, ki honnan jött

Kováts Tibor közgazdász a szocializmus idején részt vett a hatalom által üldözött katolikus mozgalmakban. A Keresztény Front tagjaként tizenkét esztendei börtönbüntetésre ítélték. Az ökumenikus gondolat elkötelezett híve, hiszen annak idején reformátusnak keresztelték. Erről, s élete további fordulatairól, amelyeket végigkísért az ökumené szelleme, így vall:


- Édesapám református volt, édesanyám katolikus. Az akkori szokásoknak megfelelően a fiúgyermeket az apa, a leányokat az anya vallási hovatartozása szerint keresztelték. Így lettem református. A karcagi református reálgimnáziumban mindent a református egyház tanítása szerint tanultam. A többségében protestáns alföldi városba még születésem előtt, a trianoni diktátum következtében Erdélyből menekültek a szüleim. Amikor azonban édesanyámmal első alkalommal mentek el a református istentiszteletre - a katolikus templomba ugyancsak együtt jártak -, kellemetlen élmény érte. A templomban ugyanis az volt a szokás, hogy mindenkinek foglalt helye volt. Az egyházfi ezért figyelmeztette édesapámat, amikor valahol helyet akart foglalni. Ő annyira zokon vette ezt, hogy többé nem látogatták az istentiszteletet. Ettől kezdve csak a katolikus templomba jártak.

Gyermekkoromban valamennyi zsoltárt és dicséretet szorgalmasan megtanultam, ma is emlékszem rájuk. Hetedikes gimnazista koromban azonban meghatározó élményben volt részem. Egyik barátommal elhatároztuk, hogy kerékpárral kirándulunk Rómába.

Magával ragadott a klaszszikus világ hangulata - nyolc éven keresztül latint, négy évig görögöt tanultam. XII. Piusz pápánál kihallgatáson vettünk részt, s ez tovább erősítette bennem az elhatározást: ha elérem a nagykorúságot, áttérek a katolikus hitre. Több hétig jártam Róma templomait, miközben meggyőződésem egyre mélyült.

Amikor átszellemült lélekkel visszatértem Karcagra, a nagy többségű református közösség részéről támadások értek. Kioktattak, mekkorát tévedek. Az egyik nagygazda család szemben lakott velünk, s társaságban - zongoradélutánok, teadélutánok alkalmával - rendszeresen találkoztam csinos leányukkal. Szégyelljem magam, olvasták a fejemre. Az élet különös sorsa, hogy ez a leány később Kaszap István bátyja, Kaszap Béla ügyvéd felesége lett.

Barátom volt az egyik tanúm, amikor kiléptem a református egyházból. Két tanúval kellett ugyanis megjelenni annál a nagytiszteletűnél, aki annak idején megkeresztelt. Felháborodottan közölte: nincs miről beszélnünk, majdhogynem azt mondta: takarodjam.

Közben megtudtam, hogy az akkoriban alakult pannonhalmi gimnázium igazgatója, Kovács Arisztid atya rokonunk. Amikor meghallotta, hogy az áttérés gondolatával foglalkozom, felajánlotta, hogy felkészít erre.

Harmadéves egyetemista koromban Pannonhalmán gyóntam, majd áldoztam. Egész más volt a hangulat, mint a puritán református közösségben.

Feleségem megtartotta református hitét, így közösen látogatjuk a református istentiszteleteket, miközben a katolikus templomban részt veszünk a szentmiséken. Ez semmiféle zavart vagy félreértést nem okoz köztünk.

Igazi ökumenikus gondolat, ha az ember nem azt keresi, ki honnan jött. Számos olyan zsidó barátom van, akik a háború idején nemcsak azért tértek át, hogy megmeneküljenek, hanem meggyőződésből cselekedtek így. Az egyik kolléganőm például, akinek 1990 táján kétségei támadtak, hozzám fordult: ne térjen-e vissza a zsidó vallásra. Végül megmaradt kereszténynek.

Blumgrund János, Ausztriában élő barátom Csehszlovákiából akkor menekült Magyarországra, amikor 1944-ben itt még menedéket találhatott. Nem az üldözések idején tért át, hanem a második világháború után Rómában keresztelte meg a pápa.

Az ökumenikus gondolathoz tartozónak érzem például azt a magatartást, amellyel a börtönben találkoztam. A zsidó vallású Lőcsei Pál keresztényi alázattal segített bennünket, amikor a börtönben házi tanítóként szabadabban mozogva, lopva vitte az ostyát, a mazsolát vagy az abból készült bort az egyes cellákban raboskodó katolikus papoknak.

e.i.

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu